Frissítve:

Újabb két merényletet követtek el Jeruzsálemben, halottak

Jeruzsálem – Újabb két merényletet követtek el Jeruzsálemben: egy fegyveres és egy késes palesztin egy autóbusz utasait támadta meg, egy másik támadásban pedig buszmegállóban várakozókat vettek célba. A két esetben legalább három ember meghalt, és többen megsebesültek – közölték az izraeli hatóságok kedden.

hiba beküldése

Jeruzsálem főleg arabok lakta keleti felében, az Armón Hanacív nevű zsidó lakónegyedben két fiatal palesztin rontott a busz utasaira: lövésekkel és késszúrásokkal megöltek egy hatvan és egy negyvenöt éves férfit, súlyosan megsebesítettek egy idős nőt, további tíz embernek pedig szintén csak kórházban kezelhető sebesüléseket okozott. A mentők a támadás után összesen tizenhat izraelit ápoltak.

A katonai rádió híradása szerint a támadók megpróbálták birtokukba venni az autóbuszt, túszul ejtve annak utasait, egyikük el is foglalta a sofőr ülését, de mivel nem találta a féket, inkább nem indult el a járművel.

A huszonkét, illetve huszonnégy éves támadókat a helyszínre érkező biztonságiak lelőtték, egyikük belehalt sérüléseibe, a másikat kórházba szállították. Nem sokkal később egy férfi gépjárművével felhajtott a járdára egy buszmegállóban Jeruzsálem egyik ultraortodox vallásos negyedében, és halálra gázolt egy embert, egy másikat pedig megsebesített. Ezután kiszállt az autóból, és megpróbált késsel megsebesíteni másokat is, de egyelőre tisztázatlan körülmények között őt sebesítették meg és tették ezzel ártalmatlanná.
A rádió szerint valószínűleg összehangolt támadássorozat részeként zajlott a két jeruzsálemi akció. Az autós támadó a Bezek nevű távközlési cég egyik kelet-jeruzsálemi arab dolgozója volt, aki vállalati kocsijával hajtotta végre tettét.

Nagyjából azonos időben Izrael Raanána nevű városában is késeléses merénylet történt, amelyet szintén egy kelet-jeruzsálemi férfi követett el. Négy járókelőt megsebesített, egyiküket súlyosan, majd elmenekült, de a biztonságiak később megsebesítették és elfogták.

Raanánában kedden ez már a második palesztin késeléses merénylet volt, mert két órával korábban egy autóbuszra várakozó izraelit sebesített meg késével egy huszonkét éves palesztin fiatalember.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök délutánra rendkívüli kormányülést hívott össze a terrorhullám erősödése miatt. A rádió szerint ezen megvitatják a kelet-jeruzsálemi arab lakónegyedek esetleges zárlatát, mert sokan ettől az intézkedéstől remélik a biztonsági helyzet javulását.

– Shiri Zsuzsa, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma
Washington - Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma - jelentette hétfőn [...] tovább »
Előzetes online regisztrációhoz kötik a belépőjegy-vásárlást a Plitvicei-tavakhoz
Zágráb - Számos turista, köztük egy magyar család maradt belépő nélkül az elmúlt hetekben a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Hercegi utód – Fia született Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek
London - Fia született hétfőn Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása