Frissítve:

Trükközni próbált a veterán autóval Borsodban

Trükközni próbált a veterán autóval Borsodban
Miskolc – Milliós értékű, 1979-es évjáratú veterán terepjárót foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy adótartozás fedezeteként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

hiba beküldése

Az adós először megpróbálta kijátszani a végrehajtókat. Azt állította, hogy eladta az autót egy német vevőnek, a veterán terepjáró már nincs a tulajdonában. Az adás-vételről azonban semmilyen szerződést nem tudott bemutatni. Németország helyett végül egy Borsod megyei autókereskedésben találtak rá a NAV végrehajtói a milliós értékű veterán autóra.

veteran1_650

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal többször is értesítette az adóst tartozásáról. Mivel a felszólítások ellenére sem kezdte el törleszteni adótartozását, ezért a NAV munkatársai a végrehajtás mellett döntöttek. Az adós nevén lévő veterán, ámde több millió forintot érő terepjáró lefoglalásáról értesítést is küldtek a tulajdonosnak. Az illető azonban többször is azt állította a végrehajtóknak, hogy az autót már eladta egy német vevőnek. Az ügyletről azonban semmiféle adás-vételi szerződést nem tudott bemutatni.

veteran2_650

A NAV munkatársai a legnagyobb autóhirdetési portálon végül megtalálták az 1979-es veterán terepjárót. Egy Borsod megyei autókereskedésben „parkoltatták”, a rendszámot leszerelték róla. Az alváz- és motorszáma alapján azonban egyértelműen sikerült beazonosítani az autót.

A ritkaságnak számító terepjárót a NAV végrehajtói lefoglalták, és árverésre bocsátották. Március elejéig lehet licitálni az autóra – tájékoztatta a Borsod Online-t Varga Zoltán, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Főigazgatóságának sajtóreferense.


300-nál is több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei feketefoglalkoztató van a NAV listáján

300-nál is több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei feketefoglalkoztató van a NAV listáján

Borsod-Abaúj-Zemplén – A NAV ismét közzétette azon cégeknek és egyéni vállalkozóknak a listáját, akikről a hatósági ellenőrzések során kiderült, hogy feketén foglalkoztatták a munkavállalóikat. Egy éve még több mint ötezer, fél éve 4875, míg most 4459 szereplőt talált.

Féláron árulja az autókat a NAV

Féláron árulja az autókat a NAV

35 ezer forinttól 3,5 millió forintig itt aztán minden van! Elképesztően sok használt autót árul a NAV – félártól lehet licitálni rájuk.




További hírek a BOON Sziréna kategóriából
Zárva volt a disco, taxisra támadtak Miskolcon
Miskolc - Garázdaság miatt felelhetnek a bíróságon azok a férfiak, akik egy miskolci taxisofőrt inzultáltak. tovább »
Békéscsabáról kapott autót a polgárőrség Putnokon
Putnok - A járőrözés feltételei sokat javultak Putnokon, de a környező falvakban is használják majd a Skodát. tovább »
Felborult egy Opel a 26-oson
Miskolc - Személyi sérüléses közlekedési baleset történt szerdán reggel a 26-os főúton. tovább »
Felmentették a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját
Budapest - Felmentették a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját - derül ki a Magyar Közlöny keddi [...] tovább »
Autóbusz borult árokba a 62-es úton Börgöndpusztánál, sok a sérült
Székesfehérvár - Árokba borult egy menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz a 62-es úton, [...] tovább »
A román határrendészet szerint a magyar hatóságok miatt nem csökken a kamionsor a határátkelőknél
Kolozsvár - A román határrendészet keddi közleménye szerint a magyar hatóságoknak tulajdonítható, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Komlósi Péter azt hitte, maradt még étvágya a fiúknak
Debrecen - A tréner úgy köszönhetett le a DVSE éléről, hogy csapatával teljesítette a kitűzött célt. tovább »
A BL-döntőben azért nagyobb iram lesz
Debrecen - Az egykori gólvágó, Kerekes Zsombor örülne neki, ha többször állhatna össze a DVSC Öregfiúk alakulata. tovább »
Megkérdeztük a kisvárdai játékosokat: Hogyan élte meg a feljutást?
Kisvárda - Brana Ilics,csatár: Szerbiában a Rad Beograddal jutottunk az élvonalba, abban a csapatban éppúgy [...] tovább »
Nürnbergi tenisztorna – Stollár bejutott a negyeddöntőbe
Nürnberg/Budapest - A selejtezőből főtáblára került Stollár Fanny bejutott a negyeddöntőbe a 250 ezer dollár [...] tovább »
FTC vs. DVTK – Vonattal utaznak a diósgyőri ultrák
Miskolc - "Nekünk nem számít hogy hol állunk! Mi mindig ott vagyunk, és a legnagyobb bajban is képesek vagyunk [...] tovább »
Előnybe lőtték magukat a böszörményi futsalosok
Hajdúböszörmény - Harmadjára mérkőzött meg a női futsal NB I döntőjében a Hajdúböszörményi TE és az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása