Frissítve:

Trafik – Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az LMP

Budapest, 2013. május 12., vasárnap (MTI) – Az LMP a “trafikkoncessziók kiosztásának magánérdek-hátterét vizsgáló bizottság” néven parlamenti testület felállítását kezdeményezi – jelentette be Ertsey Katalin vasárnap Budapesten.

hiba beküldése

A független országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a bizottság létrehozásával nem a politikai elszámoltatás a céljuk, a testület feladata kifejezetten a tények megismerésére irányul. Reménye szerint összegyűlik az ehhez szükséges 78 aláírás, mert a tisztánlátás minden oldalnak, elsősorban a kormánypártoknak az érdeke.

Ők ezzel tisztázhTrafik – Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az LMP
atják magukat a vádak alól, hogy csak “az kaphatott trafikot, aki rendes jobboldali embernek számít, és ezt a helyi fideszesek javasolták a központnak az állítások szerint” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Ismertetése szerint a bizottság három kérdésben vizsgálódna. Közülük az első: mely gazdasági szereplők, magánszemélyek vettek részt a trafiktörvény, a jogszabály módosításai, végrehajtási rendelete, illetve a pályázati kiírás előkészítésében, továbbá a felsoroltakkal kik és milyen eredménnyel egyeztettek a kormány és a parlamenti frakciók részéről.

A bizottság azt is vizsgálná, kik és milyen tartalommal kaptak olyan, a nyilvánosságtól elzárt információkat és tájékoztatást, amelyek befolyásolhatták az előkészítési folyamatot. Végül azt is szeretnék kideríteni, hogy kik és kiknek a felhatalmazása alapján adtak ki politikusoknak pályázatokat még elbírálásuk előtt – tette hozzá az LMP képviselői csoportjának tagja.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása