Frissítve:

Tüdőtlen idők címmel könyv jelent meg egy tüdőtranszplantált életéről

Budapest, 2013. december 14., szombat (MTI) – Egy tüdőtranszplantáción átesett beteg életéről, az egészségügyben végigjárt útjáról szól a Tüdőtlen idők című, a Magyar Szervátültetettek Szövetsége kiadásában megjelent kötet, amelyet szombaton mutattak be.

A szövetség közleménye szerint a könyvet Lecler Kerka és Teppert Éva írta, utóbbi maga is tüdőátültetésen esett át.

A könyvbemutatón Csiszér Eszter pulmonológus elmondta, 1996 óta Bécsben műtik a magyar betegeket, eddig 129-en kaptak új tüdőt, közülük 88-an élnek. Véleménye szerint a magyarok túlélési aránya a nemzetközi adatokhoz mérten jobbak. Ez köszönhető annak, hogy valóban csak azok a betegek kerülnek listára, akik esetében várhatóan sikeres lesz a szervátültetés, az utógondozásra, a sűrű kontrollra pedig nagy hangsúlyt fektetnek – idézte a közlemény a szakorvost.

Csiszér Eszter beszámolt arról is, hogy jelenleg heten várnak új tüdőre.

A könyv egyik szerzője, Teppert Éva, aki pszichológus, arról beszélt, milyen vívódásokon ment keresztül, míg kijutott Bécsbe, majd miként viselte a szövődményt, amely majdnem minden, tüdőátültetésen átesett ember esetében jelentkezik. Azt mondta, a kötettel nemcsak a sorstársak segítése volt a célja, hanem az is, hogy az egészséges emberek ne “különös szerzetnek” tekintsék őket, hiszen ők is ugyanolyanok, mint mások, emberek.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Életmód kategóriából
A késői vacsora és a reggeli kihagyása rontja a szívroham utáni felépülés esélyét
Washington - A késői vacsora és a reggeli kihagyása négy-ötszörösére növeli a halál, egy újabb szívroham [...] tovább »
MediaMarkt: a lakosság majdnem fele helytelenül kezeli az e-hulladékot
Budapest - Bár a többség nyitott a szelektív gyűjtésre, az elektronikai eszközökből származó hulladékokat a [...] tovább »
Henry Dunant szellemében
Debrecen - Megtartotta éves közgyűlését és világnapi megemlékezését a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar [...] tovább »
Új egészségügyi alkalmazás segít eligazodni a Klinikán
Debrecen - Egyedülálló egészségügyi mobil applikációt fejlesztett a Debreceni Egyetem. Az offline is működő [...] tovább »
Hónap vége, de mégis ünnep – Mi kerül a húsvéti asztalra?
Miskolc - Nemcsak az ünnepi trakta a fontos szempont, hanem az ára is. tovább »
Fura hangok jöttek Laurából misszionárius pózban, aztán kiderült, hogy a leves az… (18+)
Ismét szuper kínos szexsztorik jönnek! Néhány magyar csaj és srác osztotta meg élete legkínosabb szeretkezős [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolc Rallye: Újítások és tradicionális elemek
Miskolc - Már készülnek az országos ralibajnokság második futamára, a HELL 25. Miskolc Rallye-ra. tovább »
Monte-carlói tenisztorna – Fucsovics párosban is kiesett
Budapest,Monte-Carlo - Az egyes után párosban is kiesett Fucsovics Márton az 5,2 millió euró (1,6 milliárd forint) [...] tovább »
Kazincbarcikai Ördögök: Gól a ráadásban és arany
Kazincbarcika - A Kazincbarcikai Ördögök férfi floorballcsapata az új évadot az OB I-ben kezdheti. tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Öt magyar a mezőnyben
Budapest - Öt magyar teniszező vesz részt a Hungarian Open elnevezésű, 524 340 euró (165,2 millió forint) [...] tovább »
Négy ország rendezi meg a 2021-es női kosárlabda Eb-t
Budapest - Franciaország, Spanyolország, Svédország és Ukrajna közösen rendezi meg a 2021-es női kosárlabda [...] tovább »
Tar Csenge csatlakozott az éremhalmozók táborához
Debrecen - A Bushido Spartan Kempo sportolója az elmúlt fél évben két külön harcművészeti szervezet [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása