Frissítve:

Újabb két gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság a Czeglédy-ügyben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a Czeglédy Csaba és társai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyó ügy egyik gyanúsítottját kísérik a Szegedi Járásbíróság folyosóján 2018. május 16-án. A bíróság kettő újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a Czeglédy Csaba és társai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyó ügy egyik gyanúsítottját kísérik a Szegedi Járásbíróság folyosóján 2018. május 16-án. A bíróság kettő újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el. - © MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Szeged – Két újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója szerdán a Czeglédy Csaba és társai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyó ügyben – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

hiba beküldése

Szanka Ferenc elmondta, két gyanúsított esetében a bíróság lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről döntött.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, nem fizették meg. Az ügyben 24 gyanúsított ellen folyik eljárás.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn négy gyanúsítottat vett őrizetbe. Valamennyien a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. alkalmazottai voltak, és az iskolaszövetkezetek tényleges irányításában is részt vettek, segítséget nyújtva a bűncselekményekhez.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben. A bíróság legutóbb április elején hosszabbította meg három hónappal az előzetes letartóztatását.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Színei tették nemessé
Miskolc - A nemespapagáj az egyetlen olyan papagájfaj, ahol a tojó az ékesebb tollú. tovább »
Szijjártó: a kormány nagyra becsüli Andrej Babis cseh miniszterelnök kiállását Magyarország mellett
Budapest - A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kormány nagyra becsüli Andrej Babis cseh [...] tovább »
Megható videóban üzennek lengyel testvéreink október 23-a alkalmából
Budapest - Zbigniew Herbert A magyaroknak című versét szavalták el lengyelek, magyarul. tovább »
Október 23. – Kósa: 1956-ban megvalósult a nemzeti egység
Debrecen - Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint 1956 októbere azért volt kivételes, mert [...] tovább »
Október 23. – Szijjártó: hálásak vagyunk 1956 valamennyi hősének
Budapest - Hálásak vagyunk 1956 valamennyi hősének, mivel nagy szerepük van abban, hogy ma élvezhetjük a [...] tovább »
Október 23. – Gulyás: a magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt
Budapest - A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Birkózó-vb – Németh Zsanett elődöntős
Budapest - Második mérkőzését is megnyerte, így a 76 kilós Németh Zsanett elődöntőbe jutott a Papp László [...] tovább »
Birkózó-vb – Németh Zsanett bravúros győzelme, Sleisz és Szmolka kikapott
Budapest - A 76 kilós Németh Zsanett hárompontos hátrányról fordított esélyesebb riválisa ellen, így [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Háromezer fölé nőtt az átlagnézőszám
Budapest - Háromezer fő fölé nőtt a labdarúgó OTP Bank Liga átlagos nézőszáma a mostani idényben. tovább »
Birkózó-vb – Magyar vereség a keddi rajton
Budapest - Wilson Vanessa rögtön a selejtezőben kikapott a kirgiz Mejerim Zsumanazarovától a női 68 kilogrammos [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb-selejtező – Szlovákia ellen kezdődik a sorozat
Budapest - A szlovák válogatott ellen Érden kezdi a 2020-as férfi kézilabda Európa-bajnokság selejtezősorozatát [...] tovább »
Női kézilabda EHF Kupa – Orosz, norvég és spanyol ellenfél a magyaroknak
Budapest - Orosz, norvég és spanyol ellenfél jutott a magyar csapatoknak a női kézilabda EHF Kupa-selejtező [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása