Frissítve:

Tovább drágult az élet Izraelben

Jeruzsálem, 2013. december 12., csütörtök (MTI) – Izraelben egy éven belül 1020 sékellel (60 ezer forint) nőttek a havi kiadások családonként. Az árak növekedése különösen a szegényebb háztartásokat sújtja – írta a Maariv című izraeli lap csütörtökön.

Tavaly július óta a szegényebb családok fogyasztói kosarában lévő termékek átlagosan nyolc százalékkal drágultak, miközben a gazdagabbaké csak öt százalékkal nőtt. A szűkösebben élő családok havonta 12 ezer, a tehetősebbek 23 ezer sékelt költenek, egy átlagos családnak pedig 16 ezer 500 sékel kiadása van minden hónapban. Az izraeli statisztikai hivatal jelentése szerint az egy dolgozóra eső átlagjövedelem idén szeptemberben 9 ezer 205 sékel volt.

A lap szerint az adók emelése és a drágulás a középosztályt is sújtja, de leginkább a szegények fizetik meg az árak emelkedését, és ezért tovább nőtt az egyenlőtlenség. Elsősorban a cigaretta, az alkohol, az alapvető élelmiszerek és a lakhatás ára emelkedett Izraelben.

Idén a kormány a költségvetési deficit csökkentése érdekében két szakaszban két százalékponttal megemelte az áfát, ami éles kritikát váltott ki. Bírálta a lépést a számvevőszék is, amely a gazdagok jövedelmi adójának emelését javasolta.

– MTI, Shiri Zsuzsa –

hiba beküldése

Címkék: , ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
Az Európai Unió lezárta a Görögországgal szemben indított túlzottdeficit-eljárást
Brüsszel - Lezárta a Görögországgal szemben indított túlzottdeficit-eljárást hétfőn az Európai Unió, [...] tovább »
Brutalitás a divat jegyében: járni sem bírnak a bundájukért tenyésztett sarki rókák
Nagy-Britannia - Normál testsúlyuk ötszörösére hizlalják az állattenyésztők a sarki rókákat, hogy aztán [...] tovább »
Vajon a piton a gyilkos?
Nagy-Britannia - Holtan találtak otthonában egy 31 éves, hüllőrajongó fiatalembert. A férfi vesztét a boncolás [...] tovább »
Fotók: 10 ember, aki megbánta, hogy a Photoshop-mestertől kért segítséget
Számos oka lehet annak, ha valaki Photoshoppal akarja feljavítani a képeit, de ha James Fridmanhoz fordulunk, [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Brit és cseh lap a nemzeti konzultációról
Brüsszel - A nemzeti konzultációról közölt kommentárt hétfőn a Financial Times című brit üzleti napilap és [...] tovább »
Fenyegetéssel vádolja a Vatikánt a Szentszék volt revizora
Vatikánváros - A Vatikán falain belüli feszültségre utalnak Libero Milonénak, a pápai állam volt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: „Ez az igazi arcunk”
Debrecen - Megvan az ötödik Loki-siker is zsinórban, a hétvégén Újpestre utazik a csapat. tovább »
Mezőkövesd vs. Újpest – Nem bírtak a kövesdiek Novothnyval
Mezőkövesd - Újra kikapott szombaton este a Mezőkövesd Zsóry FC élvonalbeli labdarúgócsapata. tovább »
Molnár Dániel bronzérmes a Karate1 isztambuli versenyén
Budapest - Bronzérmet nyert Molnár Dániel az olimpiai bemutatkozásra készülő küzdősport - más sportágakban [...] tovább »
Jakabfi Zsanett: egyénileg és klubszinten is fejlődni kell
Budapest - Egyénileg és klubszinten is fejlődésre van szükség ahhoz, hogy a magyar női labdarúgó-válogatott [...] tovább »
FTC vs. DVTK – A minőség hozta a pontokat
Miskolc - Partiban volt a DVTK az FTC vendégeként, de alulmaradt, zsinórban a harmadik bajnokiján kapott ki. tovább »
Férfi tenisz-világranglista – Fucsovics a 109., változatlan élcsoport
Budapest - Fucsovics Márton két helyet javítva a 109. a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása