Frissítve:

Újévköszöntés polgármesteri vendégkörökben

Eredményekre alapozott optimizmussal koccintottak Gyenesdiáson és Vonyarcvashegyen a polgármesterek újévi fogadásán a vendégek és házigazdák.

hiba beküldése

Gyenesdiás polgármestere, Gál Lajos köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a településen az állandóság és a változás egyensúlya teremtődött meg.
– Nagyközségünk polgárainak jóvoltából a negyedik önkormányzati ciklust kezdhettem meg, a tavalyi választásokat követően – mondta Gál Lajos. – A kinyilvánított bizalom érezhetően erős volt, hiszen jórészt újraválasztott képviselőtársaimmal együtt folytathatjuk a munkát. Ciklusokon átívelően lehet Gyenesdiáson az előző évi értékekre, eredményekre építkezve fejlődni.
Egyebek közt szót ejtett a polgármester több állami, valamint befektetői beruházás szorgalmazásáról és támogatásáról is. Itt említette meg a Liget Plázában a minap megnyílt mozi jó prosperálásának elősegítését. Mint mondta, büszkeség, hogy 30 év után ismét mozi nyílt Gyenesdiáson, ezért köszönetet mondott a beruházónak. A Liget Plex Cinema a balatoni térség legnagyobb termű mozija lett.
– Képviselő-testületünkkel és személyes munkámmal továbbra is biztosítani kívánom a tervezhető jövőképet – hangsúlyozta Gál Lajos, s mindenkihez szólóan köszönte meg a településért végzett munkát, kérve a támogatást az új esztendőre is.
Vonyarcvashegyen Pali Róbert polgármester a választás üzenet értékére tekintett vissza, beszélt a településvezetői szemléletéről, az előző ciklus munkájáról, melyben képviselőként vett részt.
– A választáson Vonyarcvashegy lakosainak üzenete egyértelmű volt! Megújulást, változást szeretnének. A hétköznapokat kell most megtöltenünk a településünket érintő, a lakosságot érdeklő tervekkel, fejlesztésekkel, melyeket már részben elkezdtünk. Munkám során mindig a közjó érdekének megfelelően fogom a döntéseimet meghozni, szem előtt tartva az ésszerűséget és a fenntarthatóságot, hogy egy szebb, élhetőbb, sikeresebb Vonyarcvashegyen éljünk. Van egy értékrendem, de kapom a tanácsokat és észrevételeket minden oldalról. A tisztánlátás nehéz! Nyitott vagyok a párbeszédre és a tanulásra, térségben, régióban is gondolkodom. Meggyőződésem, hogy ahol sok különböző képességű ember dolgozik együtt, ott garantált a fejlődés – hangsúlyozta a jövőbe vetett hitének bizalmi alapjait Pali Róbert, köszönte a támogató partnerséget, mindenkinek a saját szándékai szerint alakuló új évet kívánva.
H. Á.



További hírek a Keszthely kategóriából
Pereg a film Gyenesdiáson a Liget Plex Cinema moziban
A térség egyik legnagyobb befogadóképességű és legmodernebb technikával felszerelt mozija nyílt meg Gyenesdiáson. tovább »
Babainfó
A keszthelyi kórházban 2020. január 12 - 20. között születtek: tovább »
Közösségépítésen a hangsúly Keszthelyen
Keszthelyen a Balaton Színház Simándy termében adott újévi fogadást a város és környéke sokszínű életét [...] tovább »
Hévízi számvetés a 2019-es évről
A fürdőváros és térsége széles körű képviseleti körében adott újévi fogadást a városháza dísztermében [...] tovább »
– Helyesbítés –
VISSZA A KEZDŐOLDALRA tovább »
Babainfó
A keszthelyi kórházban december 2 - 9. között születtek: tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása