Frissítve:

Törölték egy szókimondó újságíró kurzusát az egyik sanghaji egyetemen

Sanghaj, 2013. május 20., hétfő (MTI) – Törölték a szókimondásáról ismert Jang Haj-peng kínai újságíró kurzusát a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén. Az egyik kínai szakmai portál közlése szerint ez valószínűleg felsőbb utasításra történt.

hiba beküldése

Mint a China News Network írja, Jang oknyomozó újságírás kurzust tartott volna a nagyhírű felsőoktatási intézményben, s óráin kifejezett hangsúlyt kapott volna a kormányzati korrupció kérdése. Az órát meghirdették ugyan, azonban “egy magas rangú hivatalnok figyelmeztetése után”, miszerint a téma túlságosan ellentmondásos ahhoz, hogy arról az egyetemen beszéljenek, törölték a választható kurzusok sorából – írja a honlap.

A diákoknak azt mondták, formális okokból hiúsult meg a kurzus megtartása.

Jangot a Kuangtong tartomány liberális lapjának, a Nanfang Csoumonak az újságírójaként ismerhették meg a kínai olvasók. Legutóbb az egykori csungkingi párttitkár, Po Hszi-laj korrupciós és feleségének méregkeverő ügye körüli eseményekről tudósított, sokszor bennfentes információkat tárva a nyilvánosság elé. Ő volt az első újságíró Kínában, aki összefüggésbe hozta Póékat Neil Heywood brit üzletemberrel, akiről később kiderült: Po Hszi-laj felesége mérgezte meg.

A sanghaji kurzus egyik fő témája lett volna az a nemzetközi visszhangot kiváltott, tavalyi The New York Times-cikk is, mely a márciusban leköszönt miniszterelnök, Ven Csia-pao és családjának pénzügyeit járja körbe. A cikk nyilvánosságra kerülése óta a The New York Times angol és kínai nyelvű honlapját is blokkolják, az írást publikálása után alig pár órával már nem volt elérhető a kínai interneten.

A kurzus eltörlése egybeesik a hongkongi média által a hetekben megszellőztetett, felsőoktatási intézményeket érintő központi politikáról szóló hírekkel is. A South China Morning Post május közepén több kínai egyetemi professzort idézve arról számolt be, hogy a központi vezetés utasítására hét téma kerülendő a jövőben a kínai egyetemeken. Ezek közt a polgári jogok, a sajtószabadság, az egyetemes értékek, a jogi függetlenség és a kínai kommunista párt korábbi hibáinak ismertetése is szerepelnek.

-Szerencsi Ágnes, MTI-



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Íme 10 hátborzongató és megmagyarázhatatlan felvétel, amit drónnal készítettek
Mit keres egy bohóc egy kukorica föld kellős közepén? Egy boszorkány az erdőben? Vagy egy hatalmas krokodil egy [...] tovább »
Bin Laden volt testőre: a német rendőrök egyszerűen elraboltak
Berlin - Ügyvédjén keresztül interjút adott a Bild című német tömeglapnak Tuniszból a Németországból a [...] tovább »
Kétnapos izraeli hivatalos látogatásra utazik szerdán Orbán Viktor
Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök szerda délután hivatalos látogatásra Izraelbe utazik, ahol Benjamin [...] tovább »
Róka a kilencedik áldozata az állatkerti karámjából kiszabadult jaguárnak
New Orleans - Egy róka a kilencedik áldozata a karámjából kiszabadult jaguárnak, amelyik a hétvégén megölt egy [...] tovább »
Lezuhant Romániában egy katonai kiképzőgép
Bukarest - Lezuhant hétfőn Romániában egy katonai kiképzőgép, az első hírek szerint két pilóta tartózkodott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vízilabda Eb – Újabb fölényes orosz diadal a nőknél
Barcelona - Harmadik mérkőzését is hatalmas fölénnyel nyerte a magyarokkal azonos csoportban szereplő orosz [...] tovább »
Vízilabda Eb – Vámos: meg tudjuk verni az olaszokat
Barcelona - Vámos Márton szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott le tudja győzni szerdán az olasz csapatot a [...] tovább »
Argentínában képviseli Magyarországot a debreceni sportolónő
Debrecen - A spanyolországi Banyolséban rendezték meg az európai ifjúsági olimpia triatlon selejtezőjét, ahol a [...] tovább »
Női kézilabda junior-vb – Kocsis Máté: sikerült emlékezetes világbajnokságot rendeznünk
Budapest - Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a szervezés szempontjából is [...] tovább »
Kézilabda EHF Kupa – Négy magyar csapat kapott ellenfelet
Budapest/Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kedden Bécsben elkészítette a második számú [...] tovább »
Megvan a DEAC harmadik légiósa is
Debrecen - Daniel Amigo és Milos Boriszov után Jahens-Ley Manigat érkezését jelentették be az egyetemi klubnál. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása