Frissítve:

Újra kiadták Sztálin, Roosevelt és Churchill második világháborús levelezését

Moszkva, 2015. május 27., szerda (MTI) – Újra kiadták Sztálin, Roosevelt és Churchill második világháborús levelezését Oroszországban.

hiba beküldése

A kétkötetes kiadványt szerdán mutatták be a moszkvai külügyminisztériumban.

Szergej Lavrov tárcavezető emlékeztetett arra, hogy már 1950-ben felmerült a levelezés megjelentetésének ötlete, de az csak 1957-ben vált valóra. Az akkori munkát a későbbiekben több új kiadás követte. “A Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (MGIMO) professzorainak munkája azonban lehetővé teszi, hogy másképp tekintsünk a szövetséges hatalmak vezetőire és jobban megértsük lépéseik indokait a második világháborús háttérben” – mondta Lavrov.

Az orosz külügyminiszter kijelentette: “a második világháborús szövetségesi szellem azt erősíti, hogy sürgős szükség van az erők egyesítésére az előttünk álló kihívásokra és veszélyekre adandó közös válaszok keresésében, az őszinte és becsületes együttműködés érdekében.”

A kétkötetes levelezés Vlagyimir Pecsatnovnak, a történettudomány doktorának, a MGIMO Európa és Amerika országai történelme és politikája tanszéke vezetőjének irányítása alatt készült. Szerzőtársa Iszkander Magagyejev professzor. A kutatók több mint ötezer korábban titkosított dokumentumot dolgoztak fel az orosz külügyminisztérium gyűjteményéből, az orosz elnöki külpolitikai archívumból, valamint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia levéltáraiból.

Számos dokumentumot most először tettek közzé.

– MTI, Kegyes Csilla –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Korábban is voltak már problémák a Morandi-híddal
Genova - Marika és Edit Olaszországban élnek, mindkettőjüket megrázta a genovai tragédia. tovább »
Állatok vándorlását figyelő berendezéseket telepített űrsétáján két orosz kozmonauta
Moszkva/Washington - Állatok vándorlását figyelő berendezéseket telepített szerdai űrsétáján a Nemzetközi [...] tovább »
Vissza kell szállítani Németországba Oszama bin Laden állítólagos egykori testőrét
Berlin - Vissza kell szállítani Németországba az al-Kaida iszlamista terorrszervezet néhai vezetője, Oszama bin [...] tovább »
Nem ilyen terhelésre tervezték
Nyíregyháza, Genova - A szerkezettervező mérnök szerint a híd elavult, ez okozhatta a tragédiát. tovább »
Hídomlás – Pontosított a román külügyminisztérium: nem halt meg, csak megsebesült az egyik román áldozat
Kolozsvár - A román külügyminisztérium szerda este közzétett pontosítása szerint nem halt meg, csak súlyosan [...] tovább »
Az eddig véltnél jóval több szén-dioxidot bocsát ki az Antarktisz körüli óceán télen
Wahington - Az eddig véltnél jóval több szén-dioxidot bocsát ki az Antarktiszt övező tengeri jég körüli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Folyamatos a munka Fehérgyarmaton
Fehérgyarmat - A műfüves focipálya és azt körbevevő rekortán elkészült Fehérgyarmaton. tovább »
WNBA – Rekordot döntött a magyar válogatott irányító
Budapest/Chicago - A magyar válogatott Courtney Vandersloot megdöntötte az egy szezonon belül kiosztott gólpasszok [...] tovább »
Egy hónap múlva vízilabda sorsolás
Miskolc - A magyar vízilabda-­bajnokság első osztályára (OB I) a nevezési határidő augusztus 31., míg a [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A Honvéddal vív rangadót a Vidi
Budapest - A már biztos európai kupafőtáblás MOL Vidi FC a százszázalékos Budapest Honvéd vendége lesz a [...] tovább »
Euroligás bedobóval erősített az Atomerőmű KSC Szekszárd
Budapest - A svéd válogatott Frida Eldebrinkkel erősítette meg keretét a bajnoki ezüstérmes Atomerőmű KSC [...] tovább »
Nagy átalakuláson megy keresztül a Miskolci Vénusz
Miskolc - Az új szezonban sok fiatal fog szerepet kapni a Miskolci Vénusznál. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása