Frissítve:

Új arculata van a Magyar Vízilabda Szövetségnek

Budapest, 2014. november 5., szerda (MTI) – Bemutatta arculatának új elemeit a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ), a szerdai sajtóreggelin a két szövetségi kapitány és Kemény Dénes elnök is beszélt aktualitásokról.

hiba beküldése

Kemény Dénes elmondta, a korábbi logó nagyon hasonlított más szövetségekéhez. A szövetség a saját nevének rövidítését akarta erőltetni, ezért szerepel csak az MVLSZ mozaikszó. Emellett a logó alsó részében ott van a piros-fehér-zöld sáv zöld színében az angol felirat is. A szövetség elnöke azt is elmondta, a bal oldali csóva is szándékos volt, nem különben a kilenc olimpiai aranyérmet jelképező csillagok.

“Remélem, hogy két év múlva kettővel több csillagot kell odavésniük a grafikusoknak” – tette hozzá mosolyogva Kemény Dénes.
Merész András, a női válogatott kapitánya közölte, Märcz Tamást azért kérte fel a másodedzői posztra, mert szeretné, ha a személye és karizmája még nagyobb teljesítményre sarkallja őt és a játékosokat is.

“Minden, ami a válogatottban történik, riói szemmel történik” – mondta, s elárulta, hogy Kovács Krisztina és Gyömbér Noémi személyében két pszichológus segíti a csapat munkáját. Ők áprilisig egyénileg foglalkoznak a játékosokkal, majd amikor már világossá válik, ki lesz a 18 játékos, aki a végső vb-felkészülést elkezdi, csoportossá válnak a megbeszélések. A válogatott tavaly 12 napot edzett együtt, ebben az évadban pedig hét hetet fog.

Merész András hozzátette, egyik játékost sem dísznek hívta meg a 28-as keretbe, ugyanakkor senkinek sincs bérelt helye a világliga selejtezőiben. Az első meccset az oroszországi Zlatousztban játssza az együttes, az első magyarországi selejtezőre Szentesen kerül sor.

A férfiakat irányító Benedek Tibor először arra a kérdésre válaszolt, mit vár a világliga selejtezőitől a kisebb pálya apropóján:
“Látványosabbak lesznek a mérkőzések, már a Szőnyi úti gálameccs is bemutatta, hogy fel fog gyorsulni a játék. Valószínűleg a legerősebb csapatok alkalmazkodnak a leghamarabb, az erőviszonyok nem nagyon változnak meg. Ami a lefordulásokat illeti: inkább a gyors ritmusváltás és a taktika dönti el, ki tud ezzel hatékonyabban élni, nem pedig az úszástudás.”

A válogatott a novemberi, szlovákok elleni debreceni világliga-selejtező után decemberben Miskolcon játszik a románok ellen, míg a görögök elleni, minden bizonnyal sorsdöntő selejtezőt áprilisban az új győri uszodában rendezik.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Hová siet, fiatalember?
Ami sok, az sok. Ez jár az eszemben, amikor a belvárosi körúton, ahol én ötvennel haladok hűséges autómmal, [...] tovább »
Hamar véget ért a Vágányember karrierje
Budapest - Mindössze három napig élt a MÁV kabalafigurája, Trackman. tovább »
Szeptembertől lehet pályázatot benyújtani gázkonvektorok cseréjére
Budapest - Az Otthon melege program fűtéskorszerűsítési alprogramjában szeptember 21-étől lehet beadni a [...] tovább »
NGM: állami kitüntetéseket adott át Varga Mihály
Budapest - Augusztus 20. a magyaroknak egyszerre jelenti az ország jövőjét meghatározó döntéseket, a kijelölt [...] tovább »
A Raiffeisen Bank is kínálhat minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket
Budapest - A Raiffeisen Bank Zrt. is megkezdheti a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek kihelyezését, a [...] tovább »
Sherlock Holmes-darabbal indul az évad a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban
Nyíregyháza - A sátán kutyája című Sherlock Holmes-történet premierjével kezdi szeptember 9-én a 2017/18-as [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A Fradival játszottak 70 éves születésnapjukon Szirmabesenyőben
Szirmabesenyő - Emlékezetes rendezvényt tartottak vasárnap délután Szirmabesenyőben. tovább »
Ünnepnapi ajándékot kaptak Kisgyőrben
Kisgyőr - Augusztus 20. alkalmából műfüves pályát kaptak az ezerhatszáz lelkes Kisgyőr lakói. tovább »
Hazai vízben küzdenek a második fordulóért
Miskolc - A 39. héten öt vendéggárda érkezik a Kemény Dénes sportuszodába. tovább »
Futballsikereket ért el a DEAC az ünnepi hétvégén
Debrecen - Eredményes hétvégét zártak a Debrecen Egyetem labdarúgó-csapatai, a három mérkőzésen a [...] tovább »
Focikapus, majd edző lett az ötven éve az egri várat ostromló egykori janicsárból
Nyíregyháza - Kovács János is aktív részese volt az Egri csillagok 50 évvel ezelőtti forgatásának, és ott [...] tovább »
Birkózó-vb – Lőrincz Tamás is negyeddöntős
Párizs - A kötöttfogású Lőrincz Tamás (75 kg) követte a negyeddöntőbe öccsét, Viktort (85 kg) és Korpási [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása