Frissítve:

Torna-vb – A legjobb 24-be kerülés a célja a magyar csapatoknak

Budapest, 2014. október 2., csütörtök (MTI) – A magyar férfi és női válogatottnak egyformán a legjobb 24-be kerülés a célja a csapatversenyben a tornászok pénteken kezdődő nanningi világbajnokságán, amelyen az első 24 együttes indulási jogot szerez a jövő évi olimpiai kvalifikációs vb-re.

hiba beküldése

A hazai szövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint a lólengésben olimpiai bajnoki címvédő Berki Krisztián, valamint Hidvégi Vid, Tálas Bence, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid és Dudás Norbert alkotta férfi válogatott kedden sikeres pódiumedzést teljesített, Berki vállfájdalmai ellenére hibátlanul mutatta be 7,0-s kiinduló pontú gyakorlatát. A következő napokban további edzések várnak a csapatra, Kovács István férfi vezetőedző pedig csütörtökön hirdeti ki, hogy melyik lesz az a hat tornász, aki a szerekhez léphet a vb-n. A magyarok szombaton helyi idő szerint 11.30-kor kezdik meg szereplésüket a selejtezőben.

“Jól sikerült a pódiumedzés, bár a szer nem szabályszerű, még a japán lónál is furcsább, mások a kápák, de hozzászoktam, már nem zavar különösebben” – idézte a MATSZ közleménye Berki Krisztiánt, az Újpest kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnokát, aki hozzátette, a körülmények ideálisak a versenyzéshez.

Kovács István vezetőedző kiemelte, hogy Berki válla nincs teljesen rendben, ezért a tornász az utóbbi napokban nem kapott teljes terhelést, a felkészülése ennek ellenére jól sikerült.

“A csapatnál eleinte voltak hibák, a végére azonban összerázódtak a fiúk, remélem, hogy szombatra mindenki összekapja magát, a tervek szerint be kell kerülnünk a legjobb 24 közé” – jelentette ki Kovács.

A nőknél a világkupa-győztes Makra Noémi mellett Böczögő Dorina, Csillag Tünde, Divéky Luca, Romhányi Eszter, Al-Salty Dália és Horváth Enikő szerepel a magyar válogatottban, amelynek tagjai szerdán teljesítették a pódiumedzését, a selejtezőben pedig vasárnap helyi idő szerint 20 órától mutatják be gyakorlataikat.
A vb-n a hatfős válogatottak öt tagja léphet a szerekhez, közülük négy eredménye számít. Az egyéni összetett versenyben a legjobb 24 tornász, de nemzetenként csak kettő szerepelhet a döntőben.

A csapatok fináléit jövő kedden (férfiak) és szerdán (nők), az egyéni összetett döntőt pedig csütörtökön (férfiak) és pénteken (nők) rendezik. A szerenkénti éremcsatározásokra jövő szombaton és vasárnap kerül sor.

– MTI –

Címkék:


További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása