Frissítve:

Ukrajna az egyik fő téma az uniós külügyminiszterek hétfői luxembourgi tanácskozásán

Brüsszel, 2013. október 20., vasárnap (MTI) – Az uniós országok külügyminisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozásán annak megvitatása lesz az egyik fő téma, hogy támogassák-e az Ukrajnával kötendő társulási megállapodás aláírását, amire a november végén Vilniusban tartandó keleti partnerségi csúcstalálkozón nyílhat lehetőség.

hiba beküldése

Az EU keleti partnerségi programja Ukrajna mellett Fehéroroszországra, Moldovára, valamit a kaukázusi térségben fekvő Grúziára, Azerbajdzsánra és Örményországra terjed ki. Ezeknek az országoknak a partnerségét – versengve az Európai Unióval – az oroszok is szeretnék elnyerni. A legtöbb figyelem most a “hatok” legnagyobbikára, Ukrajnára irányul.

Kijev számára korábban az volt a dilemma, hogy az orosz dominanciájú vámközösséget vagy az unióval való szabadkereskedelmi egyezményt is tartalmazó társulási megállapodást válassza-e. A kijevi kormányzati retorika szintjén ugyan újabban az Európa melletti argumentáció hangja a legerősebb, ám ahhoz, hogy Ukrajna ténylegesen is közeledhessen az EU-hoz, gazdaságon kívüli, politikai szempontoknak szintén meg kell felelnie. Brüsszel főként a jogállamiság megszilárdítását – azon belül a “szelektív igazságszolgáltatással” való felhagyást, illetve a tisztességes választási szabályok érvényesítését – várja el az ukránoktól.

A “szelektív igazságszolgáltatás” alatt egészen konkrétan a politikai ellenfelek bebörtönzését értik, és az elmúlt hónapokban az ukrán jogállamiság állapotáról folytatott Brüsszel-Kijev vitát jórészt arra a kérdésre egyszerűsítették le, hogy államfői kegyelemmel távozhat-e németországi gyógykezelésre a súlyos börtönbüntetésre ítélt, megromlott egészségi állapotú Julija Timosenko korábbi miniszterelnök. Az utóbbi napokban a korábbinál kevésbé derűlátó vélemények voltak hallhatók a Timosenko-ügy megoldási lehetőségeivel – és így az EU-ukrán társulási megállapodás vilniusi aláírhatóságával – kapcsolatban. A litván EU-elnökség által szervezendő keleti partnerségi csúcson ugyanakkor elképzelhetően kezdeményezni fogják a társulási megállapodástervezet kidolgozását Moldovával és Grúziával.

Az uniós országok diplomáciai irányítói – akiknek a hétfői luxembourgi megbeszélésén Magyarországot Martonyi János külügyminiszter képviseli – a keleti partnerséggel kapcsolatos kérdések mellett az Európától délre fekvő térség, azon belül Egyiptom, Szíria és Líbia helyzetét is áttekintik. Szintén napirenden lesz a délkelet-ázsiai Mianmar, a korábbi Burma. A külügyminiszteri ülésen vendégként részt vesz Aung Szan Szú Kji, a mianmari demokratikus ellenzék vezetője is.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Időjárás-jelentés – 2017. augusztus 20.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Videó: Agyonverték Andrej Dracsov erőemelő világbajnokot (18+)
Moszkva - Agyonverték Andrej Dracsov erőemelő világ- és Európa-bajnokot egy habarovszki szórakozóhely előtt - [...] tovább »
Megtalálták a második világháborúban eltűnt USS Indianapolis hadihajó roncsait
London - Hetvenkét évvel eltűnése után megtalálták a második világháború végén elsüllyedt USS Indianapolis [...] tovább »
Fotók: 15 bizonyíték, hogy a macskák nem szeretnek szelfizni
Azt eddig is tudtuk, hogy a macskák nem szeretik a vizet, de most fény derült arra is, hogy a szelfizésért [...] tovább »
Két embert őrizetbe vettek a wuppertali késelés gyanújával
Berlin - Őrizetbe vett a rendőrség egy 14 és egy 16 éves szíriai fiatalt a németországi Wuppertalban péntek [...] tovább »
Videó: Darabolós gyilkosság egy ukrán börtönben (18+)
Ukrajna - Előbb megerőszakolta, meggyilkolta, majd baltával feldarabolta az odesszai fegyház ügyeletes [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Magyar második és harmadik hely Bulgáriában
Budapest/Panagjuriste - Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm párosa ezüstérmes lett a nők versenyében a [...] tovább »
Poór Brigitta győzött a lengyelországi tereptriatlon világkupán
Budapest - Poór Brigitta nyerte a németországi tereptriatlon világkupa-futamot, egy héttel azután, hogy [...] tovább »
Férfi kosárlabda Eb-felkészülés – Újabb sima győzelem Izland ellen
Székesfehérvár - A szeptemberi Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott visszafogott [...] tovább »
Az orosz elnöktől szeretne átvenni „valamilyen” érmet
Miskolc - Csúcsnevezés történt: a közelgő vébén 134 ország 798 versenyzője vesz részt. Interjú Gercsák [...] tovább »
Videó: Agyonverték Andrej Dracsov erőemelő világbajnokot (18+)
Moszkva - Agyonverték Andrej Dracsov erőemelő világ- és Európa-bajnokot egy habarovszki szórakozóhely előtt - [...] tovább »
Élvezetes meccsekkel zárult az idei Traubisoda Strandröplabda Bajnokság
Hajdúböszörmény - Az ötödik alkalommal megrendezett Traubisoda Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokság [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása