Frissítve:

Ukrán válság – A német külügyminiszter is elutasítja a fegyverszállítás gondolatát

Berlin, 2015. február 3., kedd (MTI) – A német kancellár hétfői budapesti állásfoglalása után kedden a német külügyminiszter is elutasította, hogy a Nyugat fegyverszállításokkal támogassa az oroszbarát szakadárok ellen harcoló ukrán hadsereget.

hiba beküldése

Frank-Walter Steinmeier berlini nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az ukrán válságnak “nincs katonai megoldása”. A több fegyver nem békét, hanem “csak még több halottat” eredményezne, “és ezt amerikai barátainknak is mondom, akik fegyverszállításokat mérlegelnek” – fejtette ki a német diplomácia vezetője

Angela Merkel kancellár kedden ismét leszögezte, hogy Németország nem hajlandó fegyvert szállítani Ukrajnába. A kancellár a szingapúri miniszterelnökkel, Lee Hsien Loonggal folytatott berlini megbeszélése után sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Németország nem küld “halált okozó fegyvereket” Ukrajnába, és továbbra is a válság diplomáciai rendezésére törekedik. Ugyanakkor újabb gazdasági büntetőintézkedések következhetnek Oroszország ellen, ha nem javul a helyzet a kelet-ukrajnai válsággócban – tette hozzá.

Az amerikai The Wall Street Journal (WSJ) meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva keddi számában azt írta, hogy a washingtoni vezetés Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek és lőszer Ukrajnába szállítását fontolgatja. A WSJ informátorai szerint Barack Obama amerikai elnök tanácsadói még a héten megvitatják ezt a kérdést.

Az ügy várhatóan Angela Merkel vasárnap kezdődő washingtoni látogatásán is napirendre kerül, és az ukrán válság az egyik fő téma lesz a péntektől vasárnapig tartó müncheni nemzetközi biztonsági konferencián (MSC), amelyen a tervek szerint a német kancellár, több tucat állam- és kormányfő, külügyminiszter és nemzetközi szervezetek vezetői mellett részt vesz Joe Biden amerikai alelnök, Petro Porosenko ukrán elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is.

Az MSC igazgatója, Wolfgang Ischinger szerint a fegyverszállítások gondolatát nem lenne szabad rögtön elvetni, hanem alaposan meg kell vizsgálni a lehetőségeket. A tekintélyes egykori diplomata, volt washingtoni német nagykövet szerint amennyiben Moszkva továbbra is a jelenlegi politikát folytatja, a Nyugatnak gondoskodnia kell arról, hogy “katonai patthelyzet” alakuljon ki a válságövezetben, mert másként nem lehet elhallgattatni a fegyvereket.

“Oroszország lezárhatná az orosz-ukrán határt, ha akarná, és Moszkva büntetendővé tehetné a részvételt az ukrajnai harci cselekményekben, ha akarná. Ez minden civilizált országban így történne, különösen amikor a nemzetközi jog megsértéséről van szó” – fejtette ki a Rheinische Post című lapban kedden megjelent interjúban Wolfgang Ischinger, aki a tavalyi miniszki megállapodáshoz vezető tárgyalásokat irányította.

Hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben egy úgynevezett “dupla nullás” megoldást tart megfelelőnek, vagyis azt, hogy Moszkva leállítja a szakadárok támogatását, és cserébe a Nyugat nem szállít fegyvert az ukrán hadseregnek.

– MTI, Bálint Marcell –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Nem bűncselekmény többé az abortusz Észak-Írországban
Nem számít bűncselekménynek keddtől az abortusz Észak-Írországban, és a jövő év elejétől az azonos neműek [...] tovább »
Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása