Frissítve:

Törvénnyel szabályozzák a tibeti “égbe temetést”

Peking, 2015. január 23., péntek (MTI) – A jövőben törvény szabályozza a tibeti autonóm területen az égbe temetést, a tibetiek és mongolok hagyományos temetkezési formáját – számolt be a Hszinhua hírügynökség a lhászai törvényhozás éves ülésének pénteki zárónapjáról.

hiba beküldése

A lépésre elsősorban azért volt szükség, mert az utóbbi időkben utazási irodák, idegenvezetők hirdették meg látványosságként egy-egy tibeti megrázkódtató búcsúztatását, kívülállókat kalauzolva az eseményre.

A leggyakrabban hegy- és dombtetőkön végzett szertartások alkalmával feldarabolják a kikötött emberi testet, amelyet a dögevő állatok – mongol területen helyenként kiéheztetett kutyák – fogyasztanak el. A meghagyott csontvázat összeaprítják és liszttel keverve odaadják a kisebb testű varjaknak és héjáknak. Hitük szerint így adják vissza a természetnek a testet abban a meggyőződésben, hogy az elhunyt úgyis újraszületik.

A holttestet a keselyűknek és más ragadozó madaraknak felajánló, máig élő ősi szertartást a nagylelkűség rítusaként emlegetik, amely az elhunyt lelkét a mennyekbe emeli. Peking az 1960-es években megpróbálkozott az akkor “barbárnak” minősített hagyomány betiltásával, sikertelenül.

Néprajzkutatók emlékeztetnek arra, hogy a múltban a hamvasztás kizárólag a tekintélyes lámáknak és más arisztokratáknak volt a kiváltsága, bár ma már a tibeti buddhisták körében is egyre elterjedtebb a kormányzat által támogatott hamvasztás. A szakértők arra is emlékeztetnek, hogy a földbe temetés a Tibeti-fennsík nagy részén meglehetősen körülményes lenne.

A tibeti területi népi gyűlés által elfogadott új jogszabály rendelkezik a temetésekhez kívánatos körülmények megteremtéséről, a vonatkozó környezetvédelmi kérdésekről és előírja a szertartás felelősének képzettségét.

“Ez az első alkalom, hogy Tibetben a törvényhozás szabályozza az égbe temetést, ami az évezredes hagyomány tiszteletben tartását és védelmét fejezi ki” – fogalmazott a Hszinhuának a gyűlés állandó bizottságának egyik tagja, Samdrup.

2005-ben a tibeti kormányzat már egy ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a temetések turistalátványosságként kezelését, az azokon történő fénykép- és videofelvételek készítését, közlését, valamint a történések sajtóban történő leírását.

– MTI, Trebitsch Péter –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Hagymakupola és pálmaág a parton
Nizza - A létező legnagyobb ortodox székesegyház található Nizzában, Oroszország határain kívül. tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. december 16.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Igazságügyi együttműködési megállapodást írt alá Magyarország Georgiával
Tbiliszi - Igazságügyi együttműködési megállapodást írt alá Trócsányi László igazságügyi miniszter és [...] tovább »
Az állományszárítás megszűnését okozhatja
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Elutasította a tirám és dikvát hatóanyagok megújítását az Európai [...] tovább »
IHS – Amerikai több kőolajat exportál 2020 végére Oroszországnál
Moszkva - Az Egyesült Államok mintegy két év múlva több kőolajat exportálhat, mint Oroszország. tovább »
Ariana Grande különleges koncertet ad jövőre Manchesterben
London - Jövő nyári turnéján Manchestert is útba ejti Ariana Grande, hogy különleges koncerttel üdvözölje [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda Magyar Kupa – Huszonkét év után nyert a Ferencváros
Budapest - A Ferencváros 1996 óta először nyerte meg a férfi vízilabda Magyar Kupát, miután a vasárnapi [...] tovább »
Alpesi vk – Shiffrin kihagyja a Val Gardena-i versenyeket
Val Gardena - Az összetett alpesisí-világkupában címvédő amerikai Mikaela Shiffrin kihagyja a sorozat [...] tovább »
Kerekesszékes vívó vk – Nyolc magyar érem Kiotóban
Budapest - A magyar küldöttség nyolc érmet, egy aranyat, három ezüstöt és négy bronzot szerzett Japánban, a [...] tovább »
Hosszú Katinka az év legjobbja a FINA-nál
Hangcsou - Hosszú Katinka lett az év női úszója a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA). tovább »
Végig hitte, hogy jók lesznek
Debrecen - Kovács Annáék megmutatták, hogy senki nem veheti félvállról a magyar együttest. tovább »
A magyar férfi vízilabda-válogatott az év csapata a FINA-nál
Hangcsou - A magyar férfi vízilabda-válogatott lett az év csapata a vizes sportokat tömörítő nemzetközi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása