Frissítve:

Új szakma jelent meg az egészségügyben

Miskolc – A szállodaipar, a gyógy­turizmus, sőt az állam­igazgatás is várja a szakembereket.

hiba beküldése

A Miskolci Egyetem Egészségügyi karán egészségügyi szervezőket is képeznek. No de mit csinál egy egészségügyi szervező? Hol tud elhelyezkedni, miután végez az egyetemen? A kérdést Dózsa Csaba egyetemi docens, szakreferensnek tettük fel. Megtudtuk, nagyon sokrétű képzést kapnak a diákok. Három nagy terület van, amely a végzettségüknek megfelelő. A szállodaipar, a gyógyturizmus, gyógyfürdő területe, lehet szervező az egészségügyi intézményeknél, valamint az államigazgatásban, önkormányzatoknál is várják az ilyen végzettségű fiatalokat. Ez egyetemi alapszak, vannak, akik továbbtanulnak, és mesterszakon végeznek. Attól kezdve nagyon sok más terület nyílik meg előttük.

Az egészségügyi szervező végzettségűek nagyon jól el tudnak helyezkedni.” Dózsa Csaba

Nő a lehetőségük

– Nagyon sok mindent tanulnak, de alapvetően nem beteggel foglalkoznak, hiába egészségügyi szak. Lehetőségeik évről évre nőnek. Amikor kezdtük ezt a szakot, még a népegészségügyi program is alacsonyabb szinten volt az országban, mint ma. Az emberek ma már elmennek egy-egy wellness hétvégére, és sokan választják az egészséges életmódot. Ehhez nyújthatnak segítséget az egészségügyi szervező szakon végzettek.

Dózsa Csaba hangsúlyozza, hiányoznak olyan kulcsfontosságú emberek az egészségügyből, akik például megszervezik a betegutakat, akik megfelelő időben tudják szűrésekre mozgósítani az embereket. Jelenleg hét helyen képzik az országban ezeket a szakembereket, köztük a Miskolci Egyetemen. A docens szerint pár éven belül hiányozni fognak az egészségügyi szervezők, mert a kórházak is belátják, hogy milyen fontos feladat ellátására képesek.

– Lehet motiválni az embereket az egészségtudatos életmódra?

– Véleményünk szerint – a kérdésre már Juhász Annamária szakkoordinátor válaszol – lehet! Szerencsére mindenütt a világban létezik a trend, ami az egészséges életmódra nevel. Magyarországon is egyre növekszik azok száma, akik odafigyelnek arra, hogy tudatosabban próbáljanak regenerálódni, nemcsak testi, hanem lelki szinten is. Ez a holisztikus szemlélet.

Holisztikus szemlélet

– A holisztikus szemlélet az embert mint egészet nézi. Ezt tanítják az egyetemen?

– Igen, kifejezetten tanítjuk. Ezt a holisztikus szemléletet szeretnénk átadni a hallgatóinknak. A szakon végzettek nagyon sok szervezési, menedzseri feladatot látnak el: terveket kell készíteni, eseményeket, rendezvényeket szervezni, ott komplex tudásra van szükség. Jó képesség kell ahhoz, hogy például egy egészségnapot megszervezzen valaki – válaszolt a kérdésre Juhász Annamária.

ÉM-BTE



További hírek a Gazdaság kategóriából
Kulturális alapú gazdaságfejlesztés Szerencsen
Szerencs - Közös pont címmel tartott a közelmúltban a Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei [...] tovább »
Lakossági tájékoztató és szolgáltató honlapot indított a Pénzügyminisztérium
Budapest - A pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiához kapcsolódva a Pénzügyminisztérium (PM) lakossági [...] tovább »
Csökkent a költségvetési hiány és a GDP-arányos államadósság az EU-ban és az euróövezetben is
Luxemburg - Csökkent a költségvetési hiány és az államadósság abszolút értéke, valamint a bruttó hazai [...] tovább »
Már igényelhetőek a támogatások
Nyíregyháza - Elérkezett az egységes (terület- és állatalapú) kérelmek benyújtásának időszaka. tovább »
Takarék csoport: vidéken könnyebb összespórolni egy lakást
Budapest - Ahhoz, hogy egy fiatal fizetéséből lakást vegyen, Budapesten több mint kétszer annyi ideig, 8,5 évig [...] tovább »
Brexit – Alig érkeznek EU-munkavállalók Nagy-Britanniába
London - Minimálisra csökkent az újonnan érkező külföldi EU-munkaerő hozzájárulása a nagy-britanniai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Guzi Blanka is indul a fehérvári világkupán
Miskolc - Tízfős lesz a magyar női válogatott a székes­fehérvári öttusa-világkupán. tovább »
DVSC: ma este tét a kupadöntőbe jutás!
Debrecen - Kedd este nyolc órától DVSC – MOL Vidi FC visszavágóra kerül sor a labdarúgó Magyar Kupában. A [...] tovább »
DEAC: koncentrált védekezéssel legyőzhető a KTE
Debrecen - A DEAC kosáralakulata szerdán a kecskemétieket fogadja. tovább »
Asztalitenisz-vb – Póta kiesett, két magyar a 64 között női egyesben
Budapest - A hat magyar közül kettő - a kiemelt Madarász Dóra és Pergel Szandra - vette sikerrel az első [...] tovább »
Kék Cápák – A négy között már nincsen rajtuk teher
Nyíregyháza - A Cápák nagy eredményt értek el, és nyugodtan várhatják az elődöntőt. tovább »
Kisvárda Master Good SE – Érvényesült a papírforma
Kisvárda - Rengeteget hibáztak, és ezt kíméletlenül megbüntette a házigazda. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása