Frissítve:

Ukrán válság – Hague: Oroszország globális elszigetelődés felé tart

London, 2014. március 23., vasárnap (MTI) – A brit külügyminiszter szerint Oroszország globális elszigetelődés felé tart ukrajnai beavatkozásával.

hiba beküldése

William Hague a The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lapnak írt cikkében leszögezte, hogy az ukrajnai válság a XXI. század kezdete óta nem tapasztalt kockázatot jelent az európai biztonságra. Olyan alapelvek forognak kockán, mint az európai országok területi integritása és a demokratikus országok joga saját jövőjük megválasztásához.

Minden ország, köztük Oroszország is szabályokra alapozott nemzetközi rendszertől függ. E szabályok hitelességének megőrzéséhez az szükséges, hogy megsértésüknek ára legyen, és ha ezeket az elveket Ukrajnában nem sikerül megvédeni, akkor Európában és a világban máshol is veszélybe kerülnek – írta a brit külügyminiszter.

Hague szerint Nagy-Britanniának és szövetségeseinek fel kell készülniük arra, hogy Oroszországgal új típusú kapcsolatrendszer alakul, amely nagyon nagy mértékben különbözni fog az elmúlt húsz évben megszokottól. Ebben az új kapcsolatrendszerben Oroszország nem lenne tagja bizonyos nemzetközi szervezeteknek, a katonai együttműködés és a fegyverkereskedelem tartós korlátozásával kellene szembenéznie, és kevesebb befolyása lenne Európa más térségeire.

Oroszország hatalmas károkat okozott saját megítélésének, és elidegenítette magától az ukránok jelentős többségét – vélte a miniszter.

Európában pedig most már az energiabiztonság növelésének módjairól folynak a megbeszélések, és ha szükséges, fel kell készülni az európai földgázellátás jövőbeni forrásainak kiszélesítésére. Ennek jegyében növelni kell a földgázrendszerek összekapcsolását és az európai fogadóterminálok kiépítését célzó beruházásokat, és fejleszteni kell a saját forrásokat, például a palagáz-termelés területén – áll William Hague cikkében.

A brit külügyminiszter szerint Oroszország ukrajnai fellépése “sokkal valószínűbbé tette”, hogy az Európai Unió meghozza e döntéseket.

Oroszországnak károkat okozott az “oligarchikus” gazdasági rendszer, és az is, hogy a nem tudott független intézményeket kiépíteni. Ugyanez az “oligarchizálódás” Ukrajnát is károsította, és egyértelmű annak a veszélye, hogy ugyanezek a “züllesztő” folyamatok demokratikus országokra is átterjednek. Különösen Délkelet-Európában és a Balkánon figyelhető meg a hatalmi koncentráció kiépítése a gazdaságban, a politikában és a médiában. Ez hátráltathatja a valódi és stabil demokrácia fejlődését, és már ellenirányú folyamatok is megindultak a térségben – hangsúlyozta írásában a brit külügyminiszter.

Hague szerint ha ez akadálytalanul folytatódhat, az hosszú távon károsíthatja és alááshatja az európai demokráciát. Stratégiai kihívás Európa számára, hogy szembenézzen ezzel, és támogassa az egészséges demokráciát ezekben az országokban – áll a cikkben.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Hírességekről nem sokkal a haláluk előtt készült fotók
A hírességeket mindenki irigyli, annak ellenére, hogy cseppet sem könnyű az életük és sokan közülük esnek [...] tovább »
Platinalakodalmára készül a brit uralkodó és férje
London - Az angol monarchia évezredes történetében példátlan évfordulóra készül a londoni udvar: [...] tovább »
Spanyol, német és orosz film nyert az idei a Faludi Filmszemlén
Budapest - Egy spanyol kisjátékfilm, egy német dokumentumfilm és egy orosz kísérleti film nyert a 21. Faludi [...] tovább »
Tűzgömböt rögzített egy kamera Murmanszk fölött
Murmanszk - Vakító tűzlabda hasította ketté az eget szombatra virradó éjszaka az észak-oroszországi Murmanszk felett. tovább »
Videó: Megvolt az első fejátültetés (18+)
Elvégezték az első emberi fejátültetést, egyelőre csak holttesteken. tovább »
11 igazán szívmelengető fotó a való életből
A fotók nem csak arra jók, hogy megőrizzék az emlékeket, hanem arra is, hogy ha megnézzük őket, akkor olyan [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bragmayer és Lehmann kapta Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - A tiszaújvárosi Lehmann Csongor egymás után kétszer kapta meg az IMG elismerést. tovább »
Fotók: Kunkli segített Koncznak Miskolcon
Miskolc - Az ismert magyar thai-box sportoló, Kunkli Tivadar egy délután erejéig szárnyai alá vette a HELL Racing [...] tovább »
Női kézilabda EHF Kupa – Elherdálta tízgólos előnyét, búcsúzott az Érd
Budapest, Párizs - Az Érd búcsúzott a női kézilabda EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában. tovább »
Asztalitenisz csapat Eb – A férfiak nem is kaphattak volna nehezebb sorsolást
Budapest, Stockholm - A magyar férfi asztalitenisz-válogatottnak rendkívül nehéz, a nőinek viszont legyőzhető [...] tovább »
Komoly lépést tett a Balmaz a cél felé
Balmazújváros - A balmazújvárosiak a második félidei produkciójuknak hála tudták két vállra fektetni a Haladást. tovább »
Újabb kellemes meglepetést okozott a DEAC
Debrecen - A soproniak sem tudták megtalálni a debreceni csapat játékának az ellenszerét. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása