Frissítve:

Új stábbal indul ismét a Top Gear

London, 2015. június 16., kedd (MTI) – Új műsorvezetővel és új stábbal indul ismét a világ egyik legsikeresebb, százmilliók által nézett autós műsora, a BBC által gyártott és forgalmazott Top Gear.

hiba beküldése

A brit közszolgálati médiatársaság kedd este jelentette be, hogy a program új frontembere Chris Evans, a cég veterán rádiós és televíziós műsorvezetője.

A sorozat új epizódjainak forgatása néhány héten belül indul. Az egyelőre nem ismert, hogy Evans kiket vesz maga mellé, de az biztos, hogy a Top Gear eddigi háromfős képernyős stábjának egyik tagja sem vesz részt a megújuló műsor készítésében.

Jeremy Clarksont, a Top Gear világhírű előző műsorvezetőjét tavasszal menesztették, miután tettleg bántalmazta a program egyik producerét.

A botrányt az robbantotta ki, hogy 54 éves Clarkson – aki 2002 óta vezette és tette globális bombasikerré a könnyed hangvételű, pergő ritmusú autós műsort – egy elmérgesedett vita végén orrba vágta a 36 éves Oisin Tymon producert, aki kórházi ellátásra szorult. A műsorvezető azon dühödött fel, hogy egy hosszú forgatási nap után a stábot nem várta meleg étel a szállodában.

Az ügy Nagy-Britanniában és világszerte is komoly vihart kavart, mivel a műsort – a BBC saját statisztikái szerint – 214 országban, vagyis gyakorlatilag az egész világon sugározzák, és hetente 350 millióan nézik. Forgalmazása a BBC-nek becslések szerint évi 50 millió font (22 milliárd forint) bevételt hoz.

Clarkson visszahelyezéséért és a műsor folytatásáért petíciót indított az egyik legismertebb brit-ír politikai blogger, a Guido Fawkes írói álnéven publikáló Peter Staines. A támogató aláírások száma alig néhány nap átlépte az egymilliót, ami a hasonló kezdeményezések nagy-britanniai történetében példátlan.

Fawkes és hívei a nagyobb nyomaték kedvéért egy idegenforgalmi cég által működtetett, hatástalanított fegyverzetű, de egyébként igazi harckocsival vitték az aláírásokat tartalmazó íveket a BBC londoni székházához, ám a BBC vezérigazgatója, Lord Tony Hall március végén mindezek ellenére úgy döntött, hogy nem újítja meg Clarkson lejáró szerződését. Lord Hall indoklása szerint Jeremy Clarksonnak fontos helye lenne ugyan a BBC műsorkínálatában, de “nem bármi áron”, és az indokolatlan fizikai és verbális erőszak nem tűrhető el senki részéről.
Clarkson nélkül nem vállalta a folytatást a Top Gear másik két frontembere, James May és Richard Hammond sem, így Chris Evans vezetésével teljesen új stáb veszi át a műsort.

Evans – aki jó barátságban van Clarksonnal – márciusban még határozottan cáfolta a már akkor elindult híreszteléseket arról, hogy őt szemelték ki a Top Gear új műsorvezetőjének, de az utóbbi hetekben a brit sajtó és a fogadóirodák gyakorlatilag biztosra vették, hogy ő váltja Clarksont.

Chris Evans a BBC saját médiaszakértői szerint is szinte a lehetetlenre vállalkozik, mivel a Top Gear az elmúlt csaknem másfél évtizedben teljesen összeforrott Jeremy Clarkson nevével.

Evans maga is elismerte kedd esti közleményében, hogy a műsor rajongói fele-fele arányban megosztottak az ő alkalmasságának kérdésében. Önbizalomról tanúskodó módon hozzátette ugyanakkor, hogy “az ilyen 50/50 arányú imádat/gyűlölet megoszlásokból a televízió és a rádió világában átütő sikerek szoktak kijönni”.

– Kertész Róbert, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Curtea de Argesen eltemették Románia volt uralkodóját, I. Mihály királyt
Bukarest - Katonai tiszteletadással eltemették szombaton a Curtea de Arges-i új ortodox székesegyházban Románia 93 [...] tovább »
Áradnak a folyók Kárpátalján
Ungvár - A napok óta tartó esőzés, havazás, majd olvadás következtében árhullám indult el a kárpátaljai [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. december 16.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Fotók: Az idei karácsony bizarr trendje – „karácsonyfa-szemöldök”
Az évek alatt láttunk már bizarrabbnál-bizarrabb karácsonyi trendeket, de ez dobogós helyezést ér el. Az [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Balog Zoltán: a tagállamoknak megfelelő szolidaritásra van szükség
Berlin - A tagállamoknak megfelelő szolidaritásra van szükség az Európai Unióban a migrációs válság ügyében [...] tovább »
Elhunyt az Auschwitzból a táborparancsnok kocsijával megszökő egykori lengyel fogoly
Varsó - Elhunyt 98 éves korában pénteken Gdanskban Kazimierz Piechowski, aki társaival együtt vakmerő módon a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda NB I – Vendéggyőzelem az esti mérkőzésen
Budapest - A Cegléd magabiztosan győzött a fővárosban az MTK-Budapest ellen a női kosárlabda NB I szombati [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Hosszú Katinka hatszoros Európa-bajnok Koppenhágában
Budapest, Koppenhága - A negyedik versenynapon ötödik és hatodik aranyérmét is megszerezte Hosszú Katinka az [...] tovább »
Nem igazán örülhet a DVSE az iksznek
Debrecen - Maradt a Vasas kétpontos előnye, miután 10–10-et játszott Debrecenben. tovább »
Férfi vízilabda ob I – A Debrecen nem bírt a Vasassal, OSC-siker Szentesen
Budapest - Döntetlenre végzett egymással a Debrecen és vendége, a Vasas szombaton, a férfi vízilabda E.ON ob I-ben. tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest, Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter vegyesen és 50 méter háton nyert a koppenhágai rövidpályás [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Könnyed FTC-győzelem
Budapest - Könnyedén, 13 góllal verte a Ferencváros vendégként is az újonc szombathelyi AVUS-t szombaton, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása