Frissítve:

Ukrán válság – Fegyveres szakadárok bekerítették a luhanszki belügyi parancsnokság épületét

Kijev, 2014. április 29., kedd (MTI) – Oroszbarát tüntetők és fegyveres szakadárok bekerítették kedden a kelet-ukrajnai Luhanszkban a belügyminisztérium megyei főparancsnokságának épületét.

hiba beküldése

Helyszíni jelentések szerint mintegy két-háromezer tüntető, köztük harminc-ötven símaszkot, golyóálló mellényt viselő, gépkarabélyokkal fegyverzett szakadár vette körül az épületet. Bent a rendvédelmiek elbarikádozták magukat.

Az UNIAN ukrán hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a rendőrök oszlatógránátokat vetettek be, a szeparatisták Molotov-koktélokat dobáltak, és rálőttek az épületre. Sérültekről egyelőre nem érkezett hír. Helyszíni források arról is beszámoltak, hogy fegyvertelen tüntetőkkel fedezik magukat a fegyveres szeparatisták.

A nap folyamán a tüntetők elfoglalták a megyei adminisztráció, az ügyészség és a televízió épületeit. A szeparatisták Luhanszkban április 6-a óta tartják megszállva az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi részlegének épületét.

Egyes források szerint a megyeházát védő rendőrök átálltak a tüntetők oldalára, és kitűzték magukra a kelet-ukrajnai szeparatisták jelképét, a fekete-narancs sávos orosz cári György-szalagot. Fegyvereiket ugyanakkor nem adták át a szakadároknak.

A hivatali épület alsó szintjén a behatolók betörték az ajtókat, ablakokat, a tetőn és az ablakokban Oroszország és a “luhanszki népköztársaság” zászlói láthatók.

Helyi források arról is beszámoltak, hogy a városban több fegyveres szakadárt láttak cirkáló rendőrautókban.

Közben az államfői feladatok ellátásával ideiglenesen megbízott Olekszandr Turcsinov házelnök kedden bírálta a kelet-ukrajnai – Donyeck és Luhanszk megyei – rendvédelmiek munkáját, akik szavai szerint tehetetlenek, többen közülük pedig elárulták esküjüket. Az ügyvivő államfő ezzel magyarázta a térségben indított terrorellenes művelet eredménytelenségét.

“Nehéz elismerni, de így van. A kelet-ukrajnai rendvédelmi szervek tagjainak túlnyomó többsége képtelen teljesíteni az állampolgáraink védelmére vonatkozó kötelességét” – szögezte le Turcsinov az ukrán parlament honlapján közzétett üzenetében.

Felszólította a belügyminisztert, hogy menessze tisztéről a Donyeck és Luhanszk megyei belügyi vezetőket. Közölte, hogy elbocsátják a biztonsági erőknek azokat a tagjait, akik nem képesek feladatukat ellátni. “Azok pedig, akik elárulták Ukrajnát, és átálltak a terroristák oldalára, a törvény előtt fognak ezért felelni” – tette hozzá.

Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál jelentése szerint szakadárok a Luhanszk megyei Pervomajszk településen is elfoglalták a városházát.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Brexit – Szijjártó: a jelenlegi állás szerint reális esély van a magyar célkitűzések teljesülésére
Brüsszel - A helyzet jelenlegi állása szerint reális esély van a magyar célkitűzések teljesülésére az [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Szijjártó kérdésekkel fordult az EU-hoz és az ENSZ-hez a név nélküli bankkártyák ügyében
Brüsszel - Kérdésekkel fordult az Európai Bizottság és az ENSZ illetékeséhez Szijjártó Péter a számos [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. november 19.
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Putyin és Erdogan avatta fel a Török Áramlat utolsó tengeri szakaszát
Ankara - Vlagyimir Putyin orosz elnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn egy isztambuli ceremónia [...] tovább »
Videó: Nincs lehetetlen – Ejtőernyőzés közben rakta ki a Rubik-kockát, kétszer is…
Andy Smith, egy ismert Rubik-kocka-őrült arra vállalkozott, hogy kiugrik egy repülőből egy képzett [...] tovább »
Útelzárásokkal tiltakoznak a magas benzinárak és közműdíjak ellen Kárpátalján
Ungvár - Útelzárásokkal tiltakoztak a magas benzinárak és közműdíjak, az utak rossz állapota és a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC-esport: remek debütálás az első osztályban
Debrecen - A debreceniek két meccsen négy pontot szereztek hazánk egyik legjobb Pro Club csapata ellen. tovább »
Sakkverseny volt Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Megtartották a Chess in the City 2018 – IV. Tiszaújváros Kupa elnevezésű nemzetközi [...] tovább »
FINA – Nem illett volna bele a torinói verseny a naptárba
Budapest - Az Olasz Úszó Szövetség által tervezett, végül azonban lemondott torinói verseny nem felelt volna meg [...] tovább »
Videó: Nincs lehetetlen – Ejtőernyőzés közben rakta ki a Rubik-kockát, kétszer is…
Andy Smith, egy ismert Rubik-kocka-őrült arra vállalkozott, hogy kiugrik egy repülőből egy képzett [...] tovább »
DVSC: keddi meglepetés a szurkolóknak
Debrecen - Felfokozott érdeklődés előzi meg a vasárnap délután öt órakor kezdődő DVSC-MOL Vidi FC labdarúgó [...] tovább »
Lemondott az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapatának szakvezetője
Szekszárd - Lemondott Srecko Sekulovic, a paksi Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapatának edzője - közölte [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása