Frissítve:

Ukrajnai tüntetések – Ismét megtelt demonstrálókkal Kijev központja

Kijev, 2013. december 8., vasárnap (MTI) – Az ukrán ellenzék felhívására vasárnap ismét sűrűn megtelt tüntetőkkel a “Majdan”, azaz a kijevi Függetlenség tere és környéke, hogy előrehozott elnök- és parlamenti választásokat követeljenek, valamint kiálljanak az ország európai integrációja mellett.

hiba beküldése

A tüntetők a hideg és a hószállingózás ellenére folyamatosan érkeztek a térre. Az Ötös tévécsatorna helyszíni beszámolójában mintegy ötszázezerre becsülte a résztvevők létszámát alig egy órával a nagygyűlés kezdete után.

A demonstrálók javarészt nemzeti színű lobogókat és ellenzéki pártzászlókat tartanak, Viktor Janukovics elnököt becsmérlő, lemondásra szólító, illetve Ukrajnát dicsőítő jelszavakat skandálnak. A demonstráció békésen zajlik, a helyzet azonban feszült, az ellenzék provokációktól, a rendőrség újabb összecsapásoktól tart.

Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt vezetője beszédében a téren összegyűlteket a megmozdulás békés jellegének megőrzésére szólította fel. “Mindenféle agressziót provokációnak minősítünk. Ne reagáljatok a provokációkra! A mi tüntetésünk békés. Miénk lesz a győzelem!” – hangoztatta a pártelnök a nagygyűlésen.

Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter a tárca honlapján közzétett üzenetében szintén azt kérte a nagygyűlés résztvevőitől, hogy “ne engedjenek a provokációknak”. Állítása szerint a rendőrség együttműködik a demonstráció biztonságára ügyelő aktivistákkal – köztük önkéntes veterán katonákkal – az erőszakcselekmények megakadályozásában.

Helyszíni jelentések szerint a központi tértől nem messze lévő kormányzati negyed több utcáját elzárták a forgalom elől az autóbuszokban ott várakozó rendvédelmi alakulatok, köztük rohamrendőrök teljes felszerelésben.

A parlament épületével szemben közben a kormányzó Régiók pártja ellendemonstrációt tart, amelyen becslések szerint néhány ezren vesznek részt.

Az elnöki hivatalt rohamrendőrök őrzik, néhány méterre tőlük ismeretlen fiatalok szemetesvödrökbe gyűjtik a felbontott utcaköveket. Ellenzéki tüntetők elzárták a térről az elnöki hivatalhoz vezető utat, hogy a demonstráció résztvevői ne keveredhessenek összetűzésbe.

Az előző vasárnapi megmozdulás alatt ezen a helyszínen történt a “buldózeres támadásként” elhíresült összecsapás, amelyet az ellenzék szerint provokátorok szítottak a rohamrendőrök és a tüntetők között. (Ekkor ismeretlenek buldózerrel próbálták áttörni a rendőrségi kordont.) Az incidensben sokan megsérültek, több mint egy tucat ellenzéki aktivistát tartóztattak le a hatóságok a támadásban való állítólagos részvételük miatt.

Az ellenzék – az előrehozott választások mellett – követeli a felelős rendőrök megbüntetését, a belügyminiszter bűnvádi felelősségre vonását, és a letartóztatott aktivisták szabadon bocsátását.

– MTI –

Címkék: ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
RMDSZ-kongresszus – Az EU-s együttműködésről írtak alá Kárpát-medencei Nyilatkozatot
Kolozsvár - Nyilatkozatot írtak alá Kolozsváron az Európai Unióban való közös néppárti fellépésről Semjén [...] tovább »
Szijjártó: Norvégia fontos partner a védelempolitikában és az energetikában
Budapest - Norvégia nagyon fontos partnere Magyarországnak a védelempolitikai és az energetikai együttműködésben [...] tovább »
A bíróság érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi ünnepi magyar zászlók miatt kirótt prefektusi bírságot
Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy - A Sepsiszentgyörgyi Bíróság pénteki ítéletében első fokon érvénytelenítette [...] tovább »
RMDSZ-kongresszus – Semjén: az RMDSZ és a Fidesz-KDNP szövetségét az erdélyi magyar választók kényszerítették ki
Kolozsvár - Semjén Zsolt szerint teljes a bizalmi együttműködés Orbán Viktor és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök [...] tovább »
RMDSZ-kongresszus – A román vezetők együttműködésre bíztatták a szövetséget
Kolozsvár - Mind a jobb-, mind a baloldali román politikai erők képviselői az RMDSZ együttműködését kereső [...] tovább »
Bankfiókokat és bevásárlóközpontokat fenyegettek meg robbantással Moszkvában
Moszkva - Több, mint 700 bankfiókot valamint 20 üzletet és bevásárlóközpontot fenyegettek meg robbantással az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A reggeli és a délutáni sportolás előrébb állítja a test biológiai óráját
San Diego - A sport megváltoztathatja az emberi test biológia óráját, a változás iránya és mértéke a [...] tovább »
Brutális dobóformával győztek a Cápák
Nyíregyháza - A Nyíregyháza Blue Sharks péntek este Bonyhádon folytatta a férfi NB I./B alapszakaszát. tovább »
Szlovák jégkorongliga – A MAC kikapott Zólyomban, mégis küzdhet a rájátszásért
Budapest - A MAC sima, 3-0-s vereséget szenvedett Zólyomban a szlovák jégkorongliga alapszakaszának pénteki [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Másodikként zárta a középszakaszt az Újpest
Budapest - Az UTE másodikként zárt a jégkorong Erste Liga középszakaszában, miután a felsőház pénteki [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Egri vereség Mosonmagyaróváron
Budapest, Mosonmagyaróvár - A sereghajtó egri Eszterházy SC simán kikapott a Mosonmagyaróvár vendégeként a női [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – Ezúttal sem nyert a középszakaszban a Fehérvár
Budapest - A Fehérvár AV19 negyedik összecsapását is elveszítette a felsőházban az osztrák jégkorongliga [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása