Frissítve:

Ukrajna felajánlotta segítségét a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséhez

Kijev, 2013. szeptember 20., péntek (MTI) – Viktor Janukovics ukrán elnök felajánlotta országa segítségét a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséhez pénteken a Jaltai Európai Stratégia (YES) nemzetközi fórumon.

hiba beküldése

“Van tapasztalatunk az efféle problémák megoldásában. Vannak mobil eszközeink, amelyek a gyakorlatban bizonyították hatékonyságukat. Készek vagyunk szakembereinket felajánlani a vegyi fegyverek mielőbbi megsemmisítésében való közreműködésre” – jelentette ki az ukrán államfő a YES tanácskozását megnyitó beszédében. Üdvözölte továbbá Szíria döntését vegyi fegyverkészletének megsemmisítéséről.

A Julija Timosenko bebörtönzött volt miniszterelnök további sorsára vonatkozó kérdésre válaszolva Janukovics kijelentette a fórumon, hogy egyelőre “sem igent, sem nemet” nem mondhat. Megismételte, hogy az ügy jelenleg a bíróságok hatáskörébe tartozik. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy keresik a megoldást, és megköszönte Pat Cox és Aleksander Kwasniewski európai parlamenti képviselőknek, hogy segítséget nyújtanak Ukrajnának ennek a “nehéz kérdésnek” a megoldásában.

Stefan Füle, az Európai Unió bővítési biztosa leszögezte, hogy Timosenko ügye “fontos, de nem döntő kérdés” Kijev és Brüsszel kapcsolatában.

Arszenyij Jacenyuk, a Timosenko mögött álló Haza párt frakcióvezetője közölte, hogy Janukovics elnökkel “átmenetileg békében” van az ellenzék, de továbbra is követeli a volt miniszterelnök ügyének rendezését.

Vitalij Klicsko, az UDAR (Ütés) párt elnöke pedig nekiszegezte a kérdést Janukovics elnöknek: hajlandó-e lemondani, ha nem jön létre a társulási megállapodás Ukrajna és az Európai Unió között.

Dalia Grybauskaite litván államfő nyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a vilniusi EU-csúcs közeledtével egyre erősödni fog a nyomás Kijevre az Ukrajna európai integrációját ellenző “harmadik országok” részéről. “Ukrajna azonban ellen tud állni, és nem szabad megengednie, hogy valaki más döntse el, milyen legyen a jövője” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az ukrán állam ma Európa és az európaiak figyelmének középpontjában áll.

Bill Clinton volt amerikai elnök úgy vélekedett, hogy Ukrajna az unióval való társulás mellett megőrizheti partneri kapcsolatát Oroszországgal. Felemelte ugyanakkor szavát az ellen, hogy keleti szomszédjai nyomást gyakoroljanak Ukrajnára geopolitikai választása miatt.

Kijev reményei szerint az unió november 28-29-i vilniusi keleti partnerségi csúcsértekezletén aláírják az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodást.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Mozaikpadlós 1500 éves szőlőprést találtak Korazimban, Észak-Izraelben
Jeruzsálem - Mozaikpadlós, mintegy 1500 éves szőlőprést találtak Korazimban, Észak-Izraelben - jelentette be [...] tovább »
Ukrán elnökválasztás – Felgyújtottak két Roshen-márkaboltot Kijevben
Kijev - A Petro Porosenko ukrán elnök tulajdonában lévő Roshen édességipari vállalat két márkaboltját [...] tovább »
Francia zavargások – Leváltják a párizsi rendőrfőnököt, korlátozzák a tüntetéseket
Párizs - Edouard Philippe francia miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy leváltja a párizsi rendőrfőnököt a [...] tovább »
Videó: Váratlan potyautas a motorháztető alatt
USA - Avagy ha fura hangot hallasz, inkább állj meg, és nézd meg, mi az. tovább »
Brexit – Rontotta növekedési előrejelzését a brit kamarai szövetség
London - Rontotta a brit gazdaság idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzéseit a Brit Kereskedelmi [...] tovább »
Moszkva Tu-22M3-as hadászati bombázókat vezényelt a Krímbe
Moszkva - Oroszország Tu-22M3-as típusú, nukleáris fegyverek hordozására alkalmas hadászati bombázókat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda MK – Elkerülte egymást a Veszprém és a Szeged
Budapest - Elkerülte egymást a címvédő Veszprém és a bajnok Szeged a férfi kézilabda Magyar Kupa [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Egyenlített a Csíkszereda
Budapest/Csíkszereda - A Csíkszereda 5-3-ra legyőzte az Újpestet a jégkorong Erste Liga elődöntőjében, így [...] tovább »
Hivatalosan is Debrecené az Eb!
Debrecen - Újabb világversenynek lesz otthona a Főnix Csarnok: 2020. január 24-től 26-ig a cívisvárosban rendezik [...] tovább »
Eb-selejtezők – A történelem óvatosságra inti a vb-címvédő franciák szövetségi kapitányát
Párizs - Didier Deschamps, a világbajnoki címvédő francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az [...] tovább »
Zenta főterén ünnepelték a teniszező Györe Lászlót
Zenta - Ünnepélyesen köszöntötték szülővárosa, Zenta főterén Györe Lászlót (Laslo Djerét), aki három [...] tovább »
Légfegyveres Eb – Pekler Zalán ezüst-, Klenczner Márton bronzérmes a junioroknál
Eszék - A juniorok révén két érmet szereztek hétfőn a magyar versenyzők az Eszéken zajló légfegyveres [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása