Frissítve:

Új kormány – A DK tételes elszámolást kér a miniszterelnöki hivatal átköltöztetéséről

Budapest, 2014. június 7., szombat (MTI) – A Demokratikus Koalíció (DK) tételes elszámolást kér a miniszterelnöki hivatal budai Várba való költöztetéséről, s a beruházást végig figyelemmel kíséri majd – jelentette be a párt szóvivője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

Gréczy Zsolt kifejtette: a beruházás több milliárd forintos lesz, ezért a DK tudni szeretné, hogy mennyibe kerül a költözés, az épületek felújítása, azok őrzése és mivel bútorozzák be “az új miniszterelnöki rezidenciát”.

A DK szóvivője a több tárca vidékre költöztetésének tervéről, kérdésre válaszolva azt mondta: azzal akár egyet is érthetnének, hogy a vidéki Magyarországot is bevonják az államigazgatásba. A gond az, hogy Orbán Viktor kormányfő milliárdokért felköltözik a budai Várba, amely egyfelől szociális érzéketlenség, másfelől a Horthy-kultusz ápolására utal – tette hozzá a DK szóvivője.

Mint fogalmazott: a DK megütközéssel, de nem megdöbbenve vette tudomásul a miniszterelnöki hivatal költözését. Gréczy Zsolt, a budapesti Blaha Lujza téren tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: az Orbán-kormány első döntésével tehetett volna az ellen, hogy a Blaha Lujza téren ne kígyózzon a sor, amikor egy tál ételért állnak sorba az emberek. “Orbán Viktor még távolabb kerül a magyar valóságtól, ha felköltözik a budai Várba”, onnan nem lát majd el a Blaha Lujza térre, ahogy nem látja az ormánsági, a békési és szabolcsi nélkülöző magyarokat sem – tette hozzá.

A DK emellett úgy véli a miniszterelnök Budai Várba költözése azt is jelzi, hogy “Orbán Viktor politikai példaképének tartja azt a Horthy Miklóst, aki többszázezer magyar haláláért vállalt politikai felelősséget és aki bevitte egy háborúba Magyarországot”.

Gréczy Zsolt kérdésre válaszolva azt is elmondta: az önkormányzati választáson abban érdekeltek, hogy a lehető legszélesebb körű megállapodást kössék az ellenzéki pártokkal. Mint kiemelte: most megvárják, hogy a következő hetekben az MSZP és az Együtt-PM is túlessen a tisztújításon. A DK határozott, de korrekt fél lesz a tárgyalások során.

A DK tagságának bővüléséről azt mondta: úgy véli, pártjuk európai parlamenti választásokon elért sikere vonzhatja az embereket. Örülnek neki, hogy a mozgás elindult, azt viszont Gréczy Zsolt cáfolta, hogy az MSZP-ből özönlenének át az emberek. A mintegy 10 ezer taggal rendelkező DK-nak kevesebb mint húsz százaléka érkezett az MSZP-ből – mondta a DK szóvivője.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Petárda és cigaretta Beregsuránynál, kábítószer Záhonynál
Beregsurány, Záhony - Petárdát és cigarettát próbált becsempészni az országba egy ukrán férfi [...] tovább »
Timiért tették, amit tettek
Taktaharkány, Miskolc - Az Összefogás Timiért kezdeményezéssel a rendőrlány rehabilitációját segítik. tovább »
Tizennégy évvel ezelőtti gyilkosság miatt emeltek vádat Győrben
Győr - Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron [...] tovább »
Ajándékcsomagok az Emmi dolgozóitól a rászorulóknak
Budapest - Átadták a Katolikus Karitász képviselőinek hétfőn Budapesten azokat az ajándékcsomagokat, amelyeket [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 50/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 50. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Busz és autó ütközött Szabadbattyánnál, meghalt egy ember
Szabadbattyán - Meghalt egy ember a 7-es főúton Szabadbattyánnál, ahol menetrend szerinti autóbusz és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Forgószélként tarol a Piruett
Debrecen, Berettyóújfalu - Az egy évtizedes múltra visszatekintő táncegyesület Újfaluból indulva hódította [...] tovább »
Taktikusabb vendégcsapat a megyei rangadón
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Asztalitenisz NB III: A kisvárdaiak az elején elhúztak az Apagytól, és az előny [...] tovább »
Timiért tették, amit tettek
Taktaharkány, Miskolc - Az Összefogás Timiért kezdeményezéssel a rendőrlány rehabilitációját segítik. tovább »
Vívó-vk – Szilágyi ezüst-, Szatmári bronzérmes Cancúnban
Budapest - Szilágyi Áron ezüst-, Szatmári András pedig bronzérmet nyert a férfi kardozók mexikói Grand [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Hétfő, kedd
Budapest - A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Kincset érne a csengeri győzelem
Csenger, Nyírgyulaj - A Nyírgyulaj – a legutóbb a bajnoki címvédő Győrt legyűrő – Haladás otthonában [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása