Frissítve:

Ukrajna-EU – Orosz lapok szerint az EU nem számolt az egyszemélyi hatalom természetével

Moszkva, 2013. november 25., hétfő (MTI) – Elszámította magát az Európai Unió az Ukrajna társult tagságáról folyó egyeztetések és felkészülés folyamatában, Brüsszel nem vette figyelembe az egyszemélyi hatalom természetét – vélekedett hétfői cikkében a Vedomosztyi című orosz napilap, míg a Kommerszantban megjelent egyik vélemény szerint az ukrajnai hatalomellenes tüntetések nem legitimek.

hiba beküldése

“Brüsszelben, Berlinben és Varsóban naivan azt gondolták, hogy a vezető (ukrán) politikusok formális-jogi lépései és szavai valamit is jelentenek. Janukovics (ukrán elnök) pedig hónapok óta állította, hogy Ukrajna magabiztosan halad az európai integráció útján” – emlékeztetett a Vedomosztyi kommentátora. Szerinte az európai politikusok sokkja, amelyet az ukrán vezetés pénteki döntése váltott ki a társult tagságra felkészülés leállításáról, azt mutatja, hogy az EU-ban alulbecsülték azt a rendszert, amelyben “annyira sok függ egy személy akaratától”.

“Az európai miniszterelnökök és államfők életének és munkájának ösztönző tényezői között aligha kerekedik felül az a kívánság, hogy a végtelenségig megtartsák a hatalmat (még csak álmodozni is butaság erről)”- írta Makszim Glinkin. Szerinte Janukovics és keleti szomszédjai számára azonban ezzel ellentétben semmi sem fontosabb, mint a hatalom megtartása. “Nem izgatja, hol és milyen szövetségben lesz Ukrajna, ha nem ő fogja azt irányítani”- írta a Vedomosztyi munkatársa.

A befolyásos orosz napilap másik cikkében Konsztantyin Szonyin, az orosz Gazdasági Főiskola rektorhelyettese azt fejtette ki, hogy a szomszédos kelet-európai ország Európai Unióhoz csatlakozási folyamatának leállítása Oroszországnak is rossz. Ukrajna társult tagságának köszönhetően ugyanis Oroszország is közelebb kerülhetne az EU-hoz, és az orosz gazdaság fejlődéséhez sokkal intenzívebb kereskedelmi kapcsolatokra van szükség Nyugat-Európa fejlett gazdaságú országaival.

A Kommerszant című, tekintélyes orosz politikai-gazdasági napilapban Alekszej Vlaszov, a Moszkvai Állami Egyetem (MGU) posztszovjet térségi elemző központjának vezetője a jelenlegi ukrajnai tüntetések és a 2004-es narancsos forradalom összehasonlításától óv. Szerinte a 9 évvel ezelőtti ukrajnai fordulatot eredményező eseményekkel ellentétben most nem létezik olyan politikai ok, amely törvényesítené a közvélemény számára a tiltakozó mozgalmat. Arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben az ukránok 40 százaléka támogatja az európai uniós társult tagságot, 35 százalékuk Ukrajna orosz-fehérorosz-kazah vámunióhoz csatlakozása mellett van.

– Kegyes Csilla, MTI – 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Szili: hitvállalással, közösségi kiállással lehet tenni a szabadságért és a függetlenségért
Léva - A hétköznapokban hitvállalással és közösségi kiállással lehet tenni a közösség szabadságáért és [...] tovább »
Donald Trump hűteni próbálja a Kim Dzsong Unnal tervezett csúcstalálkozóhoz fűzött várakozásokat
Washington - Donald Trump amerikai elnök vasárnap igyekezett hűteni a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel [...] tovább »
Föld napja – Szakértők: felgyorsultak a környezeti változások
Budapest - Az elmúlt időszakban felgyorsultak a környezetet érintő változások - hangoztatták szakértők az M1 [...] tovább »
Ritka Ozirisz-templomra és Marcus Aurelius császár mellszobrára bukkantak Felső-Egyiptomban
Kairó - Egy ritka Ozirisz-templomra és Marcus Aurelius római császár mellszobrára bukkantak régészek Egyiptom [...] tovább »
Hétfőn ismét sztrájkolnak az Air France dolgozói és a francia vasutasok
Párizs - Jóllehet a lakosság továbbra sem támogatja az ágazati tiltakozásokat, az Air France francia [...] tovább »
Elővigyázatosságból kiürítette a francia rendőrség Mont-Saint-Michelt, egy gyanús embert keresnek
Párizs - Újranyitották az Atlanti-óceán partján található Mont-Saint-Michel árapályszigetet vasárnap [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Divízió I-es jégkorong-vb – Olasz győzelem a lengyelek ellen
Budapest - Az olasz válogatott hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a lengyel csapatot a budapesti divízió I/A-s [...] tovább »
„Már a bajnoki cím jár a játékosok fejében…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában nyolc mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
“Az első félidőben elolvadtunk mint a vaj”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 23. fordulójában két [...] tovább »
„A csapat és a nézők egymásra találtak”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 24. fordulójában hat mérkőzést rendeztek meg vasárnap. tovább »
“Sorozatban ez a harmadik meccsünk amikor nem tudjuk hogy melyik kapura támadunk”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 23. fordulója. tovább »
Férfi röplabda NB I – Debrecenben nyert a Pécs
Budapest - A Pécs 3-1-es győzelmet aratott a Debrecen vendégeként a férfi röplabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása