Frissítve:

Trafik – Törvényben szabályozzák a trafikosok beszerzéseit

Budapest, 2014. november 17., hétfő (MTI) – A dohánytermék-kiskereskedő csak meghatározott – állami, vagy koncessziós szerződéssel feljogosított – dohány-kiskereskedelmi ellátó társaságtól vásárolhat dohányterméket a jövőben, e cég koordinálja majd a kiskereskedelmi beszerzési tevékenységet – az erről szóló javaslatot a kormány hétfőn nyújtotta be az Országgyűlésnek.

hiba beküldése

A javaslat szerint a dohánytermék-nagykereskedők tevékenységüket – így különösen a dohánytermékek gyártását, vagy magyarországi szabadforgalomba helyezését – változatlan formában folytathatják, a dohánytermékek megrendelésekor a kiskereskedőknek javaslatot tehetnek, de dohányterméket jövőben közvetlenül csak a kiskereskedelmi ellátó társaságnak értékesíthetnek.

Ha a dohánykiskereskedelmi-ellátási feladatokat az állam maga látja el, úgy a miniszter a javaslat szerint erre 100 százalékos állami tulajdonban lévő zártkörűen működő részvénytársaságot alapít. Lehetőség lesz arra is, hogy az állam e feladatot ne maga lássa el, hanem koncessziós szerződést kössön. A törvény szabályozza, hogy milyen kritériumoknak megfelelő társasággal köthető koncesszió erre a feladatra.

A javaslat indoklása szerint az elmúlt időszak tapasztalatai alapján “egyes nemkívánatos piaci jelenségek miatt szükséges a dohánytermék-kiskereskedők beszerzési tevékenységét – amely a kiskereskedelmi tevékenységük része ugyan, de amelyet a dohánytermék-nagykereskedők által alkalmazott kereskedelmi kényszerítő eszközök miatt nem tudnak befolyástól mentesen, a piaci és a fogyasztói érdekeknek megfelelően gyakorolni – szabályozott keretek közé szorítani”.

A nagykereskedők káros piaci magatartásainak a törvényjavaslat úgy szabna gátat, hogy – a dohánytermékek nagykereskedelmi rendszerét nem érintve, kizárólag a monopolizált dohány-kiskereskedelmi rendszer szabályozásának eszközével – megszüntetné a kiskereskedők közvetlen kitettségét a dohánytermék-nagykereskedők irányába. Ezért előírja, hogy a dohánytermék-kiskereskedő csak meghatározott – állami, vagy koncessziós szerződéssel feljogosított – dohány-kiskereskedelmi ellátó társaságtól vásárolhat.

A törvényjavaslat emellett két lépésben kisebb korrekciókat tartalmaz a dohánytermékek jövedéki adójáról. Ennek célja az indoklás szerint a terhelés minimális növelése mellett az adóstruktúra olyan átalakítása, amely kevésbé teszi függővé a központi költségvetés bevételeit a dohánygyártók árpolitikájától.

Az adó mértéke a cigarettára 15 700 forint ezer darabonként és a kiskereskedelmi eladási ár 25 százaléka, de legalább 28 000 forint ezer darabonként. A szivarra, a szivarkára a kiskereskedelmi az első lépésben az eladási ár 28,5 százaléka, a finomra vágott fogyasztási dohányra 14 000 forint kilogrammonként, az egyéb fogyasztási dohányra 14 000 forint kilogrammonként. A második lépésben az adó mértéke a szivarra, a szivarkára a kiskereskedelmi eladási ár 14 százaléka, de legalább 4000 forint lesz ezer darabonként.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása