Frissítve:

UEFA-tisztújítás – Csányi Sándor: úgy érzem, tudok segíteni

Csányi Sándor Csányi Sándor - © MTI Fotó: Illyés Tibor
Nyon, 2015. március 14., szombat (MTI/AP) – Hosszú interjút közöl Csányi Sándorral, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökével az AP amerikai hírügynökség annak kapcsán, hogy a sportvezető pályázik az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsági tagságára.

hiba beküldése

Csányi Sándor az egyike a 12 jelentkezőnek, a Michel Platini elnök vezette testületben pedig hét üres hely van – a választásra még ebben a hónapban sor kerül.

“Úgy érzem, tudok segíteni, de nem leszek szomorú, ha nem választanak meg, hiszen van elég munkám” – mondta az AP-nek az MLSZ elnöke, az OTP elnök-vezérigazgatója.

Ahogy a hírügynökség fogalmaz, Csányi Sándor második győzelmére készül az UEFA-ban azt követően, hogy Budapest tavaly szeptemberben elnyerte a jogot arra, hogy a 2020-as Európa-bajnokság egyik rendező városa legyen – az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adhat majd otthont öt év múlva.

“Puskás és az Aranycsapat történelmünk és labdarúgásunk alapja” – mondta Csányi Sándor.

Az AP emlékeztet a Puskás Ferenc vezette csapat váratlan vereségére az 1954-es világbajnokság döntőjében, s ahogy fogalmaz: “az egykori keleti blokkhoz tartozó ország 60 évvel a történtek után sem tudott még visszatérni az európai futballelitbe”. A hírügynökség kiemeli még, hogy Magyarország legutóbb 1986-ban szerepelhetett vb-n, az UEFA irányító testületének pedig 1978 óta nem volt magyar tagja. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy Magyarország jelenleg harmadik Eb-selejtezős csoportjában, korosztályos csapata pedig kijutott a májusi, új-zélandi U20-as világbajnokságra.

Csányi Sándor úgy véli, ha beválasztanák az UEFA végrehajtó bizottságába, az nagyban segítené a magyar futball újjászületését.
“Mindenképpen elismerése lenne az elmúlt öt évben tett erőfeszítéseinknek és az elért eredményeinknek” – mondta az MLSZ elnöke.
Az AP szerint Csányi Sándort a múltban többször is felkérték az MLSZ vezetésére, mielőtt 2010-ben elvállalta a munkát. “Abban az évben, amikor a labdarúgást szerető politikust, Orbán Viktort másodszor választották meg miniszterelnöknek” – írja a hírügynökség.

“Mindig visszautasítottam a felkérést, de 2010-ben úgy láttam, hogy a kormány segítségével igazi esély kínálkozik arra, hogy megváltoztassuk a futballt Magyarországon” – fogalmazott Csányi Sándor, aki hozzátette: minden héten felavatnak egy-két-három új pályát.
“Fontos a pénz, de még fontosabb, hogy hatékonyan használjuk fel” – hangsúlyozta.

Az UEFA tisztújító közgyűlésére március 24-én kerül sor Bécsben. Csányi Sándor éppen négy nappal előtte, jövő pénteken ünnepli 62. születésnapját, és ezzel kapcsolatban kijelentette: nem érzi magát öregnek.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Jégkorong Négy Nemzet Torna – Tolvanen nagy kihívásra számít Norvégiában
Budapest - Jarmo Tolvanen, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya nagy kihívásra számít a [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Az orosz válogatott az első elődöntős
Nancy - Elsőként az olimpiai bajnok orosz női kézilabda-válogatott biztosította helyét az elődöntőben a [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Sima veszprémi siker
Budapest, Veszprém - A Veszprém könnyedén, 14 góllal győzte le a vendég Dabas csapatát a férfi kézilabda NB [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – Továbbra is százszázalékos a magyar válogatott
Szombathely - Továbbra is százszázalékos a magyar férfi vízilabda-válogatott a világligában: Märcz Tamás [...] tovább »
Európa-bajnok játékossal erősített a Sopron Basket
Sopron - Queralt Casas személyében Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes spanyol kosárlabdázóval [...] tovább »
Több mint 500 sportcipőt gyűjtöttek hátrányos helyzetű gyerekeknek
Budapest - A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) "Egy cipőben járunk" társadalmi felelősségvállalási [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kék Cápák – Csak a leolvadás maradt a végére
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok a közvetlen rivális otthonában vívtak óriási csatát. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása