Frissítve:

Tusk: nem esett szó Ukrajna felosztásáról

Varsó, 2014. október 24., péntek (MTI) – Soha nem volt olyan négyszemközti megbeszélés az orosz államfővel, amelyen Ukrajna felosztásáról esett volna szó – jelentette ki Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök pénteken egy lengyel rádióban Radoslaw Sikorski házelnök nagy politikai vitát kavart nyilatkozatára reagálva.

hiba beküldése

Tusk a TOK-FM lengyel rádióban azt mondta, véget szeretne vetni a Sikorski-interjúval kapcsolatos spekulációknak.

A hét elején a Politico amerikai hírportál ismertette Radoslaw Sikorski volt külügyminiszter nyilatkozatát, amely szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök hat évvel ezelőtt Ukrajna közös felosztását ajánlotta Donald Tusk akkori lengyel kormányfőnek. Sikorski később cáfolta közlését.

Tusk pénteken hangsúlyozta: Putyinnal folytatott megbeszélései egyikén sem esett szó Ukrajna felosztásáról. “Putyinnal néhányszor találkoztam, Ukrajna kérdése soha nem volt napirenden”.

A vitatott interjúban Sikorski által említett 2008. februári moszkvai útjával kapcsolatban Tusk elmondta, akkor nem négyszemközt találkozott Putyinnal. “Egy szűkkörű találkozó volt” – fűzte hozzá, és Sikorskit, továbbá az akkori moszkvai lengyel nagykövetet, valamint a Polgári Platform egyik képviselőjét nevezte meg további résztvevőkként.

A volt lengyel kormányfő cáfolta Miheil Szaakasvili volt grúz elnök október eleji kijelentését is arról, hogy a szóban forgó beszélgetéséről maga Szaakasvili is értesült közvetlenül Tusktól, aki szerint Putyin azt mondta neki a 2008-as bukaresti Oroszország-NATO csúcson: “Osszuk fel egymás között Ukrajnát.”

“Egyáltalán nem voltam Bukarestben” – jelentette ki Tusk, bár hozzátette, hogy 2008-ban Oroszország politikája valóban úgy hatott, mint “egy agresszív állam politikája”.

Sikorski kijelentésére korábban több vezető lengyel politikus is reagált. Bronislaw Komorowski államfő szerint Lengyelországnak ugyan kárt okozott az interjú és Sikorski azt követő nyilatkozatai, de szerencsére nem a külpolitikában. A témát Grzegorz Schetyna új lengyel külügyminiszter is lezártnak tekinti.

A Jog és Igazságosság (PiS) fő ellenzéki erő indítványt nyújtott be a szejmben Sikorski házelnöki tisztségből való felmentésére. Külön bizalmatlansági indítványt jelentett be a Baloldal Demokratikus Szövetsége (SLD) is. A Lengyel Parasztpárt, a kormánykoalíció kisebbik pártja egyes tagjai is Sikorski lemondását sürgették.

http://m.tokfm.pl/Tokfm/1,109983,16856612,Donald_Tusk_w_TOK_FM.html http://wiadomosci.wp.pl/kat,1342,title,Klich-Putin-grozil-na-szczycie-NATO-rozpadem Ukrainy,wid,9838429,wiadomosc.html?ticaid=113aad& ticrsn=5

http://fakty.interia.pl/swiat/news-putin-zagrozil-rozpadem-ukrainy,nId,838363

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A gyerekek vérében és vizeletében is kimutathatóak az “otthoni méreganyagok”
Washington - A vinilpadlóval borított vagy lángmentesítő anyagokkal kezelt bútorokkal felszerelt otthonokban élő [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Negyven migránst találtak a horvát hatóságok egy kamionban
Zágráb - Negyven illegális bevándorlót találtak a horvát hatóságok Dél-Horvátországban, a boszniai határhoz [...] tovább »
Korrekt tájékoztatás szükséges a termékekről
Debrecen - Pénz- és egészségi szolgáltatásoknál kiszolgáltatottabb helyzetben van a fogyasztó. tovább »
Amerikai importvámok – Az EU gyors válaszlépésekkel készül az autóipari védővámok elrendelésének esetére
Brüsszel - Gyors és hatékony válaszlépéseket fog elrendelni az Európai Unió, amennyiben az Egyesült Államok [...] tovább »
Brexit – Bezárja angliai üzemét három éven belül a Honda
London - Hétfői brit médiaértesülések szerint három éven belül bezárja angliai gyárát a Honda. A Sky News [...] tovább »
Morawiecki: a V4 és Izrael csúcstalálkozójának elhalasztása a visegrádi egység jele
Varsó - A visegrádi országok (V4) egységének jeleként értelmezte a közép-európai országcsoport és Izrael [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vízilabda Eb – Megtartotta alakuló ülését a szervezőbizottság
Budapest - Hétfőn megtartotta alakuló ülését a 2020-as budapesti vízilabda Európa-bajnokság szervezőbizottsága. tovább »
A házigazdával is egy csoportban a női válogatott a 3×3-as kosárlabda-vb-n
Budapest - A házigazda holland csapattal is azonos csoportba került a magyar női válogatott a 3x3-as [...] tovább »
Karnik Szabina visszatér a Lokiba
Debrecen - A játékos új szerződése nyáron lép életbe, három év után lesz újra Loki-játékos a jobbátlövő [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Újra edzőt váltott a Csíkszereda
Budapest/Csíkszereda - Menesztette Don MacAdam vezetőedzőt a jégkorong Erste Ligában érdekelt Sport Club [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Juhász Gábor: nem esélytelenek a magyarok
Budapest - Juhász Gábor Fed Kupa-kapitány szerint nem esélytelenül lép pályára a szabadkártyás Stollár [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Arn Gréta főtáblás
Budapest - Arn Gréta második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben a 250 ezer dollár (70 millió forint) [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása