Frissítve:

Ukrán válság – Kijev: csaknem kilencezer orosz katona van Ukrajna területén

Kijev, 2015. június 19., péntek (MTI) – Csaknem kilencezer orosz katona tartózkodik jelenleg Ukrajna területén – jelentette ki pénteken Szerhij Halusko ezredes, a Kijev által terrorellenesnek nevezett hadművelet parancsnokhelyettese.

hiba beküldése

Az ezredes által ismertetett adatok szerint az országban lévő orosz csapatok összesen 532 páncélozott harceszközzel, 153 tüzérségi fegyverrel, 190 harckocsival, 89 rakéta-sorozatvetővel, 66 légvédelmi rendszerrel és 4 Tocska-U típusú harcászati rakétarendszerrel rendelkeznek. A “törvénytelen fegyveres csoportok”, vagyis az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadár erők jelenlegi összlétszáma 33 ezer fő. Egy hónappal korábban még 43 ezer főre tette a parancsokság a szakadár fegyveresek számát.

A parancsnokhelyettes hozzátette, hogy a kelet-ukrajnai szakadároknak jelenleg legalább 368 harckocsijuk, 940 egyéb páncélozott harcjárművük és 375 lövegük van.
A kijevi parancsnokság péntek reggeli közleménye szerint nem csitulnak a szakadárok támadásai a kelet-ukrajnai front mentén, az elmúlt nap alatt mintegy 90-szer sértették meg a “törvénytelen fegyveres alakulatok” a tűzszünetet.

A leghevesebb támadás a Donyeck környékén, a marjinkai katonai állásokat érték, amelyekre legalább tízszer nyitottak tüzet a szakadárok. Két újabb ostromot indítottak a településnél a támadók, a katonák a kijevi parancsnokság tájékoztatása szerint mindkettőt visszaverték.

A belügyminisztérium Donyeck megyei részlege pénteken közölte, hogy Marjinka lakóövezetében is csapódtak be lövedékek. Egyelőre egy civil sérültről tudnak, egy 38 éves nőt, repeszek okozta sebekkel szállította kórházba.

A Luhanszk megyei kormányzóság pénteken arról tájékoztatott, hogy előző nap Grad rakéta-sorozatvetővel 20 lövést adtak le a szakadárok a frontvonal ukrán ellenőrzésű oldalán fekvő Popaszna városra. A támadás következtében egy nemzeti gárdista megsebesült, és több, frissen felújított lakóházban súlyos károk keletkeztek.

Az elmúlt egy napban a szakadárok a frontvonal teljes hosszán lőtték az ukrán katonák állásait Grad rakéta-sorozatvetőkkel, tüzérségi eszközökkel, harci járművekről, valamint gránátvetőkkel és kézi lőfegyverekkel. Sötétedés után még hevesebben támadtak, az éjjel 55-ször tüzeltek katonai állásokra és lakóházakra – írta közleményében a parancsnokság.

A minszki egyezmény által tiltott, nagy kaliberű fegyvereket a Donyeck és Luhanszk között fekvő Artemivszk város környékén vetettek be, ahol 152 milliméteres tarackokkal támadtak, valamint az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötővárostól északkeletre Csermalik településnél támadtak 120 milliméteres aknavetőkkel.

– Kovács Andrea, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Ráhúzta a kormányt, a szakadékba taszította a kamion a hókotrót
Elképesztő jelenetet rögzített egy kocsi fedélzeti kamerája Utah egyik autópályáján: egy kamionos a [...] tovább »
Videó: Nem elég, hogy nem érti a körforgalmat, még fel is van háborodva!
Az ember azt hinné, a körforgalom nem egy bonyolult dolog, többnyire annak van elsőbbsége, aki benne van. Az [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. január 22.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Különös barátság: elválaszthatatlan a féllábú boci és az óriásteknős
Thaiföld - Mindkét állatot megmentették, viszont az emlős nem a többi társával kezdett összebarátkozni. tovább »
Veronai baleset – Hosszú pszichológiai utókezelés vár a túlélőkre
Budapest - Hosszú pszichológiai utókezelést kapnak a péntek éjjeli veronai busztragédia túlélői a [...] tovább »
Egészségkultúra a parkokban
Kína - A mozgáskedvelők számos élethelyzetben megtalálják a gyakorlási lehetőséget. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hármasban is egyéni rekord
Nyíregyháza - Remek eredmények születtek a Nyíregyházi Egyetemen vasárnap rendezett fedett pályás atlétikai [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Kikapott a sereghajtó Vasas
Budapest - A sereghajtó Vasas vereséget szenvedett a vendég Kecskeméttől a férfi kosárlabda NB I vasárnapi [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Nyolc között a svédek
Albertville - Svédország válogatottja fölényesen legyőzte Fehéroroszországot a franciaországi férfi [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – A dánok búcsúztatásával negyeddöntős a magyar válogatott
Albertville - A magyar férfi kézilabda-válogatott végig vezetve 27-25-re legyőzte az olimpiai bajnok Dánia [...] tovább »
Nyírerdő Kupa – A Gyulaj és a trónkövetelők
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Három első- és öt másodosztályú csapat a megyei torna döntőjében. tovább »
Kleinheisler a Ferencvárosnál folytatja
Budapest - Kleinheisler László, a tavaszi idényre a Ferencváros labdarúgócsapatához kerül - erősítette meg a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása