Frissítve:

Tusványos – Együtt-PM: Putyint utánozza Orbán

Budapest, 2014. július 26., szombat (MTI) – Az Együtt-PM szerint megdöbbentő beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn, a magyar miniszterelnök “Putyint majmolja”.

hiba beküldése

Az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a szövetség úgy fogalmaz: “a liberális internacionálé egykori alelnöke ma eltemette a liberális államot”. “Orbán Viktor miniszterelnök mai beszédével azonban nem a liberális demokráciának áldozott le, hanem magának a demokráciának” – áll a közleményben.

Véleményük szerint az állam már nem minden magyar állama, nem mindenkit képvisel, csak a kedvezményezettek szűk körét: azokat, akik földet, trafikot, megrendelést, állást kapnak, és a demokratikus igazságszolgáltatásnak is leáldozott.
A közlemény szerint a magyar miniszterelnök Putyintól vette át azt az ötletet is, hogy arra hivatkozva üldözze a civil társadalmat, hogy azok külföldről is kapnak támogatást.

“A norvég alap által is támogatott civil szervezetek nagyon fontos részei annak a nyugatias Magyarországnak, amelyet Orbán le akar rombolni. Nem ők a külföldi ügynökök, hanem Orbán, aki a norvég civil alap éves támogatásának közel ezerszeresét kapta kölcsön a putyini Oroszországtól egy teljesen értelmetlen Paks 2 beruházásra, és ami minden magyar embernek hétszázezer forintjába fog kerülni” – áll a közleményben.

Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati rendezvényén tartott előadásában arról beszélt, hogy az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. A kormányfő egyúttal bírálta azokat “a fizetett politikai aktivistákat”, akik civileknek tüntetve fel magukat külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni Magyarországon.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Megszületett Vasvári Vivien második gyermeke
Budapest, Nyíregyháza -  Viviékhez megérkezett a trónörökös, kisfiúnak adott életet a luxusfeleség. tovább »
Napi horoszkóp – 2018. április 23.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Surmann Antal lett Nyékládháza új polgármestere
Nyékládháza - Surmann Antalt, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották meg vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei [...] tovább »
Halálos baleset történt Bócsa közelében
Kecskemét - Halálos baleset történt az 54-es főúton a Bács-Kiskun megyei Bócsa közelében vasárnap este - [...] tovább »
Szili: hitvállalással, közösségi kiállással lehet tenni a szabadságért és a függetlenségért
Léva - A hétköznapokban hitvállalással és közösségi kiállással lehet tenni a közösség szabadságáért és [...] tovább »
Meghalt egy motoros Pécs határában
Pécs - Meghalt egy motoros Pécs határában vasárnap délután - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK: Távozik Bódog Tamás
Miskolc - A Diósgyőri VTK hétfőn felbontotta a szerződést a klub szakmai igazgatójával, Bódog Tamással. tovább »
Kisvárda Master Good SE – Kevesebbet még nem lőtt a Győr
Kisvárda - Ebben a bajnokságban a Kisvárdánál még egyik csapat sem kapott kevesebb gólt a címvédőtől. tovább »
„Két gyenge csapatból a kevésbé gyenge megérdemelten nyerte a mérkőzést”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 24. fordulójában hét mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
„Lehet, hogy igénytelen vagyok, de gratulálok a játékosaimnak”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 24. fordulójában hét mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – Olasz győzelem a lengyelek ellen
Budapest - Az olasz válogatott hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a lengyel csapatot a budapesti divízió I/A-s [...] tovább »
„Már a bajnoki cím jár a játékosok fejében…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában nyolc mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása