Frissítve:

Ukrán válság – Április közepén kiadják Nyemcov jelentését

Moszkva, 2015. március 13., péntek (MTI) – Április közepén kiadják Borisz Nyemcov jelentését az ukrajnai háborúról, amelyen a nemrégiben meggyilkolt orosz ellenzéki politikus halála előtt dolgozott – közölte pénteken Ilja Jasin, aki Nyemcovval közösen vezette a liberális RPR-Parnasz pártot. A “Putyin, Háború” című jelentés tervezett közzétételéről Facebook-oldalán számolt be a politikus.

hiba beküldése

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a politikus közölte, hogy a nyomozók ugyan többször átkutatták a meggyilkolt politikus lakását és irodáját, amikor elvitték számítógépét és iratait, de “helyre tudtuk állítani anyagainak zömét”. Hozzátette, hogy a dokumentumok egy részét Nyemcov a párt központjában tartotta, ehhez a nyomozók nem férhettek hozzá, egy másik részét pedig a politikus asszisztense tárolta.

Az ellenzéki politikus kifejtette, hogy nagy tapasztalattal rendelkező szakértők és oknyomozó újságírók dolgoznak Borisz Nyemcov el nem készült jelentésének végső formába öntésén. Ilja Jasin azt is elmondta, hogy több, Nyemcov által is tervezett utazást is tettek, hogy kiegészítő informácóikat gyűjtsenek be az anyag elkészítéséhez.

Borisz Nyemcovot február 28-ára virradóra ölték meg Moszkva központjában, a Kreml lábánál húzódó Bolsoj Moszkvoreckij hídon, egy nappal az ellenzék által szervezett, de aztán elnapolt nagyszabású hatalomellenes tüntetés előtt. Nyemcov a meggyilkolását megelőzően arra készült, hogy bizonyítékokat tár a nyilvánosság elé az orosz csapatok jelenlétéről a kelet-ukrajnai Donyec-medencében.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Négy év elteltével is véd a mogyoróallergia ellen egy új kezelés
London - Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt a mogyoróallergiával szemben egy új módszer, [...] tovább »
Tonnaszámra lopták az üzemanyagot a magyar gázolaj-vezetékből
Ukrajna - Az ukrán hatóságok elfogták a tetteseket, akik Kárpátalja területén legalább 18 tonna üzemanyagot [...] tovább »
Amerikai rasszista weboldalt kapcsolt le Oroszország
Moszkva - Oroszország lekapcsolta a The Daily Stormer című, fehér felsőbbrendűséget hirdető amerikai weboldalt, [...] tovább »
A tengerbe fulladt egy magyar nő Bulgáriában
Szófia - A tengerbe fulladt egy 28 éves magyar nő a kelet-bolgár Pomorie város partjainál - közölte [...] tovább »
Egy cornwalli halvendéglő lett az Egyesült Királyság legjobb étterme
London - Öt év után letaszította trónjáról az Egyesült Királyság legjobb éttermét egy cornwalli halvendéglő. tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. augusztus 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
VRCK: pénteken már játszanak
Kazincbarcika - Kialakult a Vegyész RC Kazincbarcika NB I-es férfi-röplabdacsapatának felkészülési programja, a [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Egységes licencrendszerhez igazodnak a csapatok
Budapest/Miskolc - Egységes licencrendszernek kell megfelelniük a jégkorong Erste Liga csapatainak a szeptember 8-án [...] tovább »
Victor Valdés visszavonult
Madrid - Bejelentette visszavonulását Victor Valdés, az FC Barcelona történetének egyik legeredményesebb kapusa - [...] tovább »
Nem igazol új játékost Aron Pálmarsson helyére a Veszprém
Veszprém - Nem igazol új játékost Aron Pálmarsson helyére a Telekom Veszprém férfi kézilabdaklub - közölte a [...] tovább »
Torna-vb – Három magyar versenyző indulása már biztos
Budapest - Három magyar versenyző indulása már biztos az október 2. és 8. közötti montreali torna-világbajnokságon. tovább »
Az olimpiai bajnok szerbekkel játszik a Szolnok vízilabdacsapata
Budapest - Szeptember 2-án az olimpiai bajnok szerb válogatott ellen játszik gálamérkőzést a Bajnokok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása