Frissítve:

Újjáépülhet a római Colosseum arénája

Újjáépülhet a római Colosseum arénája Újjáépülhet a római Colosseum arénája - © Fotó: http://famouswonders.com/
Róma, 2014. november 3., hétfő (MTI) – A római Colosseum arénájának újjáépítését javasolta egy olasz régész, akinek ötletét az olasz kulturális miniszter is felkarolta és az olasz régészek szövetsége is megvalósíthatónak tartja.

hiba beküldése

Dario Franceschini miniszter vasárnap jelentette be, hogy támogatja Daniele Manacorda ötletét. A régész egy szakfolyóiratban vetette fel annak a lehetőségét, hogy újjáépítsék a Colosseum arénáját. Emlékeztetett arra, hogy a római amfiteátrum közepén levő aréna a 19. századig megőrizte padlózatát és földdel volt borítva.

Akkoriban a látogatók sétálgathattak az arénában, és a Colosseum közepéből csodálhatták meg az ókori építményt. Ezt követően bontották ki és tették láthatóvá az egykori porond alatt húzódó szinteket.

Az arénára jelenleg nem lehet rálépni, a terv szerint azonban teljes egészében rekonstruálnák, az alatta levő szinteket, ahol egykor többek között az előadásokhoz szükséges emelőszerkezetek és állatketrecek voltak, múzeummá alakítanák át.

Az olasz kulturális miniszter Twitter-üzenetben reagált az elképzelésre, amelyről azt írta, tetszik neki. Hozzáfűzte, az aréna újjáépítéséhez csak bátorság kell. Az ötletre az olasz régészek szövetsége is rábólintott, hangsúlyozva, hogy az antik műemlékben történő beavatkozás szakmailag elfogadható és “egyáltalán nem lenne botrányos”.

Az olasz sajtó szerint az újjáépített arénán akár ismét gladiátorjátékokat mutathatnának be vagy koncerteket rendezhetnének. Francesco Rutelli volt római főpolgármester korábban azt javasolta, hogy a Forum Romanumot és a vele szomszédos Colosseumot is digitális technikával “építsék újjá”: a látogatók szeme előtt kelhetnének életre az ókori emlékművek.

A Titus császár által 80-ban felavatott Colosseum Róma kőből épített első amfiteátruma volt. Megnyitásakor 100 napig tartó játékokkal ünnepeltek Rómában. A 6. századig rendeztek benne gladiátor- és más játékokat.

– Sárközy Júlia, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Egész ökoszisztémák semmisültek meg a Kilauea vulkán kitörése miatt Hawaii szigetén
London - Ritka élőhelyek és egész ökoszisztémák semmisültek meg a Hawaii nagy szigetén május elején kitört [...] tovább »
Videó: Télen vagy nyáron lehet nagyobbat esni?
Mindkét évszaknak megvannak a maga veszélyei, a Failarmy most ezeket állította egymás mellé. Jó szórakozást! tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. június 20.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Orbán Viktor az albán államfővel tárgyalt
Budapest - A kétoldalú kapcsolatok fejlődéséről, a határok védelméről valamint az Európai Unió balkáni [...] tovább »
Nagyot durran, ha kevés az üzemanyag
Budapest, Nyíregyháza - Üzemanyag-hatékonysági rekord felállítására készülnek a magyar diákcsapatok a [...] tovább »
Merényletek Párizsban – Vakbélgyulladás miatt Salah Abdeslam kórházba került Párizsban
Párizs - Vakbélgyulladással kórházba került Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kálmán Gyöngyvér megkoronázta egész éves teljesítményét
Debrecen - Maga mögé utasította az egész serdülő mezőnyt, csapatban is a Békessy volt a legjobb. tovább »
Vb-2018 – A csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság A csoportjának szerdai, 2. fordulós eredménye. tovább »
Vb-2018 – Fernando Santos: még semmi sincs lejátszva
Moszkva - - A győzelemmel elégedett volt, a mutatott játékkal viszont már nem annyira Fernando Santos, a portugál [...] tovább »
Vb-2018 – Suárez góljával Uruguay és Oroszország is nyolcaddöntős
Rosztov - A Szaúd-Arábia felett aratott 1-0-s sikerrel Uruguay, valamint a kedden Egyiptomot legyőző házigazda [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Srecko Sekulovic lett a Paks edzője
Budapest/Paks - Srecko Sekulovic lett az Atomerőmű férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője. tovább »
Férfi vízilabda világliga – Montenegró sem hibázott
Budapest - Az amerikaiak után a montenegróiak is hibátlan teljesítménnyel nyerték csoportjukat a férfi vízilabda [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása