Frissítve:

Újpest FC – Őze: szinte biztos, hogy nem lesz NB I-es csapat

Újpest FC – Őze: szinte biztos, hogy nem lesz NB I-es csapat
Budapest, 2014. március 21., péntek (MTI) – Őze István, az UTE klubigazgatója szerint szinte biztos, hogy nem lesz első osztályú labdarúgócsapata a klubnak azt követően, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki döntésével ugyan jóváhagyta az Újpest FC Kft. 2013/14-es szezonra érvényes indulási jogának átruházását az Újpesti Torna Egyletre, ám a határozat csak akkor lép hatályba, ha az Újpest FC Kft.-hez kirendelt vagyonfelügyelő azt jóváhagyja.

hiba beküldése

“Az MLSZ tovább passzolta a labdát, a vagyonkezelő nem egy sportszakmai szakember, nem fog tudni foglalkozni a klub hagyományaival, vagy éppen azzal, mennyi embert szórakoztat a csapat” – nyilatkozta az egyesület elnöke a Digi Sport Reggeli Start című műsorában pénteken.

Őze hozzátette, majdnem biztos abban, hogy a vagyonkezelő nem fogja aláírni az MLSZ által kért papírokat, ez pedig az Újpest FC Kft. felszámolását vetíti elő, azaz megszűnne az NB I-es csapat.

A klubigazgató ugyanakkor elmondta, hogy még nem zárult le végleg az ügy, a vagyonkezelővel folytatni kell majd a tárgyalásokat. Az anyaklub jövőbeli szerepével kapcsolatban megjegyezte, egyelőre körön kívül vannak, ráadásul egy társadalmi szervezet nem tud egy profi labdarúgócsapatot üzemeltetni. Arra a kérdésre, hogy az anyaegyesület ideiglenesen átvenné-e a futballcsapatot, azt válaszolta: semmi sem elképzelhetetlen.

“Az eddigi elnökségi ülések is arra irányultak, hogy a csapat ne szűnjön meg, próbáltuk menteni a menthetőt, de talán ez kevés volt” – nyilatkozta Őze arról, hogy az UTE kezességet vállalt a labdarúgócsapatot működtető Újpest FC Kft. 194,377 millió adóhiányának megfizetésére.

Az UTE korábban azzal a kéréssel fordult az MLSZ-hez: a licencjogot átvinné a futballklubot működtető gazdasági társaságtól, az Újpest FC Kft.-től az Újpest 1885 Futball Kft.-be, mivel Roderick Duchatelet, az Újpest FC elnök-tulajdonosa szerint a labdarúgóklub offshore-cégek hálójába került. Az érintett cégek felszámolási eljárást kezdeményeztek a klubbal szemben, és ha a felszámolás jogerőre emelkedik, az MLSZ szabályzata szerint az egyesület elveszíti a licencét, a csapatot kizárják a bajnokságból és legfeljebb a harmadik vonalban indulhat. Az MLSZ elnöksége csütörtöki ülésén hozzájárult az Újpest FC Kft. 2013/14-es szezonra érvényes indulási jogának átruházását az Újpesti Torna Egyletre, a határozat azonban csak akkor lép hatályba, ha a Fővárosi Törvényszék által az Újpest FC Kft.-hez kirendelt vagyonfelügyelő jóváhagyja.

Roderick Duchatelet múlt pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, elhagyja a csapatot, ha megindítják a felszámolást az Újpest FC Kft. ellen, s az MLSZ nem járul hozzá addig az indulási jog átruházásához. Az MLSZ csütörtöki döntése után úgy fogalmazott: “Mély és igaz sajnálattal kell elismernünk, hogy veszítettünk.”

– MTi – 

 



További hírek a Sport kategóriából
Herczeg: „továbbra is ők a mi játékosaink”
Debrecen – A DVSC vs. Balmazújváros (0-2) mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Horváth Ferenc [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Győzött az éllovas Szekszárd és a címvédő Sopron
Budapest - Az éllovas Szekszárd otthon, míg a címvédő Sopron idegenben nyert a női kosárlabda NB I szombati [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Nagy küzdelemben verte a Videoton a Vasast
Székesfehérvár - A Videoton küzdelmes mérkőzésen 2-1-es győzelmet aratott a vendég Vasas ellen a labdarúgó [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Pontot vesztett Dabason a Tatabánya
Budapest - A harmadik helyen álló Tatabánya 26-26-os döntetlent játszott a Dabas KC vendégeként a férfi [...] tovább »
Bódog Tamás: „Amit egy-két játékostól láttam, az kevés”
Paks, Miskolc - „Az eltervezett játék, az eltervezett hozzáállás nem jött, és a tervezett gólok sem. Ha a [...] tovább »
Nyíregyházi TK – Ezt a meccset is le kellett játszani
Nyíregyháza - A Nyíregyházi TK szuperligás férfi tejecsapata Szegeden lépett pályára. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Debrecenben nyert a Balmazújváros
Debrecen - A kiesés ellen küzdő Balmazújváros meglepetésre kétgólos győzelmet aratott a tabellán harmadik [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása