Frissítve:

Ukrán válság – Hollande: Moszkvának el kell fogadnia a nemzetközi jognak megfelelő megoldást

Párizs, 2014. március 3., hétfő (MTI) – Francois Hollande francia államfő David Cameron brit miniszterelnökkel és Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során azt hangsúlyozta, hogy Oroszországnak el kell fogadnia egy, a nemzetközi jognak megfelelő megoldást az ukrán válságban – közölte hétfő este a francia elnöki hivatal.

hiba beküldése

A közlemény szerint a francia elnök és a brit kormányfő kiemelte az uniós országok által elfogadott határozott álláspontot, különösen a célzott intézkedések fontolóra vételét az Európai Unió és Oroszország közti kapcsolatokban, abban az esetben, ha nem történik meg a csapatok visszavonása.

“Azt is jelezték, hogy az Európai Uniónak szándékában áll támogatni és elkötelezni magát a nemzetközi közvetítés erőfeszítése érdekében, az ENSZ-szel és az EBESZ-szel együttműködve”. Abban is megegyezett a két ország vezetője, hogy “a jelen körülmények között folytatják az állandó egyeztetést és együtt készítik elő az európai állam- és kormányfők március 6-i rendkívüli ülését” – olvasható a közleményben.

Lengyel kollegájával folytatott megbeszélésén Hollande emlékeztetett arra, hogy a következő elveket kell figyelembe venni a megoldás kidolgozásakor: “Ukrajna területi egységének és szuverenitásának tiszteletben tartását, az ukrán lakosság nyelvi, kulturális és etnikai sokszínűségének elismerését, az ország teljes területén a biztonság és a béke megőrzését, az elnökválasztás átlátható és vitathatatlan módon történő megrendezését”.

– MTI – 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Meghalt David Cassidy amerikai színész, énekes
Fort Lauderdale - Meghalt 67 éves korában David Cassidy amerikai színész, énekes, a hetvenes évek [...] tovább »
Az amerikai elnök védelmébe vette a szexuális zaklatással vádolt alabamai szenátorjelöltet
Washington - Donald Trump amerikai elnök kedden védelmébe vette a szexuális zaklatással vádolt Roy Moore alabamai [...] tovább »
Az Uber csak most közölte, hogy tavaly 57 millió ügyfél adatait ellopták tőle hackerek
Washington - Az Uber globális személyszállító vállalat csak kedden közölte, hogy tavaly 57 millió ügyfél [...] tovább »
Zaklatási ügyek – Újabb amerikai demokrata párti politikust vádolnak szexuális visszaélésekkel
Washington - John Conyers képviselő személyében újabb demokrata párti politikust vádolnak szexuális [...] tovább »
Észak-koreai válság – Az Egyesült Államok újabb észak-koreai és kínai vállalatok ellen hozott szankciókat
Washington - Az Egyesült Államok kedden újabb észak-koreai és kínai vállalatok ellen hozott szankciókat, az [...] tovább »
Trump a Hálaadás napja előtt ünnepélyesen megkegyelmezett két pulykának
Washington - Donald Trump amerikai elnök a Hálaadás napja előtt, kedden, a Fehér Ház Rózsakertjében [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rédli András erődemonstrációt tartott a legnanói vk döntőjében
Budapest - Nyolc év után nyert ismét világkupa-versenyt Rédli András, aki elmondása szerint a párbajtőrözők [...] tovább »
Forma–1 – Mennyei környezetben ér véget
Abu-Dzabi - Ismét egy nagyon hosszú idény végéhez érkeztünk, aminek egy csendes levezetése következik a [...] tovább »
BL: nem mehetnek biztosra a Kékek
Barcelona, Torinó - A Juve–Barca derbi mellett is láthatunk csemegének ígérkező összecsapásokat a szerdai [...] tovább »
Barcelona-fölény az Évszázad csapatában
Barcelona - Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja jövő héten mutatja be az idei legjobb [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és a csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Sajósenye-Arnót: Fociházasság után békés válás
Arnót, Sajósenye - Az idei év végén lezárul a Sajósenye–Arnót együttműködés a megyei labdarúgásban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása