Frissítve:

Tusványos – Videópályázatot hirdet az MTVA Kós Károly Kollégiuma és az MMA

Tusnádfürdő, 2013. július 25., csütörtök (MTI) – Videopályázatot hirdetett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiuma (KKK) és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) – jelentették be csütörtökön a székelyföldi Tusnádfürdőn, a szombatig tartó nyári szabadegyetemen.

hiba beküldése

A KKK külhoni, 13-19 éves diákok 4-7 perces kisfilmjeit várja, veszélyben lévő népi épített műemlékekről készített alkotások elkészítésére ösztönzi őket – mondta Havasi János, az MTVA határon túli különmegbízottja, a KKK titkára. Az érdeklődők a pályázatról részletes információkat a két intézmény honlapján találnak. Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója bejelentette, hogy a KKK tusnádfürdői továbbképzési központja a napokban kezdi meg működését. A központ Kárpát-medencei, a közszolgálatnak dolgozó szakemberek továbbképzését, oktatását szolgálja majd, és konferenciáknak is otthont ad. Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese, a KKK elnöke elmondta, hogy a közszolgálati műsorok szempontjából rendkívül fontos a formai elvárások átadása, a folyamatos szakmai továbbképzés – a beszédtechnikától kezdve a hírszerkesztésen át az operatőri munkáig. A közszolgálati médiáról szóló panelbeszélgetésen ismertették a KKK egyéves munkáját, elmondva például azt, hogy a szakmai képzéseiken eddig már több mint százötvenen vettek részt. A szervezet létrehozását Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója a tavalyi tusnádfürdői nyári egyetemen hirdette meg. A KKK az MTVA külhoni magyarsággal kapcsolatos tanácsadó testülete. Célja a nemzetpolitika és a közszolgálati műsorpolitika összehangolása, valamint a Kárpát-medencei magyar média segítése.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
OGY: Visszaküldte az államfő a családi házak kötelező kéményellenőrzését eltörlő törvényt
Budapest - Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden [...] tovább »
Varsóban lesz A Viszkis című film világpremierje
Budapest - Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek [...] tovább »
Rövidfilmek gyártására hirdet pályázatot az Emmi
Budapest - Rövidfilmek gyártására, filmgyártás előkészítésére hirdet pályázatot 50 millió forint [...] tovább »
Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában
Budapest/Bogota - Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában, a külgazdasági és külügyminiszter szerint a [...] tovább »
Hamis tanúzás miatt tiltották el a miskolci ügyvédet a foglalkozásától
Miskolc - A Miskolci Járásbíróság elsőfokú tanácsa hamis tanúzás bűntette miatti büntetőeljárásban [...] tovább »
Taroltak a debreceni diákok a Krimit tud?-on
Budapest - Középiskolás diákok mérték össze tudásukat a bűnmegelőzési vetélkedőn. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kupacímvédők találkoznak a női kézilabda Bajnokok Ligájában
Budapest - A Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC az EHF Kupa-címvédő Rosztov-Don otthonába látogat a női [...] tovább »
BOON-ÉLŐ – Kontinentális Kupa: Txuri Urdin San Sebastian vs. DVTK Jegesmedvék
Miskolc, Brassó - Magyar idő szerint pénteken délután fél kettőtől játssza első idei mérkőzését a [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Ismét összecsap a Szeged és a Veszprém
Budapest - A férfi kézilabda NB I szombati játéknapján kerül sor az idény első Szeged-Veszprém rangadójára. tovább »
Phjongcshang 2018 – A MOB-elnök áttörésre, éremszerzésre számít
Budapest - Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke bízik abban, hogy lesz magyar érmes [...] tovább »
Hétvégi sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Magyar érmek az öttusázók U24-es Európa-bajnokságának nyitányán
Budapest - Két éremmel kezdte szereplését a magyar válogatott az öttusázók U24-es Európa-bajnokságán, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása