Frissítve:

Új kutatási programot indít a TXM Olaj- és Gázkutató Kft.

Új kutatási programot indít a TXM Olaj- és Gázkutató Kft. Új kutatási programot indít a TXM Olaj- és Gázkutató Kft. - © Fotó: MTI
Hódmezővásárhely, 2013. május 24., péntek (MTI) – Több mélyfúrásból és kútvizsgálatból álló programot indít Délkelet-Magyarországon júniustól a TXM Olaj- és Gázkutató Kft. – jelentette be Bada Gábor, a cég kutatási igazgatója pénteken Hódmezővásárhelyen.

hiba beküldése

Az új fúrások a Makó-árok felső rétegeire, az úgynevezett algyői formációra koncentrálnak, ahol a feltételezések szerint 2500-3000 méteres mélységben részben vagy egészben gázzal telített homokkőtestek találhatók – mondta a geológus a programról rendezett közmeghallgatáson.

Az első, Hódmezővásárhelytől 10-12 kilométerre kelet-északkeletre található Kútvölgy-1-es jelű kút mélyítését június 6-án kezdik el, a munka várhatóan bő egy hónapig tart majd – közölte a szakember.

A következő időszakban három kutat terveznek lefúrni az algyői formáció feltérképezésére, és amennyiben a kutatás sikerre vezet, mezőfejlesztést indítanak, ez további kutak mélyítését jelenti – tudatta Bada Gábor.

A programban a TXM Kft. partnere a szerb olajipari társaság – 57 százalékban az orosz Gazprom-csoport tulajdonában álló – NIS – közölte a szakember.

A kutatási igazgató kifejtette, a TXM Kft. kiemelt hangsúlyt fektet a környezetvédelmi szempontok érvényesülésére, tevékenységének szigorú monitorozására. Független elemzőcég vizsgálta meg a makói árok gáz kitermelésének kockázatait. Az ivóvízbázis 6-700 méterig terjed, más – például geotermális – víztestek hasznosítása is legfeljebb 2 kilométer mélységű kutakkal történik. A TXM fúrásai jóval e szint alá mennek, a kutakat pedig többszörös biztonsági rendszer határolja.

Bada Gábor bejelentette, a TXM vállalta, amennyiben szükség lesz rétegrepesztésre, azt adalék- és vegyszermentesen, tiszta vízzel oldják meg, zárt rendszerben, így akadályozva meg a metán légkörbe jutását.

Az igazgató felidézte: a kanadai alapítású – jelenleg dublini, írországi központú -, dél-afrikai és ausztráliai projektekben is érdekelt Falcon Oil and Gas tulajdonában álló TXM Kft. közel egy évtizede kezdett bele a makói árok elnevezésű geológiai formáció nem hagyományos szénhidrogénkincsének kutatásába. A vállalkozás az elmúlt 8-10 évben több mint 300 millió dollár fektetett a munkába.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Már több mint 4 millió eSzemélyi van forgalomban
Budapest - Már több mint 4 millió eSzemélyi van forgalomban - közölte a Belügyminisztérium (BM) szerdán az MTI-vel. tovább »
Nébih: nem jelölt szulfitot mutattak ki Piacelli citromlé-koncentrátumokban
Budapest - A német hatóság szulfitot mutatott ki Piacelli márkájú citromlé-koncentrátumokban, amelyet a termék [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. január 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Övék a legtöbb magyar program a határon túl
London - Két nyelven számoltak be programjaikról az angliai magyarok. tovább »
Sanofi: elfogyott az influenza elleni négykomponensű oltóanyag
Budapest - A vártnál is jobban megugrott az igény idén az influenza elleni védőoltásra, ezért a gyártó [...] tovább »
A Századvég az Európai Bizottság nemzetállamok általi ellenőrzését javasolja
Budapest - A Századvég javaslatot készített arra, hogy az Európai Bizottságot a nemzetállamok tudják ellenőrizni. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good – Gól nélkül a műfüvön
Kisvárda - A kisvárdaiak csak lesgólig és lécig jutottak a szlovák másodosztályú csapat ellen. Labdarúgás. [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Ez a labda is gömbölyű, mégis más
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza az ideálistól távol álló körülmények között készül a heti [...] tovább »
Isztambulban a DVTK kosarasok – „Hangulatjelentés” a helyszínről az Európa Kupa meccs kapcsán
Isztambul, Miskolc - Isztambulba utazott szerdán a diósgyőri női kosárlabdacsapat. tovább »
Műkorcsolya Eb – Tóth Ivett 13. a rövidprogram után
Minszk - Tóth Ivett a 13. helyen áll a nők szerdai rövidprogramját követően a Minszkben zajló műkorcsolya és [...] tovább »
Elmondta a Loki támadója, mit érzett a műtét után
Debrecen - Bereczki Dániel egyre jobban érzi magát fizikálisan és lelkileg egyaránt. A debreceni játékos a [...] tovább »
Hrabina Alex pár napig még biztosan marad
Debrecen - A 23 esztendős hálóőrt másfél hete tesztelik a Lokinál, hamarosan eldönti a sorsát a szakmai stáb. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása