Frissítve:

Ukrajnai tüntetések – Már halálos áldozatai is vannak a kijevi tüntetéseknek

Kijev, 2014. január 22., szerda (MTI) – A november óta tartó kijevi tüntetések szerdán először már halálos áldozatokat is követeltek: két tiltakozó lőtt sebek miatt vesztette életét, egy harmadik társuk pedig lezuhant egy épület tetejéről.

hiba beküldése

A tüntetők állítása szerint a rendőrök lőttek rájuk. Az orvosok az egyik holttestből egy mesterlövészpuska 7,62 milliméteres kaliberű lövedékét, a másik halottból pedig 9 milliméteres, valószínűleg Makarov típusú fegyverből származó pisztolygolyót operáltak ki.

A parlament és a kormány épületének helyet adó Hrusevszkij utcában a rohamrendőrök és a radikális tüntetők között kitört heves összecsapások után a Majdan főtéren délutánra mintegy 30 ezer tiltakozó gyűlt össze. A szomszédos Európai tér felőli barikádnál mintegy ötezren tartózkodtak. A rohamrendőrök a Hrusevszkij utcából erre a térre szorították ki a tüntetőket, akik gumiabroncsokat égetnek, s a fekete füsttől alig lehetett látni valamit.

A Majdanon kitartók attól tartottak, hogy a rohamrendőrök még szerdán délután megindulnak ellenük, és kiürítik a teret. Erre abból következtettek, hogy közösségi portálokon elterjedt a hír, miszerint a térhez közeli irodákban dolgozókat megkérték a rendőrök, hogy biztonságuk érdekében menjenek haza.

A kormány szerdán megváltoztatta a tömegoszlatásokról szóló belügyi rendeletet, és engedélyezte, hogy a fagypont alatti hidegben is bevethessenek vízágyúkat a rendvédelmiek. A Berkut rohamrendőri alakulat tagjai könnygáz- és hanggránátokkal, gumilövedékekkel támadják a tüntetőket, míg ez utóbbiak kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálják a rendvédelmi erőket. A híradások szerint sok a sérült, számukról azonban egyelőre még becslések sem jelentek meg. Van köztük két orosz független tudósító is.

Közben Andrij Parubij, ellenzéki parlamenti képviselő, az európai integrációt és hatalomváltást követelő függetlenség téri tüntetés egyik szervezője bejelentette: az ellenzék katonai egységekkel tárgyal, hogy lépjenek közbe, és védjék meg az ukrán népet.

Délután Viktor Janukovics elnök fogadta az ellenzéki vezetőket és három órán át tárgyalt velük a válság megoldásáról. A találkozón az államfőn kívül részt vett a három ellenzéki parlamenti frakció vezetője, Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Btyakivscsina), Vitalij Klicsko az Ütés (UDAR) és Oleh Tyahnibok a Szabadság (Szvoboda) párt képviseletében. A kormányoldalról jelen volt Andrij Kljujev, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács elnöke, Olena Lukas igazságügy-miniszter és Andrij Protnov elnöki tanácsadó.

Részleteket a megbeszélésről egyelőre egyik fél sem hozott nyilvánosságra. A találkozót Janukovics elnök kezdeményezte, kijelentve, hogy még nem késő békés úton rendezni a válságot.

Előzőleg, a kormány szerdai ülésén Mikola Azarov miniszterelnök terroristáknak nevezte a rohamrendőrök ellen harcoló tiltakozókat.

Az Európai Bizottság elemezni fogja, milyen lépéseket tehet Ukrajnával szemben a tiltakozók elleni erőszakos rendőri fellépésről és tüntetők haláláról érkező jelentések miatt – közölte az Európai Bizottság elnöke.

José Manuel Barroso kijelentette: megdöbbentették a tiltakozók haláláról érkező hírek, és a lehető legerőteljesebben elítéli az erő alkalmazását, s minden felet felszólít, hogy tartózkodjon az erőszaktól, és tegyék meg a szükséges lépéseket a helyzet további súlyosbodásának megakadályozására.

“A helyzet egy ideje folyamatosan romlik, és itt szeretném kifejezetten hangsúlyozni az ukrán hatóságok felelősségét, hogy lépéseket tegyenek a válság megoldására, kezdjenek érdemi párbeszédet az ellenzékkel és a civil szférával arról, hogyan lehet véget vetni ennek a mély válsághelyzetnek” – húzta alá Barroso.

A bizottság elnöke a közelmúltban elfogadott törvénymódosítások miatt is aggodalmának adott hangot. Az ukrán parlament a múlt hét második felében több olyan jogszabályt szavazott meg rohamtempóban, kézfeltartással, amelyek korlátozzák a gyülekezés és a szólás szabadságát, és egyértelműen azt a cél szolgálták, hogy ellehetetlenítsék, törvényen kívülre helyezzék a hatalom ellen tiltakozókat.

Pár órával korábban Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője is erőteljesen elítélte az ukrajnai események erőszakos eszkalációját, s aggodalmának adott hangot a tiltakozók halála miatt.

Guy Verhofstadt, az európai liberálisok európai parlamenti frakciójának vezetője úgy véli, hogy a tiltakozók elleni támadással Viktor Janukovics ukrán elnök elveszítette legitimitását. Verhofstadt egyúttal szorgalmazta, hogy fontolják meg szankciók bevezetését Kijevvel szemben. “Rá kell döbbennie (Kijevnek), hogy az EU szabadkereskedelmi együttműködést és társulást ajánlott, (de) könnyen lehet, hogy épp az ellenkezője lesz az eredmény, vagyonbefagyasztás és büntetőintézkedések” – mondta.

Az orosz duma az általa szélsőségesnek nevezett ellenzéket és a nyugati politikusokat egyaránt felelőssé tette az ukrajnai belpolitikai feszültség erősödéséért. A nyilatkozatban megengedhetetlennek nevezték a külső nyomásgyakorlást Ukrajnára, valamint azt, hogy szerintük mesterségesen erőltessék rá a szomszédos országra a társulást az Európai Unióval.

Oleg Lebegyev, a kormányzó Egységes Oroszország pártegyik vezető politikusa államcsínynek minősítette az Ukrajnában zajló eseményeket.

– MTI –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Francia zavargások – Harmadik hónapja tüntetnek a sárgamellényesek
Párizs - Tizennegyedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton országszerte a francia kormány adó- és [...] tovább »
Elhunyt Bruno Ganz világhírű svájci színész
Züricht/Berlin - Hetvenhét éves korában Zürichben elhunyt Bruno Ganz svájci színész a Berlin fölött az ég [...] tovább »
Tömegek kísérték utolsó útjára Jan Olszewski egykori lengyel kormányfőt
Varsó - Tömegek kísérték utolsó útjára szombaton Jan Olszewski egykori lengyel miniszterelnököt. A [...] tovább »
A rizs, a tészta és a zöldségek hazája
Nyíregyháza - Sárát elvarázsolta az ázsiai konyha sokszínűsége. tovább »
Kis-Galagó: újabb kinccsel bővülhet a lista
Ungvár - Szeretnék, hogy világörökségi helyszínné nyilvánítsák Ungvár híres negyedét. tovább »
A Fidesz felszólítja Timmermanst, hogy tegye világossá: lehetséges-e a szocialistáknak együttműködés a zsidózó Jobbikkal?
Budapest - Frans Timmermans Soros embere, aki bevándorlóországgá akarja változtatni Magyarországot, ebben pedig [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Közel állt a bravúrhoz a listavezető ellen a DVSE
Debrecen - Egy végletekig kiélezett mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget a Debrecen a veretlen OSC-től. tovább »
DVSC Schaeffler: keserű keleti rangadó
Debrecen - A rengeteg ziccert rontó Debrecen hibáit megbüntette a Békéscsaba. tovább »
Fernando: „Kétarcú meccs volt a mai”
Budapest, Miskolc - „A meccs kulcsa az volt, hogy Szabó B. hátrább jött egy picit, több dinamika lett ezzel a [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Gól nélküli döntetlen
Kisvárda - Az első félidő küzdelmes játékot hozott Kisvárdán, gólt viszont nem láthattak a nézők. tovább »
Férfi kosárlabda Magyar Kupa – A Szolnok megvédte címét
Győr - A Szolnoki Olaj KK megvédte címét a férfi kosárlabda Magyar Kupában, miután a szombati, győri döntőben [...] tovább »
Megyei presztízsrangadóval kezdődik a tavaszi szezon
Nyíregyháza - Egy év után újra a Continental Arénában játszik a Kölcsey DSE. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása