Frissítve:

Új keret és nagy tervek a PEAC-Pécs női kosárcsapatánál

Pécs, 2013. június 27., csütörtök (MTI) – Átalakult játékosállománnyal szövöget nagy terveket a legutóbbi idényben diákok mellett mindössze hat hivatásos kosarast felvonultató PEAC-Pécs, amely ötödik lett a női NB I-ben, harmadik helyen végzett az Adria Ligában, és bekerült a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

Az együttes vezetői sikeresnek ítélték az elmúlt évadot azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen beszámoltak terveikről és új igazolásaikról. A PEAC-Pécs a hazai bajnokságban és a Magyar Kupában a legjobb négy közé akar jutni, továbbá eredményesen szerepelne az Európa Kupában, és két éven belül visszatérne az Euroligába.

Ami a játékosállományt illeti, Czukor Tünde és a szerb Latinka Dusanic távozik, a két tengerentúlival, Amy Jaeschkével és Andrea Barbourral még tárgyalnak, a fiatal Szamosi Amadea, Csutorás Fanni és Balla Dorottya pedig az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait. Új kosárlabdázó a szerb Sanja Orozovic és a jamaicai-amerikai Maurita Reid, mellettük az 5-ös posztra várható még friss szerzemény. A meghatározó emberek közül Nagy-Bujdosó Nóra, Fűrész Diána és Horváth Lilla marad a csapatban.

A gárda augusztus 12-én kezdi meg a felkészülést a régi vezetőedző, Zeljko Djokic irányításával.

 

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
„A csapatomnak meg üzenem, hogy idegenben is így kellene játszani”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 7. fordulójában hat találkozót rendeztek meg szombaton. tovább »
“Végre a jobbik arcunkat mutattuk”
Hajdú-Bihar - Íme itt vannak a megye II déli bajnokság 6. fordulójának eredményei! tovább »
„Hihetetlennek tűnő sakk-matt helyzetek sokaságát hagytuk ki”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 7. fordulójában megyei meccset is játszottak szombaton. tovább »
“Úgy hiányzott már ez a győzelem, mint éhes tyúknak a kendermag”
Hajdú-Bihar - Íme itt vannak a Megye II északi bajnokságának szombati mérkőzéseinek eredményei! tovább »
“Megérdemelten szereztük meg a 3 pontot”
Hajdú-Bihar - Íme a megyei első osztály szombati mérkőzéseinek eredményei! tovább »
Bódog Tamás: „Gratulálok a Ferencvárosnak”
Budapest, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 10. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Ferencvárosi TC [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Sorozatban ötödik meccsét nyerte a Debrecen
Debrecen - Sorozatban ötödik meccsét is megnyerte a Debrecen a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a tizedik [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása