Frissítve:

Trafik – MSZP: a hatóságok foglalják le a pályázati dokumentumokat és az azokat kezelő számítógépeket!

Budapest, 2013. május 28., kedd (MTI) – Az MSZP arra szólítja fel a hatóságokat, haladéktalanul foglalják le a trafikpályázatok dokumentumait és az azokat kezelő számítógépeket, mert fennáll a veszélye, hogy a fejlesztési minisztériumban és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nél megpróbálják eltüntetni azokat.

hiba beküldése

Ezt Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője közölte kedden sajtótájékoztatón, emlékeztetve: az MSZP korábban feljelentéseket tett a dohányboltpályázatok ügyében.

A politikus arról is beszélt, hogy a trafikügy szálai a Fidesz legfelső köréig vezetnek. Szerinte ezt támasztja alá, hogy Matolcsy György jelenlegi jegybankelnök, korábbi gazdasági miniszter cége már 2009-ben tanulmányt készített a dohányárusítás államosításáról, és a munkába bekapcsolódott a Continental Dohányipari Zrt. is, amelyet Sánta János, a Miniszterelnökséget vezető Lázár János barátja vezet.

Török Zsolt azt mondta: legutóbbi Pócs János, Jászapáti fideszes polgármestere buktatta le magát és párttársait, amikor arról nyilatkozott, településén hányan pályáztak trafiküzemeltetésre. Szerinte a politikus azóta ellentmondásos magyarázkodásba kezdett, “úgy beszél, mintha feletteseit vagy egy titokzatos háttérembert védene”.

“Úgy tűnik, a trafikmutyi egy bűnszervezethez hasonló módon épült ki” – jelentette ki az MSZP szóvivője, aki sajtótájékoztatója után egy Nemzeti Dohánymutyi feliratú táblát akasztott a Fidesz Lendvay utcai székházának kerítésére.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Jónak lenni jó! – Több mint 131 millió forint gyűlt össze
Budapest - Több mint 131 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! című egész napos [...] tovább »
Kölcsönből költsünk az ünnepekkor – vagy ne?
Debrecen - Az év végi nagy bevásárlási láz, forgatag hatására a szokottnál többen igényelnek különböző [...] tovább »
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint Mátészalka térségében szállingózik a hó
Miskolc - Az ország jelentős részén csapadékmentes, a középső területeken ködös, párás az idő. [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. december 17.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Kecskés Attila lett Kázsmárk polgármestere
Kázsmárk - Kecskés Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek a vasárnap megtartott [...] tovább »
Hüllő érkezik a lakásunkba
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Alapos felkészülést igényel egy hüllő fogadása és hosszú távú tartása. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
TOTÓ-eredmények – 50/2. hét
Budapest - A TOTÓ 50. heti, második fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Paks vs. DVTK – Hó, de jó: idegenben nyertek
Miskolc - A Pakson elért győzelmével vonal felett telelhet a diósgyőri labdarúgócsapat. tovább »
Férfi röplabda Közép-európai Liga – Hazai pályán kapott ki a Kazincbarcika
Budapest - A magyar bajnok Kazincbarcika hazai pályán 3-1-re kikapott a horvát Mladost Zagreb csapatától a férfi [...] tovább »
Magyar arany a budapesti kopogós pingpong Európa-bajnokságon
Budapest - Zakar Kristóf személyében magyar győztest avattak egyesben a kopogós pingpong Európa-bajnokságon, [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Több mint ötven ponttal nyert a Sopron
Budapest - A címvédő Sopron házigazdaként 51 ponttal legyőzte az ELTE BEAC Újbuda csapatát a női kosárlabda NB [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos házigazdák
Budapest - A Diósgyőr, a Szekszárd és a Győr is magabiztosan nyert házigazdaként a női kosárlabda NB I [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása