Frissítve:

Ukrán válság – Az Oroszországba irányuló német export legkevesebb 20 százalékkal csökkenhet idén

Berlin, 2014. december 5., péntek (MTI) – Az Oroszországba irányuló német export legkevesebb 20 százalékkal csökkenhet idén az ukrán válság következtében a német kereskedelmi és iparkamarák szövetsége (DIHK) szerint.

hiba beküldése

A visszaesés elsősorban “Oroszország politikai elszigetelésének”, a gazdasági szankcióknak, a tőke kiáramlásának és a rubel mindezzel együtt járó gyengülésének tulajdonítható, és hozzájárul az is, hogy a kőolaj rendkívül alacsony világpiaci ára miatt csökken Oroszország devizabevétele – mondta Volker Treier, a DIHK külgazdasági igazgatója a szervezet honlapján megjelent beszámoló szerint.

Az Oroszországba irányuló export visszaesését különösen a gépgyártó és az autógyártó vállalatok érzik meg, a beszállítóikkal együtt – tette hozzá. A kivitel már 2013-ban is csökkent, akkor 5 százalékos mérséklődést regisztráltak, az idén pedig nagyságrendekkel jelentősebb, 8 milliárd euró körüli, legkevesebb 20 százalékos visszaesés mehet végbe – mondta a kamarai vezető.

Treier szerint nem lehet számítani a német-orosz gazdasági kapcsolatok gyors normalizálódására. A nagyjából 6 ezer Oroszországban tevékenykedő német cég igyekszik fenntartani az orosz partnerekhez fűződő jó kapcsolatokat, de beruházásokat többségük nem tervez, “így a következő év sem ígér javulást” – mondta a DIHK külgazdasági igazgatója.

A szervezet adatai szerint a német cégek tavaly 36,1 milliárd euró értékben exportáltak Oroszországba, elsősorban gépeket, gépjárműveket és vegyipari termékeket. Oroszország részesedése a német kivitelben így 3,7 százalékos volt. A DIHK szerint 300 ezer németországi munkahely megmaradása függ az orosz exporttól.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
PM: egy hét múlva élesben indul az online számlázás
Budapest - Több mint kétmillió számla érkezett az online számla tesztfelületére június 22-ig; a július 1-jén [...] tovább »
Cordia: Budapesten az új garzonok havonta átlagosan 125 ezer forintért adhatóak ki
Budapest - Budapesten, hosszú távú lakáskiadásnál az új vagy újszerű garzonok havi bérleti díja átlagosan [...] tovább »
Pár, már bevált tanács a lakásvásárláshoz
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Talán kijelenthetjük, a lakásvétel életünk egyik, ha nem a legnagyobb befektetése. tovább »
Milliárdos fejlesztések Hajdúszoboszlón
Hajdúszoboszló - Saját és európai uniós forrásból csaknem kétmilliárd forint értékű beruházás valósul [...] tovább »
Több milliárd forintos többletforrás terrorellenes intézkedésekre
Budapest - Több milliárd forintos többletforrás jut terrorellenes intézkedésekre a Magyar Közlöny pénteki [...] tovább »
Turisztikai ügynökség: a Red Bull Air Race jelentősen hozzájárul a magyar turizmus sikeréhez
Budapest - A Red Bull Air Race világbajnokság budapesti futama 2004 óta a turizmus és Magyarország turisztikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Kolumbia magabiztos győzelme, a lengyelek nem juthatnak tovább
Kazany - Kolumbia magabiztosan, 3-0-ra győzte le a lengyel csapatot az oroszországi labdarúgó-világbajnokság H [...] tovább »
Vb-2018 – Góllövőlista
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája. tovább »
Vb-2018 – H csoport: eredmény, állás, további program
Kazany - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság H csoportjának vasárnapi, 2. fordulós eredményei. tovább »
Startgépes edzések
Nagyhalász - Nagyhalászban készülnek a salakmotor páros Európa-bajnoki elődöntőre. tovább »
Fotók: Két lábbal tiporva ünnepelték a pályát
Debrecen-Ondód - Tizenkét csapat élt a lehetőséggel, hogy a frissen átadott ondódi focipályán először [...] tovább »
Bajnoki címek, ezüstök, bronzok
Székesfehérvár - Kitűnően szerepeltek a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői a székesfehérvári felnőtt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása