Frissítve:

Történelmi fordulópontnak nevezi Tőkés László 1989-es Panoráma-interjúját egy román lap

Bukarest, 2012. december 16., vasárnap (MTI) – Szőczy Árpád “Drakula árnyéka” című dokumentumfilmjének ismertetésével emlékezett meg az Adevarul című román napilap vasárnapi internetes kiadásában arról, hogy 23 évvel ezelőtt, 1989. december 16-án, Tőkés László református lelkész temesvári parókiája elől indult a Ceausescu-diktatúrát megdöntő népfelkelés.

hiba beküldése

A dokumentumfilm annak a kanadai-magyar stábnak a kalandos útját idézi fel, amely 1989 tavaszán leforgatta és kijuttatta Romániából a Securitate által megfigyelés alatt tartott Tőkés László falurombolást bíráló interjúját.

Az Adevarul szerint a Magyar Televízió Panoráma című műsorában 1989 nyarán sugárzott interjú, amelyben Tőkés László nyíltan beszélt a romániai állapotokról és a magyarság elnyomásáról, fordulópontot jelentett Románia történelmében.

Tőkés László a román kommunista diktatúra első számú közellenségévé vált, ugyanakkor bizonyos fokú védelmet is nyert 1989-ben azáltal, hogy a külföldi médiában bírálta a Ceausescu-rendszert – mutatott rá az Adevarul.

A Ceausescu-rendszer a törvényesség látszatának betartásával, bírósági végzés alapján próbálta 1989 decemberében eltávolítani a temesvári református parókiából Tőkés Lászlót. A református egyházközség tagjai azonban a templom körül élő láncot alkotva 1989. december 15-én megakadályozták lelkészük elhurcolását, másnap pedig több ezer temesvári polgár csatlakozott a tüntetőkhöz, és Temesváron elkezdődött a diktatúrát megdöntő, rendszerellenes népfelkelés.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása