Frissítve:

További 300 ezer hektáron öntöznének a gazdák

Budapest, 2014. március 31., hétfő (MTI) – A most öntözött 100 ezer hektár mellett további 300 ezer hektárnyi terület öntözésének igényét jelezték a gazdák – jelentette be ifjabb Hubai Imre, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

hiba beküldése

Határozott kormányzati szándék az öntözött területek nagyságának növelése a magyar mezőgazdaságban – jelentette ki Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

A kamara szakemberei azért mérték fel az öntözővízigényeket országszerte, hogy pontos adatok álljanak rendelkezésre a gazdálkodók öntözési igényeiről, ami segíti a fejlesztések megvalósítását.

Jelenleg 200 ezer hektárra van vízjogi engedélyük a gazdálkodóknak, amely alapján 100 ezer hektárt öntöznek. A többlet vízigény mintegy 350 millió köbméterre tehető.

A NAK alelnöke emlékeztetett: a köztestület falugazdászai segítségével március végéig mérte fel az idei évre vonatkozó, illetve a hosszabb távú mezőgazdasági öntözővíz-igényeket. A felmérés a felszíni vizek esetében készült el. Vízjogi engedéllyel 2430 gazda rendelkezik, és további 4400 gazdálkodó öntözési igényét regisztrálták a felmérésben.

Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója többek között arról beszélt, hogy a felmérés egyik fontos célkitűzése az volt: a vízigényeket területhez lehessen kötni, azokat konkrétan azonosítani lehessen. A főigazgató az MTI kérdésére elmondta: öntözésfejlesztésre most a becslések szerint mintegy 200 milliárd forintra volna szükség, hogy a tervekben szereplő területet el lehessen látni öntözővízzel.

A Belügyminisztérium múlt pénteken jelentette be: a kormány döntött arról, hogy a mezőgazdasági vízfelhasználók részére ingyenesen biztosítja az öntözésre használt vizet. Határoztak arról is, hogy

valamennyi állami tulajdonú vízi létesítmény, többek között a 28 000 kilométernyi állami kezelésű vízhálózat vagyonkezelése, fenntartása és üzemeltetése a vízügyi igazgatóságokhoz kerül.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Karácsony – Budapest Bank: az idén többet költenek a magyarok ajándékokra
Budapest - Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre [...] tovább »
Kovács Zoltán: a vadászati világkiállítás a megvalósítás szakaszába lép
Budapest - Jövőre, év elején a megvalósítás szakaszába lép a 2021-es budapesti vadászati világkiállítás [...] tovább »
Kamatdöntés – Nem változott az alapkamat és a kamatfolyosó sem
Budapest - Nem módosított az alapkamat 0,90 százalékos szintjén a monetáris tanács keddi ülésén, és a [...] tovább »
Európai Számvevőszék: javítani kell a civil szervezeteknek juttatott támogatás átláthatóságát
Brüsszel/Luxembourg - Átláthatóbbá kell tenni többek között a humanitárius és fejlesztési segélyek, valamint [...] tovább »
Az EP és az uniós tanács megállapodott az európai nem teljesítő hitelek kezeléséről szóló javaslatról
Brüsszel - Politikai megállapodást értek el az Európai Parlament és az Európai Tanács soros elnökségét [...] tovább »
Az MNB korlátozza a betétek kifizetését az NHB Banknál 30 napon át
Budapest - Azonnali intézkedéseket alkalmazott a Magyar Nemzeti Bank az NHB Bank Zrt. likviditási helyzetének [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Davis Kupa – Telt ház lesz a frankfurti selejtezőn
Budapest - Telt ház előtt játszhat a németek elleni februári Davis Kupa-selejtezőn Frankfurtban a magyar férfi [...] tovább »
Díjazták Miskolc legjobb diáksportolóit
Miskolc - A Miskolc Városi Diáksport Szövetség napokban tartott hagyományos ünnepélyes eredményhirdetésének a [...] tovább »
Felipe Perronét választották az év vízilabdázójának, Keszthelyi Rita harmadik
Budapest - A Total Waterpolo szaklap szakmai és közönségszavazásának végeredményeként a spanyol Felipe Perrone [...] tovább »
Újraindul a súlyemelő-szakedzők képzése
Budapest - A súlyemelőknél csaknem másfél évtized után újraindul a szakedzőképzés - az erről szóló [...] tovább »
Rövidpályás rekordokkal zárták az évet az uszonyosúszók
Debrecen - A 2018-as évet a kecskeméti Rövidpályás Országos Bajnoksággal zárták a Debreceni Búvárklub [...] tovább »
Férfi kézilabda MK – Tatabányára utazik a Veszprém a negyeddöntőben
Budapest - A címvédő Telekom Veszprém a Tatabánya vendége lesz a férfi kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása