Frissítve:

Trafik – A fejlesztési tárca kiadja a pályázati anyagokat a DK-nak

Budapest – 2014. július 30., szerda (MTI) – Pénteken átadja a fejlesztési tárca a dohánykoncessziós pályázati anyagokat a DK-nak, eleget téve annak a jogerős ítéletnek, amely a párt által, közérdekű adatok kiadása miatt indított perben született – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.

hiba beküldése

Tudatták: a dohánykoncessziós pályázatokat elbírálók nevét a tárca a Fővárosi Ítélőtábla által korábban előírt határidőn belül átadták Molnár Csabának, a DK alelnökének. Megkezdték a mintegy 15 ezer pályázat dokumentumainak másolását is, a személyes adatok kitakarásával.

Mivel ez a munka befejeződött, a dokumentumok pénteken átadhatók, ezzel a tárca az ítéletben foglalt minden kötelezettségének eleget tesz – olvasható a közleményben.
Tudatták azt is: bár a másolás díja a kérelmezőt terhelné, a jelentős költség megtérítéséről a tárca lemond.

A minisztérium közleményében arra is kitér, hogy a nemdohányzók védelme és fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása érdekében bevezetett intézkedések elérték a várt hatást: míg 2013. július 1. előtt a fiatalkorúak 58 százaléka juthatott dohánytermékhez, a legutóbbi adatok szerint már alig 12 százalékuk.

A DK tavaly április végén jelentette be, hogy közérdekű adatkéréssel fordulnak az illetékes miniszterhez, akitől azt kérik, hogy tegye közzé, milyen körülmények között, milyen szempontok alapján döntöttek a pályázatokról. Varju László (DK) korábbi országgyűlési képviselő 2013 júniusában számolt be arról, hogy az ügyészség a feljelentésük nyomán elrendelte a nyomozást.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Agrárminiszter: a bortermelés stratégiai terület
Egerszalók - A hazai bortermelés stratégiai terület: kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból is fontos [...] tovább »
Javában tart az uborkaszezon
Nyíracsád - A termés bőséges, folyamatosan szedik a savanyúságnak valót. tovább »
Költségvetés – Varga: a jövő évi büdzsé az ország biztonságának megőrzésére és a növekedésre koncentrál
Budapest - Az elfogadott jövő évi költségvetés középpontjában Magyarország biztonságának megőrzése, a [...] tovább »
Sorban állnak a fiatalok, hogy dolgozhassanak
Miskolc - Nem csak a pénz miatt szeretik a nyári munkát a diákok. tovább »
Nyári munka: hogyan?
Miskolc - Mire kell odafigyelnie a diáknak, ha dolgozni szeretne a nyáron? Ehhez nyújtunk segítséget. Interjú: Dr. [...] tovább »
Vidékfejlesztési államtitkár: a következő években nagy lehetőség rejlik a borászatban
Zalaszabar - A következő években nagy lehetőség rejlik a borászatban, ezért is született az a döntés, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Öttusa Eb – Négyből három magyar jutott döntőbe a férfiaknál
Székesfehérvár - A négy magyar induló közül három - Marosi Ádám, Demeter Bence és Regős Gergely - jutott be [...] tovább »
Vízilabda Eb – Oroszország legyőzte Romániát
Budapest/Barcelona - Az orosz válogatott öt góllal legyőzte Románia együttesét a Barcelonában zajló vízilabda [...] tovább »
Bükkábrányi Bányász SCE: Felléphet a harmadikos bajnokcsapat a második vonalba
Bükkábrány, Miskolc - A Bükkábrányi Bányász SCE nyerte a Dél-­Borsod csoportot. tovább »
Öttusa Eb – Kasza otthonról szurkol
Budapest/Székesfehérvár - Nem a helyszínen szurkol a társainak Kasza Róbert, aki sérülés miatt kénytelen [...] tovább »
Triatlon Eb – Tóth Tamás hatodik, Bragmayer Zsanett tizedik
Budapest/Tartu - Legjobb magyarként a férfiaknál Tóth Tamás a hatodik, a nőknél Bragmayer Zsanett a tizedik [...] tovább »
2Rule-ban a Diósgyőr is
Miskolc - Nemzetközi felszerelésről magyarra váltottak a piros-fehérek. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása