Frissítve:

Tusványos – Semjén: A kisebbségi kérdés nem belügy

Tusnádfürdő, 2013. július 25., csütörtök (MTI) – Vissza kell utasítani azt a felfogást, hogy a kisebbségek kérdése belügyi kérdés, a magyarság természetes joga, hogy nemzetrészei megmaradásának legfontosabb teendőiről tanácskozzék – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Tusnádfürdőn.

hiba beküldése

A 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor egyik fórumára érkező miniszterelnök-helyettest újságírók kérdezték arról, mit szól a román külügyminisztérium előző napi közleményéhez, amelyben egy “romániai szuverén folyamatba” való beavatkozásnak minősítették egyes – meg nem nevezett – magyarországi politikusoknak a romániai közigazgatási átszervezés kapcsán tett kijelentéseit.

Semjén Zsolt rámutatott: a közösségi, nemzetiségi jogok emberi, tehát egyetemes jogok a közösség szintjén, a kisebbségi jogok kérdése nem egy adott ország belügye. Hozzátette, a legtermészetesebb dolog, hogy Magyarország törődik a nemzetrészeivel, a székelyföldi magyarsággal, ahogy “nagyon helyesen” Románia is törődik a Moldovai Köztársaság területén élő románokkal, szerbiai vlachokkal.

“Mi a létező legjobb kapcsolatra törekszünk román barátainkkal, már csak azért is, mert ez magyar nemzeti érdek is, meg román nemzeti érdek is, de a magyarság számára az első, második és harmadik szempont a magyar megmaradás” – mondta Semjén Zsolt.

Kifejtette: a magyarság csak akkor tud megmaradni, ha minden nemzetrésze megmarad, az erdélyi is, a délvidéki is, a kárpátaljai is, a felvidéki is, mert e nélkül megcsonkulna a magyar nemzet, és ennek érdekében közösen tanácskozik a nemzetrészeket érintő kérdésekről.

“Természetes az, hogy így a székelyföldi magyarság is megtanácskozza, mi az, ami az ő megmaradásához szükséges. Erre hívtunk vendégeket természetesen, román barátaink részéről is, tisztelettel, érdeklődéssel meghallgatjuk a véleményüket, de azt a leghatározottabban vissza kell utasítani, hogy bárki kétségbe vonja jogunkat, hogy a saját magyar nemzetrészeink tekintetében eljöjjünk, tanácskozzunk és megvitassuk, hogy a megmaradásunk tekintetében mik a legfontosabb teendők” – zárta nyilatkozatát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása