Frissítve:

Ukrán válság – Kiemelték a halottakat a megtámadott konvoj járműinek roncsai alól

Kijev, 2014. augusztus 19., kedd (MTI) – Tizenöt holttestet emeltek ki annak a járműoszlopnak a roncsaiból, amelyet előző nap ért rakétacsapás Kelet-Ukrajnában – közölte kedden az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.

hiba beküldése

Andrij Liszenko, azt mondta: “Este hét órára 15 holttestet emeltünk ki. A kutatás éjszakába nyúlóan folytatódott, és még ma is tart”. Az ukrán hadsereg szerint sok halott a felismerhetetlenségig összeégett.

A támadás Luhanszk város környékén történt, ahol az ukrán hadsereg és az oroszbarát erők között heves tűzpárbaj zajlik jelenleg is. A fehér zászlókkal megjelölt kocsioszlopban a terrorellenes erők elmondásuk szerint a civil lakosságot igyekeztek biztonságosabb helyre szállítani a harcok elől. Liszenko előző nap azt mondta, hogy többtucatnyian vesztették életüket a támadásban, amelyért Kijev a szakadárokat tette felelőssé. A szakadárok tagadják, hogy közük van a tragédiához.

A Luhanszk mellett a felkelés másik központjának számító Donyeckben és környékén szintén heves harcok folynak, a város vezetői kedden azt közölték, hogy folyamatosan “dolgozik” a nehéztüzérség a megyeközpontban. Donyeck egyik peremvárosában, Moszpinóban több lakóház összeomlott, egy iskola kigyulladt és porig égett az összecsapások közepette.

Szemen Szemencsenko, a kelet-ukrajnai megyék elszakadását ellenző önkéntesekből álló Donbassz nevű zászlóalj parancsnoka közölte, hogy keddre az ukrán fegyveres erők ellenőrzésük alá vonták a Donyeck melletti Ilovajszk városának kétharmadát. Éjjel a szakadárok három ellenőrző pontját és négy tüzelőállását semmisítették meg. A parancsnok elmondta, hogy a katonák élelmiszert vittek a harcok elől az óvóhelyekre és a hivatali épületek alagsorába menekült helyi lakosoknak, és igyekeztek megnyugtatni őket. Az alakulat kedden megsemmisített két Kamaz teherautót, amely szakadár fegyvereseket szállítottak Ilovajszkba.

A Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet sajtóközpontja kedden arról számolt be, hogy sikerült csaknem teljesen megtisztítani a szakadár fegyveresektől a Donyeck megyében található Jaszinuvata települést.

– Kovács Andrea, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Észak-Amerika legnagyobb ismert nyers gyémántját találták meg Kanadában
Ottawa - Az Észak-Amerikában valaha felszínre hozott legnagyobb nyers gyémántot, egy 552 karátos sárga [...] tovább »
Orbán Viktor Nicolas Sarkozy volt francia elnökkel tárgyalt
Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az Országházban fogadta Nicolas Sarkozy korábbi francia [...] tovább »
Jemeni polgárháború – Kiújultak a harcok Hodeida külterületein
Szanaa - Kiújultak a harcok a jemeni Hodeida kikötőváros külterületein pénteken, egy nappal azután, hogy [...] tovább »
Volt ügyvédje, Michael Cohen szerint Donald Trump nem mond igazat
Washington - Korábbi személyes ügyvédje, Michael Cohen pénteken azzal vádolta Donald Trump amerikai elnököt, [...] tovább »
Kárpátalja megyei tanács: az ukrán állam őrizze meg a nemzetiségek közötti egyetértést és békét
Ungvár - A kárpátaljai nemzetiségek közötti egyetértés és béke megőrzését kérő beadvánnyal fordult Petro [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Ez EU 140 millió euróval támogatja Marokkót a migrációs helyzet kezelésében
Brüsszel - Nagyjából 140 millió euró (45 milliárd forint) támogatást ítélt meg Marokkó számára a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
BOON-ÉLŐ – Paks vs. DVTK
Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 17. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Paksi FC együttesének [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – Haladás vs. DVSC
Szombathely, Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 18. fordulójában a Debreceni [...] tovább »
Nyíregyházi TK – Szeretnének ismét az extraligában játszani
Nyíregyháza - Azonnali visszajutás a cél; helyzetük nehéz, de nem reménytelen. tovább »
Férfi vízilabda Magyar Kupa – Az FTC az első döntős
Budapest - A bajnoki címvédő Ferencváros férfi vízilabdacsapata jutott elsőként a Magyar Kupa vasárnapi [...] tovább »
Átalakítják az európai kézilabdakupák rendszerét, jön az Európa Liga
Budapest/Párizs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága szombaton Párizsban jóváhagyta a [...] tovább »
Jégkorong Négy Nemzet Torna – A magyar válogatott súlyos vereséget szenvedett a fehéroroszoktól
Oslo - A magyar jégkorong-válogatott 8-1-re kikapott a vb-rivális fehérorosz csapattól szombaton a norvégiai Négy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása