Frissítve:

Ukrán válság – Kijev szerint csaknem egymillió “hadra fogható” férfi van Ukrajnában

Kijev, 2014. augusztus 4., hétfő (MTI) – Ukrajnában körülbelül egymillió férfi mozgósítható a Kelet-Ukrajnában folyó, terrorellenesnek nevezet hadműveletben való részvételre – jelentette ki Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője az egyik ukrán televíziónak hétfőn adott interjújában.

hiba beküldése

A szóvivő lehetségesnek nevezte, hogy a mostani mozgósításkor mintegy százezer tartalékos kapott behívót, de ezek mindegyikére sem lesz szüksége a terrorellenes erőknek. Tájékoztatása szerint a hadkiegészítő parancsnokságok jelenleg összesítik, hogy mekkora forrással rendelkeznek, a különböző fegyveres erők vezetésében pedig azt, hány és milyen képzettségű katonára van szükségük.

Liszenko ezzel cáfolta és az “információs hadviselés részének” nevezte azokat a híreket, amelyek szerint a terrorellenes erők emberhiánnyal küzdenének, és azt is tagadta, hogy erőszakkal, az utcákról gyűjtenék be a “hadra fogható” férfiakat.

Az ukrán parlament július 22-i ülésén hagyta jóvá az újabb részleges katonai mozgósításról szóló elnöki rendeletet. A határozat indoklása szerint a részleges mozgósításról hozott döntésre “a katonák és békés lakosok halálát okozó terrorizmus kelet-ukrajnai terjedése” miatt van szükség, továbbá azért, mert Oroszország jelentős csapatokat csoportosít át Ukrajna határaihoz, ami “külső támadás veszélyét jelenti, és fenyegeti az ukrán állam függetlenségét”.

A rendelet elfogadása után a nyugat-ukrajnai Csernyivciben, a múlt héten pedig Kárpátalja több településén útlezárásokkal tiltakoztak a helyi lakosok a mozgósítás ellen.
Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminisztert pénteken Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter telefonbeszélgetésük során biztosította, hogy az ukrajnai katonai mozgósítások “nem etnikai alapon történnek”.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének információi szerint a részleges mozgósítás mostani, harmadik szakaszában Kárpátalján 2500 ember, arányaiban körülbelül 250 magyar nemzetiségű férfi behívásával lehet számolni.

– MTI, Kovács Andrea –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Időjárás-jelentés – 2018. augusztus 21.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Danny DeVito életműdíjat kap a San Sebastián-i Filmfesztiválon
Los Angeles- Danny DeVito életműdíjat kap szeptemberben a 66. San Sebastián-i Filmfesztiválon. tovább »
A lengyel házelnök a magyar mártírokról is megemlékezett a prágai tavasz eltiprásának 50. évfordulóján
Varsó - Marek Kuchcinski lengyel házelnök kedden megemlékezett Csehszlovákiának a Varsói Szerződés csapatai [...] tovább »
Nagyváradon is felvonultak a debreceni virágkocsik
Nagyvárad - Augusztus 19. és 22. között ismét megszervezték a Nyitott Ablak Európára rendezvényt Nagyváradon [...] tovább »
NAÜ: nincs jele az észak-koreai nukleáris tevékenység leállításának
Bécs - Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tavasszal hangoztatott szándékai ellenére országa folytatja nukleáris [...] tovább »
Egymillió látogatója volt a Munkácsy-kiállításnak az Ermitázsban
Budapest - Rekordot döntött a szentpétervári Ermitázs Múzeumban rendezett Munkácsy-kiállítás, amelyet bő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Többmázsás autógumikat is gurítottak a kánikulában
Kállósemjén - Az erős emberekre nagy kihívás várt a nagykárolyi kastélyparkban rendezett versenyen. tovább »
A tartásukat is bizonyították Bódiék
Debrecen - A remek szabadrúgást lövő Bódi Ádám elmondta, sokat gyakorol annak érdekében, hogy eredményes legyen. tovább »
DVTK: Hétvégén negatív csúcsot döntött a nézőszám az új stadionban
Miskolc - A DVTK jó vendéglátó volt, a Haladás-drukkerek juthattak be leg­olcsóbban a stadionba. tovább »
BL-selejtező – Nikolic: a kezdő sípszó előtt egyenlők az esélyek
Budapest - A kezdő sípszó előtt egyenlők az esélyek Marko Nikolic vezetőedző szerint, akinek csapata, a Vidi FC [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Thomas Doll távozik a Ferencvárostól
Budapest - Közös megegyezéssel távozik posztjáról Thomas Doll, az FTC labdarúgócsapatának német vezetőedzője [...] tovább »
Márkavédjegye a kitartás és a szorgalom
Miskolc - A diósgyőriek hajdani klasszisa született optimista: töretlenül bízik a magyar birkózás leendő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása