Frissítve:

Újra kell kezdenie a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-nek a hitelfelvételi közbeszerzést

Budapest, 2013. május 7., kedd (MTI) – Megsemmisítette a közbeszerzési döntőbizottság a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. ajánlati felhívását, amelyben a társaság 5 éves futamidőre, 800 millió forintos fejlesztési hitel felvételét kezdeményezte hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárással; emellett a döntőbizottság 5 millió forintra bírságolta a társaságot – a határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.

hiba beküldése

A bírság szokatlanul magasnak számít a döntőbizottság mai gyakorlatában.

Az állami Nemzeti Mobilfizetési Zrt. adja az infrastruktúráját a parkolási díj, az útdíj, a vonatjegy és az egyéb mobiltelefonon fizethető szolgáltatásoknak. A cégbíróság 2012. november 19-én jegyezte be, de október 15-től már előtársaságként működhetett.

Idén március 20-án négy banktól – MFB, Takarékbank, K&H és OTP – kért ajánlatot a 800 millió forintos fejlesztési hitelre. Az ajánlattételi határidőt április 4-re tűzte ki, amelyet később április 19-re módosított. A hitelfolyósítás kezdő napja pedig július 1. volt.

Az ilyen közbeszerzés indításáról értesíteni kellett volna a döntőbizottság elnökét, aki elbírálja annak jogszerűségét. Az elnök ebben az esetben jogorvoslatot kezdeményezett az általa irányított Közbeszerzési Döntőbizottságnál.

Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást ugyanis csak rendkívüli sürgősség esetén lehet alkalmazni, minden más esetben az ettől nyíltabb eljárásokból kell választani, azok pedig hosszadalmasabbak. A döntőbizottságnak azt kellett elbírálnia, hogy a rendkívüli sürgősség helytálló-e ebben az esetben.

A társaság azzal érvelt, hogy a felügyelő bizottsága csak március 20-án hatalmazta fel a vezérigazgatót hitelfelvételre, miközben a határidő szorította a céget. Előtte állt egy négy és fél hónapos informatikai fejlesztés, amelyet májusban el kell indítani ahhoz, hogy szeptember végén működjön a rendszer.

A döntőbizottság szerint nem váratlanul állt elő a beszerzési igény, a feladatait már az alapításától ismerte a társaság, így már a múlt év október 15-től készülhetett a beszerzésre, de legkésőbb a cégbejegyzés napján – november 19-én – tudomása volt a szükséges beszerzésekről. Miután a tavaly december 10-én elfogadott idei üzleti tervében szerepelt az, hogy a fejlesztés csak hitelből valósítható meg, lett volna elég ideje egy nyíltabb közbeszerzés lefolytatására.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Tavaly többet, de tudatosan költöttek nyaralásra a magyarok egy felmérés szerint
Budapest - Tavaly többet költöttek a magyarok nyaralásra, mint egy évvel korábban, és a válaszadók kétharmada [...] tovább »
„Ha jövőre végzek, akkor lesz egy szakma a kezemben” – Egy kulcs a jobb jövőhöz Sátoraljaújhelyen, a börtönben
Sátoraljaújhely - Hidegburkolókat képeznek a Sátoralja­újhelyi Fegyház és Börtönben. tovább »
Szijjártó Péter: kiegyensúlyozatlan és veszélyes az ENSZ migrációs csomagja
Brüsszel - Kiegyensúlyozatlan és veszélyes dokumentum az ENSZ globális migrációs csomagja, ugyanis tovább [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. július 16.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Autós üldözés az autópályán, elfogás Borsodivánkán
Borsodivánka, Debrecen, Miskolc - Az autópályán üldözték, majd Borsodivánkán értek utol és fogtak el egy [...] tovább »
Vidor Fesztivál – Nagy klasszikusok és kortárs darabok a színházi versenyprogramban
Nyíregyháza - - A bohózattól a tragikomédiáig összesen tizennyolc szórakoztató színházi előadással várja a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vízilabda Eb – Märcz Tamás kétszeresre emelné a szintet az olaszok ellen
Barcelona - Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata [...] tovább »
Már 6500 méteren jár Klein Dávid és Suhajda Szilárd
Budapest - - Megérkezett a 6500 méteres magasságban kialakított kettes táborba a Gasherbrum I 8080 méteres [...] tovább »
Kajak-kenu pótválogató – Bodonyi nyert kenu egyes ezer méteren
Szolnok - Bodonyi András legyőzte Kiss Tamást a szolnoki pótválogatón, így a kenu egyes 1000 méteres olimpiai [...] tovább »
Vízilabda Eb – Győzelemmel kezdett a férfiválogatott
Barcelona - Győzelemmel kezdett a magyar férfi vízilabda-válogatott a barcelonai Európa-bajnokságon: Märcz Tamás [...] tovább »
Vízilabda Eb – Montenegró győzelmével indult a férfitorna
Barcelona - A montenegrói válogatott győzelmével indult a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfitornája: a [...] tovább »
Kisvárdai karatékák világbajnoki sikerei
Kisvárda - Markó László tanítványai egy ezüsttel és egy bronzzal tértek haza a szentesi világbajnokságról. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása