Frissítve:

Új miskolci buszjárat, vegyes érzelmek

Az 53-as járat Az 53-as járat - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Az MVK szerint ad, a VEKE szerint el is vesz a miskolci menetrend-módosítás.

hiba beküldése

53-as jelzéssel indult új autóbusz-viszonylat a Majális-park – Miskolc Déli Ipari Park – Joyson útvonalon – írta közleményében december végén a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK). Az új buszjárat mindkét végállomásról naponta négy alkalommal indul, a változással egy időben pedig az 1-es, valamint az 54-es autóbuszok menetrendje is módosult. A menetrend vegyes érzelmeket kavart a városban.

Az MVK Zrt. az Északnak azt mondta, az új járatot kifejezetten a Joyson Kft. kérésére indították el.

– A déli városkapuban működő cég biztosítja a havi kombinált bérletet a munkavállalók többségének, valamint egyeztetést is folytat annak érdekében, hogy dolgozói számára megkönnyítse a munkába, illetve a hazajárást. Tavaly ősszel a nagyvállalat azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy azt szeretnék, létesítsünk közvetlen eljutást biztosító autóbusz vonalat a Joyson Kft. és Miskolc nyugati városrészei között – hangsúlyozta az MVK.

Szükséges, de nem így

Ennek a megkeresésnek és az azt követő egyeztetésnek lett az eredménye a január 2-a óta létező 53-as busz. A miskolci közlekedési cég közlése szerint az autóbuszvonal bevezetésével rövidebb idő alatt, átszállás nélkül juthatnak el munkába többek között a diósgyőri Joyson dolgozók, de Pereces, Lillafüred, Bükkszentlászló, Komlóstető, Tatárdomb városrészekről is egy átszállással lehet utazni a déli ipari parkba, szemben a korábbi kettővel.

Nem vitatta a buszjárat szükségességét Fejér Balázs, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) miskolci tagszervezetének vezetője sem.

– Alapvetően jó dolog, szükség is van rá. Meglátásunk szerint nem is ezzel van a probléma, hanem azzal, hogy korábban a nagyvállalatokhoz induló új járatok pluszként jelentek meg a rendszerben, ez viszont úgy került be, hogy cserébe az 1-es buszt ritkították. Egy olyan járatot, mely fontos szerepet tölt be a város életében, csak példaként: a Tiszai pályaudvart, a Búza teret és a Jókai lakótelepet, vagy a Vologda városrészt, és az azok közötti kapcsolatot is ellátja. Az intézkedés jelentősen rontja az említett területek és a nyugati városrész közötti kapcsolatot. Például vasárnap jellemzően óránként csak két járat lesz az említett szakaszokon, de a szombat délelőtti 20 perces követés sem nevezhető elégséges szolgáltatásnak. – hangsúlyozta Fejér Balázs.

A VEKE szerint további probléma, hogy az 53-as busz indításával megszűnt az 1-es busz korábbi ütemes menetrendje.

„Szakmai álláspontunk szerint az új járat hozta előnyök messze nincsenek arányban az 1-es busz ritkításának és menetrendi struktúrájának szétrombolásával keletkező hátrányokkal.”

A villamos megoldja

Az MVK vezetése másképp látja a dolgot.

– Mindkét ipari parkba jelentős az utazási igény a hét minden napján, míg a Tiszai pályaudvarra való eljutás magas színvonalon, nagyon jól biztosított az 1-es és 2-es villamossal – mondták. Hozzátették, a vállalat minden, a szolgáltatását igénybe vevő személytől, civil szervezettől szívesen fogadja az észrevételeket, az utasok elégedettségének növelése érdekében. Azt viszont tudomásul kell venni – zárták – hogy az utazási igények a nagy munkáltatók betelepülésével jelentősen megváltoztak Miskolcon, és ezekhez igazodva alakították ki és indították el az új dél-nyugati irányú járatokat.

Tajthy Ákos


Évtizedek az úton, balesetek nélkül Miskolcon
Miskolc - Azokat az MVK-s sofőröket jutalmazták, akik balesetmentesen közlekednek. Negyven miskolci sofőr, villamos- és buszvezető kapott elismerést azért, mert hosszú évek, sőt évtizedek óta – 7, 14, 21 és 28 éve – balesetmentesen közlekednek. A szerdai ünnepségen Singlár Zsolt, a Miskolc Városi...

Átadták a 11-es autóbusz Árok utcai buszfordulóját
Miskolc - Átadták kedden a 11-es autóbusz Árok utcai buszfordulóját, amely régi vágya volt már a környéken élőknek. Kovácsné Budai Mária, a térség önkormányzati képviselője az átadáson elmondta, 13 éve húzódó ügyet tudtak most lezárni mindenki megelégedésére. A térségben élők 2005-ben kezdeményez...

CNG-buszok sorakoznak az MVK Zrt. telephelyén
Miskolc - A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. előtt álló legnagyobb projekt az elektronikus jegy- és bérletrendszer bevezetése. A témával kapcsolatos kérdésünkre Singlár Zsolt, a társaság vezérigazgatója úgy fogalmazott, rövidesen nyugdíjazza a cég a papíralapú jegyeket és bérleteket. Korszerűbb u...



További hírek a Miskolc hírei kategóriából
Uniós biztos: javulnak az utazási körülmények néhány Budapestről induló vasútvonalon
Brüsszel - Az Európai Unió kohéziós alapjából 166 millió euró (mintegy 53 milliárd forint) befektetésnek [...] tovább »
A határon túli magyarság kihívásai: a kisebbségi lét és a népesedés
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A kisebbségi sors befolyásolta a népesedési folyamatokat, a magyar gazdaság [...] tovább »
Emlékek ösvényén Tiszaújvárosban
Miskolc, Tiszaújváros - Tőrő Irén miskolci festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás január 18-án, [...] tovább »
A mobillal fotózás is megtanulható
Miskolc - Nem szükséges drága kamera és bonyolult felszerelés ahhoz, hogy valaki igazán jó fotós legyen, vagy [...] tovább »
Múzsa-gála, még vannak jegyek
Miskolc - Korlátozott számban még kaphatók jegyek a Miskolci Múzsa Díj díjátadó gálájára, melyet január [...] tovább »
Előszűrik, aztán képzik a munkahelyet keresőket Miskolcon
Miskolc - Hatékonyabbá teheti a munkaerő-keresést a kormányhivatal kísérleti módszere. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Már csak Pergel küzd a főtábláért női egyesben
Budapest - Pergel Szandra nyert, Nagyváradi Mercédesz viszont kikapott az egyes selejtezőjének második [...] tovább »
Pályán a kézis utánpótlás Ózdon
Ózd - Januárban az Ózdi Kézilabda Club több hétvégén is utánpótlás-tornákkal indítja az évet. tovább »
Ezüstérem Krakkóból
Balmazújváros - Jó kis felkészülési tornával indult az év a Focisulinál. tovább »
Szép eredmények tornában
Debrecen - Remekül szolgálta a fiatalok felkészülését a torna. tovább »
Női vízilabda világliga – Az olaszok tartják előnyüket a magyarok előtt
Budapest - Az olasz válogatott legyőzte Hollandiát, így továbbra is hibátlan mérleggel, négy pont előnnyel [...] tovább »
Fucsovics Marci a spanyol ellenfelét és a forróságot is legyőzte
Melbourne - Sikerrel vette az Australian Open első akadályát, Babos Tímea is drukkolt neki. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása