Frissítve:

Trafik – NFM: nincs jogi lehetőség az érvénytelen pályázati anyagok megőrzésére

Budapest, 2013. július 6., szombat (MTI) – A dohánytermék-kiskereskedelmi koncessziós pályázatokon a jogosultságot nem nyert, illetve érvénytelen pályázati anyagok megőrzésének sem jogi, sem szakmai indoka nincs – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szombaton az MTI-vel.

hiba beküldése

A tárca a nem nyertes pályázati anyagoknak a pályázók számára való visszaküldésével kapcsolatos sajtóhírekre reagálva azt írta: az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló törvény alapján “a jogosultságot nem nyert, illetve érvénytelen pályázati anyagok megőrzésének sem jogi, sem szakmai indoka nem áll fenn, illetőleg azok megőrzésére és kezelésére a célhoz kötöttség megszűntével sem a kiírónak, sem a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonporfit (NDN) Zrt.-nek nincsen jogi lehetősége”.

A hatályos jogszabályoknak megfelelően ezért haladéktalanul szükségessé vált az érvénytelennek minősült, illetőleg koncessziós jogosultságot nem nyert pályázatoknak az érintettek részére való visszaküldése – közölték.

Az NFM visszautasítja a pályázati anyagok visszaküldésének indokaival kapcsolatos “megalapozatlan, a tárca és az NDN Zrt. intézkedéseit megtévesztő színben feltüntető sajtóértesüléseket”.

A Népszabadság a szombati számában írt arról, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter utasítására folyamatosan küldi vissza a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a trafikpályázaton veszteseknek a pályázati anyagukat, ezzel ezek a dokumentumok egy jogi eljárásban már szükség esetén sem használhatók fel. A lap szerint az NFM és az NDN ugyanakkor továbbra is titkolja a nyertes pályázatok anyagát arra hivatkozva, hogy a koncessziós törvény szerint az nem számít közérdekű anyagnak.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A Dal 2019 – Szombaton lesz a második válogató
Budapest - Szombaton folytatódik A Dal 2019: a dalválasztó show második adásában ismét tíz előadó lesz [...] tovább »
Restaurálták Molnár C. Pál Angyali üdvözlet című alkotását
Battonya - Ünnepélyes keretek között átadták Molnár C. Pál (1894-1981) festőművész restaurált Angyali [...] tovább »
Nem hajlott el, dolgozott Ölveti
Debrecen - A debreceni bluestorok az X-Faktor után már az idei terveken töri a fejét. "Nem tudom, kinek áll a [...] tovább »
Iszapömlés – Február 4-én hoznak ítéletet a megismételt elsőfokú eljárásban
Győr - Február 4-én hoz ítéletet a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszék. [...] tovább »
Nem láttuk jönni: Debrecenről szól Graveman legújabb száma
Debrecen - „Debrecennek nincs széles folyója” - énekli az előadó a klipben, amelyben a város több ismert [...] tovább »
Jó ég, mitől változott ennyit Rúzsa Magdi arca? Te sem fogsz hinni a szemednek!
Mi történhetett a Megasztárban még 2005-ben megismert kishegyesi lánnyal? 14 év alatt alaposan megváltozott az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bostonban indul az IAAF fedettpályás sorozata
Budapest - Hat állomásból áll idén a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) fedettpályás versenysorozata, [...] tovább »
Kowáék megvernék a Lokit
Debrecen - Jótékonysági tornán csap össze a DVSC Legends, az Ultras Debrecen és a Kowalsky meg a Vega Debrecenben. tovább »
Magyar válogatott ütőt igazolt az 1. MCM-Diamant női röplabdacsapata
Budapest/Kaposvár - Válogatott szélsőütővel erősítette meg keretét az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es [...] tovább »
KPMG: teltházas a Bayern München, közösségi médiában a Barcelona vezet
Budapest - A KPMG könyvvizsgáló cég elemzése szerint a legnagyobb európai labdarúgóligák bajnokai közül [...] tovább »
Kék Cápák – Az eddigi legfontosabb siker
Nyíregyháza - A nyíregyháziak kiváló utolsó tizenöt percet produkáltak. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Még az ötödik hely is elérhető a magyarok számára
Herning - A magyar férfi kézilabda-válogatott számára még az ötödik hely is elérhető a német-dán közös [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása