Frissítve:

Tömegek nélkül

Sztrájk volt. Sztrájkocska inkább. Azon megmozdulások egyike, amikor valakik tiltakozni akarnak valami ellen, csak nem sikerül ennek fontosságáról meggyőzniük a többieket.

De nem is a fontossággal volt itt a baj. Hisz egyik pedagógus sem repes az örömtől a közoktatási törvény nyári módisítása és a jövő évi költségvetés miatt. (Köztudott, hogy a nevelők a jövő tanévben többet dolgoznak majd kevesebb bérért, és még jól járnak, ha egyáltalán dolgozhatnak. No, de melyikünk nincs ezzel így?) Mégsem álltak tömegek a kezdeményezők mögé. Nyilván a meggyőzés nem sikerült eléggé. Meg a nagyobb szakszervezet intelmei is óvatossá tették a pedagógusokat: előbb tárgyaljunk, aztán sztrájkoljunk! Együtt!
Az óvatosság egyébként sem árt. A következő hónapokban derül ki, ki maradhat és kinek kell mennie. Igaz, sok pedagógus még mindig a minőségi oktatásról ábrándozik. Az irány pedig nem ez. Gazdaságos oktatás veszi kezdetét. Kevés iskolában sok nebulót kevés tanár tanít majd, minél kisebb bérért. Amit csak lehet, a szülők fizetnek (vagy behozzák otthonról).
A kicsi, de nagyobb szájú szakszervezet mégis kitartott a sztrájk mellett. Nyilván jól tudják: a tüske is kicsi, de ha a talpunkba fúródik, mennyire tud fájni…
KHE

hiba beküldése



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Tilosba hajtott és ütközött a Skoda Miskolcon
Miskolc - Anyagi káros közlekedési baleset történt hétfőn délután Miskolcon a Fazekas és Dózsa György utcák [...] tovább »
Új tűzoltók megyénkben
Miskolc - Négy parancsnokságon kezdik meg a munkát a frissen végzett tűzoltók. tovább »
Meg szeretnéd élni a kilencvenes éveidet? Sörözz, borozz, hízz egy kicsit!
Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Végre olyan irányba terelnek minket egészséges életmód jelszóval, amely nemhogy [...] tovább »
Megpróbálták feltörni a martin-kertvárosi ATM-et
Miskolc - Olvasónk hívta fel a hétvégén a figyelmünket arra, hogy szemtanúja volt a martin-kertvárosi ABC-nél [...] tovább »
Fotók: BOKIK-bál a Népkerti Vigadóban
Miskolc - Szombat este tartották a Népkerti Vigadóban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és [...] tovább »
Fotók: Kondor Béla képei között Miskolcon
Miskolc - Rendkívül érdekes és informatív tárlatvezetést tartott szombaton a Miskolci Galéria Kondor [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Debreceni győzelmek a hétvégi hokitornán
Debrecen - Múlt hétvégén rendezték meg Debrecenben a szlovák bázisú nemzetközi bajnokság, a Carpathian Junior [...] tovább »
Végre! Ez már tétre megy a Lokinak!
Debrecen - A hosszú téli álom után „kitavaszodik” a magyar futballban, kedden kupamérkőzést játszik a Loki. tovább »
Aluinvent-DVTK U23: Sajnos a papírforma érvényesült
Miskolc - A női kosárlabda NB I/B Piros csoportjának 16. fordulójában hazai pályán szenvedett sima vereséget [...] tovább »
Vért izzadt a győzelemért a Mezőkövesdi KC
Mezőkövesd - A férfi kézilabda NB I/B Keleti csoportjának 15. fordulójában szoros mérkőzést nyert meg [...] tovább »
Hazai pályán nyert a DVTK sakkcsapata
Miskolc - Vasárnap a 6. forduló mérkőzését hazai környezetben játszotta a diósgyőriek élvonalbeli [...] tovább »
Miskolci Vénusz: A nehézségek ellenére is megszerezték a három pontot
Miskolc - A női futsal NB I 17. fordulójában idegenben diadalmaskodott a Miskolci Vénusz együttese. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása