Frissítve:

Újabb téli vihar fenyeget az Egyesült Államokban

Washington, 2015. február 1., vasárnap (MTI) – Tizennyolc államon söpör majd végig téli vihar az elkövetkező napokban az Egyesült Államokban, amely csaknem százmillió embert érinthet közvetlenül – közölte vasárnap az amerikai meteorológiai szolgálat.

A közép-nyugati államoktól – Nebraska, Dél-Dakota és a Nagy-tavak vonalától – az atlanti partvidék felé vonuló viharzóna miatt egyedül vasárnap és hétfőn 3400 repülőjáratot töröltek. A legtöbb gép indítását és fogadását Chicago körzetében mondták le, ahol helyenként csaknem 46 centiméteres hótakarót jeleztek előre. A nap folyamán “szeles város” környékén 30 centiméter hó esett.

Chicago és New York környékére és az új-angliai államokra hóviharra való figyelmeztetés adtak ki. Több helyen hétfőn nem lesz tanítás.
A járattörlések érintették Newarkot, Washingtont, Atlantát, Houstont, sőt Phoenixet is, ahol a Super Bowl összecsapást a meteorológusok szerint még tiszta égbolt alatt játsszák majd le.

A nebraskai Grand Island környékéről mínusz 14 fokot jelentettek. Iowában a hirtelen kihullott 7-25 centiméternyi csapadék miatt vasárnap templomok százaiban maradt el az istentisztelet.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Az Örök tél lett Európa legjobb tévéfilmje
Budapest - Szász Attila Örök tél című alkotása nyerte a legjobb európai tévéfilmnek járó díjat a Prix [...] tovább »
Miniszterelnökség: öt kontinensen emlékeznek 1956 hőseire
Budapest - Öt kontinens magyar közösségei tartanak megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc [...] tovább »
Három medvebocsot gázolt el a székelyföldi Lóvészen a vonat
Kolozsvár - Három medvebocsot gázolt el szombat reggel a székelyföldi Csíkszentmihály községhez tartozó [...] tovább »
Brexit – Több százezres tüntetés Londonban a Brexit ellen
London - Minden eddiginél nagyobb, több százezres tüntetést tartottak szombaton Londonban a brit EU-tagság [...] tovább »
Kárpátalja kormányzója: orosz titkosszolgálati provokáció a magyarellenes óriásplakátok kihelyezése Kárpátalján
Ungvár - Az orosz titkosszolgálatok provokációjának tartja a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. október 20.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Egyesült Államok Nagydíja – A Ferrarik gyorsabbak voltak a Mercedeseknél
Austin - Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője autózta a legjobb időt az Egyesült [...] tovább »
Fernando: „Könnyű értékelni a ma látottakat…”
Miskolc - „Az első kör ért véget, még 22 forduló maradt hátra, hogy pontokat gyűjtsünk...” – nyilatkozta [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Könnyed OSC-győzelem
Budapest - Az OSC Újbuda 18 góllal verte szombaton a Kaposvárt a Nyéki Imre Uszodában, az E.ON férfi vízilabda ob [...] tovább »
„Készülünk egy hétfői, Tisza menti El Clásicóra”
Hajdú-Bihar - A 10. fordulót rendezik a hétvégén a labdarúgó megyei másodosztály északi csoportjában, [...] tovább »
„Az első félidő maga volt a szégyen”
Hajdú-Bihar - A labdarúgó megyei másodosztály déli csoportjából jelentjük: íme, a 10. forduló szombati [...] tovább »
„Nagyon szép ajándékot kaptam születésnapom alkalmából a csapattól”
Hajdú-Bihar - A Sárrétudvari idegenben tömte ki a Vámospércset, a Monostorpályi nem bírt hazai pályán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása