Frissítve:

Újra mintákat vettek a Balatonból

Budapest, 2014. június 28., szombat (MTI) – A sajtóban szombaton megjelent hírek nyomán a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség azonnal intézkedett, a szakemberek Tihany és Szántód között több ponton mintát vettek a Balatonból – közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.

A tárca közlése szerint a kiértékelés néhány napot vesz igénybe, eredmények legkorábban a jövő hét végére várhatók.

Az Origo hírportál szombat reggel hozott nyilvánosságra egy képet, amelyet egy olvasójuk készített, továbbá a felvétel készítőjének levelét, amely szerint Tihany és Szántód között június 9-én, pünkösdhétfőn a tó vizén száz négyzetméternél nagyobb szennyszőnyeg lebegett, amelyet egy hajóból engedhettek ki.

A minisztérium közleményében a legutolsó mérésekre hivatkozva azt írta: kiváló minőségű a Balaton vize, semmilyen egészségügyi kockázat nem merült fel, az értékek megegyeznek az ilyenkor szokásossal. A felügyelőség június első hetében vett mintát a tó vizéből több helyen is, így a Szigligeti-, a Keszthelyi-, a Szemesi-, és a Siófoki-medencében. A mérések alapján a Balaton vize kiváló, semmilyen kiugró, szennyeződésre utaló értéket nem találtak, az E. coli és az Enterococcus baktérium száma mindenhol 0. Az eredmények alapján a Balaton vízminősége megegyezik az elmúlt tíz évben ebben az időszakban szokásossal – írta a tárca.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Halálra gázoltak egy nőt Szatymazon
Szeged - Halálra gázolt egy nőt egy személyautó vasárnap este Szatymazon - tájékoztatta a Csongrád Megyei [...] tovább »
Videó: Drágább lesz a karácsonyi hal
Hortobágy - Drágább lesz a hal karácsony előtt. Hortobágyon megkezdődött a lehalászás. Az ünnepekre mintegy [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 49. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Viharos széllel rekordközeli meleg érkezik a jövő hét elején
Budapest - Viharos széllel érkezik a rekordközeli meleg a jövő hét első napjaiban - hívta fel a figyelmet az [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. december 10.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Európai Filmdíjak – Borbély Alexandra a legjobb női főszereplő, A négyzet a legjobb európai film 2017-ben
Berlin - Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda-vb – Rasmussen: csalódottan utazunk haza
Lipcse - Kim Rasmussen szövetségi kapitány úgy fogalmazott, a magyar női kézilabda-válogatott csalódottan utazik [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Küzdelmes meccset nyert meg a Körmend
Budapest - A Körmend hat ponttal nyert a vendég Kecskemét ellen a férfi kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Férfi kézilabda NB I – Vendégként szerzett pontot a Vác
Budapest - A Vác 29-29-es döntetlent játszott az Orosháza vendégeként a férfi kézilabda NB I vasárnapi [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – A Dunaferr kikapott a Sümegtől
Budapest - A Dunaferr öttszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a Sümeg vendégeként vasárnap a férfi [...] tovább »
Női röplabda NB I – A Vasas otthon, a Jászberény idegenben nyert
Budapest - A Vasas otthon, a Jászberény pedig idegenben nyert a női röplabda NB I vasárnapi játéknapján. tovább »
Női kosárlabda NB I – Rangadót nyert a Cegléd
Cegléd - A Cegléd kilenc ponttal megnyerte a vendég Győr elleni rangadót a női kosárlabda NB I vasárnapi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása