Brüsszelben kiadott közleményében Herman Van Rompuy, a tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke úgy vélte, hogy a referendum eredménye a stabilitás és a fellendülés felé tett lépéssel ér fel az unió számára. Hozzátette, hogy az írek az európai integrációra is igent mondtak.
José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szintén úgy vélte, hogy a népszavazás igenlő kimenetele az unión belüli gazdasági élénkülést szolgáló döntés. Ezáltal Írország is megerősítette helyét “az Európai Unió szívében” – tette hozzá.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke közleményében azt húzta alá, hogy a pozitív eredmény fontos jelzés Írország euróövezet melletti elkötelezettségére vonatkozóan. Hozzátette, hogy azokat az aggodalmakat is meg kell hallgatni, amelyek a nemmel szavazókat foglalkoztatják.
Írországban csütörtökön tartottak népszavazást a nagyobb költségvetési szigort előirányzó uniós stabilitási paktumról. Péntek délutáni – egybehangzó – jelentések szerint a szavazók 60,2 százaléka igennel voksolt, azaz támogatta a szerződést.
- MTI -